Madonna úgy retteg a korától, hogy az mindannyiunknak jó lecke

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Generációnknak káprázik a szeme saját tükörképétől, és ettől a káprázattól húszéves lányok hialuronnal pumpálják ajkaikat formátlan amőbává. Az új szuperhős a plasztikai sebész, és ma már szexet ér a fogyitabi. De az önimádat fénylő csillaga lassan összeomlik saját gravitációs erejétől, és a keletkező fekete lyuk a megmaradt szellemi energiánkat is beszippantja. Ha a szórakoztatóipar nagy öregjei nem tudják elfogadni az öregedést, a fiatalokkal csesznek ki.

Borítékolható volt, hogy a nonszensz méreteket öltő szépségfetisizmus hatással lesz a tömegpszichére. Tudtuk, hogy a bizonytalanok majd sebészkésekkel és injekcióstűkkel próbálnak megálljt parancsolni testük kérlelhetetlen entrópiájának. Bizony,

aki minden lelki erejét feszes bőréből nyeri, annak lelkét egyszer a ráncos bőre fogja felemészteni.

Rokonszenves és inspiráló persze, ha valaki odafigyeléssel és fegyelemmel kihozza a legtöbbet az adottságaiból, vagy mások dekorativitását a megfelelő távolságtartással méltatja.

De valami oka csak van annak, hogy

a férfiak körében nem lett tömegtermék az izmokba fecskendezett synthol-olaj, a női ajakfeltöltés viszont tavaly már 1,3 milliárd dolláros biznisszé duzzadt.

Ráadásul az esetek elég nagy hányadában büszkén túl is töltik az ajkakat, ami minden egészséges ízlésű polgár számára kellemetlen látvány. Magyarországon jelenleg hialuronos feltöltést már egy kozmetikus is csinálhat, vagyis cuccot fecskendezhet az arcba orvosi végzettség nélkül.

Szemeteket Madonnára vessétek!

Madonna elszomorító példája annak, amikor a 21. századi ember alulmarad a saját, globálisra duzzasztott egoizmusával folytatott küzdelmében. Pontosan ilyen a külsejének bálványától elszakadni képtelen szupersztár, aki – a sors fintoraként – egyszerre okozója és elszenvedője ennek az izgalmas jelenségnek. Az énekesnő nemrég újra központi téma lett egy színpadi produkciója nyomán, néhány hete ugyanis az alábbi videó járta be a netet a most 65 éves előadóművészről: 

Pár napja pedig ez.

Ezután konzervatív véleményformálók kezdték gúnyolni a tengerentúlon azzal, hogy a viselkedése a korához legalábbis méltatlan. A dolog persze nem ennyire egyszerű. Tegyük is rögtön tisztába, hogy

65 évesen színpadon táncolni önmagában nem kínos. Iggy Pop 76 esztendejével ugrál félmeztelenül tízezrek előtt. Csakhogy nála ez az általános társadalmi konvenciók elutasításának és a szabadság üdvözlésének, nem pedig saját, csábító szexuális vonzerejének a szimbóluma.

Dick Van Dyke táncos-komikust, a Disney-féle Mary Poppins Bertjét 93 (kilencvenhárom!) éves korában akkora üdvrivalgás fogadta a nézőtérről, és olyan osztatlan szeretet az online térben, hogy olyat ritkán tapasztalni. Itt egy egészséges és becsületes úr, aki előtt leborult a fél világ:

A művész azzal a tisztelettel állt a korához, amilyet az megérdemel,

tartalmilag pedig nem egy aggastyán szexuális ábrándjait demonstrálja vitatható moralitással.

Van Dyke éppen ezért csodálatos még mindig, Madonna pedig kevésbé. Én kimondottan menőnek tartottam volna, ha attól az explicit promiszkuitástól, amivel az énekesnő lehozta a 80-as és 90-es éveket, eljutott volna mostanra ahhoz az elegáns és bölcs asszonyhoz, aki képes tartalmas önkritikával interpretálni nekünk saját ifjúkora művészetét. Akkor fogadhattuk volna el régi hiperszexualitását őszinte lázadásnak a maga tanulságaival és művészeti megfontolásaival.

Mostani viselkedése azonban leleplező erejű: talán mégis az az egyszerű meztelenkedő volt mindig is, akinek a kritikusai sejtették. A feslettsége pedig a látottak alapján önmagáért való: nem követel női jogokat, nem követeli a szerelem szabadságát. Épp csak arra vindikál jogot, hogy 70-hez közel is posztolhasson valaki tangában Tiktokra nagyon béna videókat.

A múló szépségért keservesen esdekelve, magát ifjú, feszes idomú férfiak ölébe áhítva – immár egy meggyötört test foglyaként. Lehet ezt szépíteni, de egészében véve ez mégiscsak inkább szomorú.

A ragadós példa

Madonna bírálóit a média egy része elég képmutató módon azzal vádolja, hogy nem szeretik az öregséget. Ki is találták rá a sértettségnek egy új tengelyét. A rasszizmus terminusa után ez az úgynevezett ageism, azaz korizmus. Szerintük Madonna nem a közízlés áldozata, hanem a fiatalságsovinizmusé.

Szerintem viszont az emberek nem utálják az öregséget, legalábbis semmiképpen sem jobban, mint Madonna.

Nem a népnek van túl nagy elvárása az idősödő test esztétikájával kapcsolatban, hanem Madonnának van. Erről tanúskodik az a döbbenetes mennyiségű beavatkozás, ami az arcát érte az elmúlt évtizedekben, és amit egyre gyakrabban látunk más, ismert és népszerű színésznőknél (és sok esetben a környezetünkben élőkön is).

Az arccsináltatás aggasztóbb trend, mint hinnéd

Noha egyes esetekben nem vitatható el a plasztikai műtétek szükségessége, a módszer abuzálásának erősödése fontos és elgondolkodtató kérdés. Azt is tudjuk, hogy a férfiak különösen a szép nők esetében ítélik el az arcuk átszabását, mert ez igazolja leginkább, hogy a sebészkedés hátterében gyakran lelki bibi van, nem pedig fizikai bajok. 1997 és 2020 között 86 százalékkal nőtt a plasztikai beavatkozások száma, és (az Amerikai Plasztikai Sebészek Szövetségének adatai alapján)

2020-ban már az amerikai nők közel ötöde végeztetett valamilyen drasztikus módosítást magán.*

Komédia, hogy a nyilvánvaló trendek ellenére a társadalom világos és egyértelmű állásfoglalását egyesek az idősödéssel szembeni „gyűlöletkampánynak” minősítik ahelyett, hogy megértenék a többség jogos igényét a természetességre. Erin Moriarty nemrég például azzal okozott kisebb botrányt, hogy protest jelleggel letörölte képeit az Instagramról, miután sokan pedzegetni kezdték az arcán látható változásokat a The Boys című sorozat első évadához képest.

Vajon ha a szórakoztatóiparban dolgozol, és az arcod a terméked, megsértődhetsz-e azon, ha az embereket foglalkoztatja annak állapota?

A kés nem megoldás

Ráadásul – ahogy ezt a minap Zoidberg kolléga a szerkesztőségi értekezleten megjegyezte – idegesítően sokszor lesznek a plasztikától csúnyábbak az emberek, mint előtte voltak. Talán az érzékenykedő médiaiparnak szembe kellene néznie azzal, hogy a társadalom a fájdalmas kritikákon keresztül formálja saját ízlését, és tájékoztatja a jövő Megan Foxait arról, melyik injekciót nem kéne már beadni.

*Statisztikai adatokat a Google Gemini biztosította.

Itt van még jó kis kontent