Murphy életében eklatáns jelentőségű, hogy családjával a hollywoodi buborékon kívül, Dublinban lakik, ami azért is fontos számára, mert így az „autentikus élményeket” tudja előtérbe helyezni az iparági kötelezettségekkel szemben.
Cillian Murphy korunk egyik legsokoldalúbb színészeként kifogásolhatatlan teljesítményeket tett le az asztalra – miközben rendesen szem elé is került. A Birmingham bandájának és az Oppenheimernek köszönhetően pedig egy ideje már szinte minden róla szól. Most Oscar-esélyesként ez a 47 éves ír fickó olyan témákban is kitárulkozott, amelyekről eddig keveset beszélt.
A GQ magazin február 27-én megjelenő márciusi számának címlapsztorijában Daniel Riley, a GQ globális tartalomfejlesztési igazgatója ült le Cillian Murphyvel Dublinban, hogy mélyreható beszélgetést folytasson a hollywoodi buborék elkerüléséről, az Oppenheimer készítéséről Christopher Nolannel, meg arról, hogy
nem nézi meg saját filmjeit, és nem fényképezkedik a rajongókkal.
A hollywoodi buborékról és a normális életről
A kétgyermekes apa Murphy igyekszik évente egy filmet leforgatni, és tökéletesen boldog, amikor munkanélküli lehet, amíg a megfelelő új produkcióra vár: „Van néhány barátom, akik színészek, de a haverjaim többsége nem a szakmában dolgozik. Egyébként szeretek nem dolgozni.”
Murphy életszemlélete túlmutat a karrierjén – szereti a normális életet, és az emberiséget mint olyat megfigyelni ahhoz. Az interjúban azt is taglalja, hogy a munkája miatt végzett sok kutatás, megfigyelés, „az emberi élet áramlásának szemlélőként és résztvevőként való megélése” lényegében
nem más, mint a normális élet, aminek része a rendszeresség is.
„Ha ezt nem tudod megtenni, mert filmfesztiválról forgatásra rohansz, meg promóciókra jársz, akkor abban a bizonyos buborékban létezel. Nem azt mondom, hogy ettől jobb vagy rosszabb színész leszel, de ez egy olyan világ, amilyenben én nem tudnék létezni, mert ez nagyon lekorlátozza azt, amit emberként megtapasztalhatsz.”
A hírnévről és a rajongókról
„Számomra mindig úgy tűnik, hogy az ilyesmi hullámokban jön” – mondja Murphy az ugrásszerűen megnövekedett népszerűségéről. „Amikor a Peaky épp a csúcson volt, más energiákat éreztél magad körül jártadban-keltedben. Hasonlóan ahhoz, ami most épp velem történik, de az ilyesmi aztán űjra lenyugszik. Aztán, amikor már évek óta nincs semmid a mozikban, az emberek egyszerűen elfelejtenek.”
A rajongóival kapcsolatban sajátos hozzáállásáról beszél:
„Nem fényképezkedem a rajongókkal. Mikor elkezdtem ezt csinálni, szinte megváltoztatta az életem. Jobb köszönni, és beszélgetni velük egy kicsit. Sok színészbarátomnak elmondom ezt, de a legtöbben azt mondják, nagyon rosszul éreznék magukat, ha nem fotózkodnának.”
Nolan hírhedt vörös forgatókönyvéről az Oppenheimerhez
2021 őszén Christopher Nolan Írországba repült Murphyhez, hóna alatt szigorúan titkos új filmjének forgatókönyvével, amit piros papírra nyomtattak. „Ami állítólag fénymásolásbiztos” – magyarázza Murphy. „Minden korábbi Nolan-forgatókönyvet személyesen Nolan vagy valamelyik családtagja adott át.
„Korábban például az anyja, meg a bátyja, aki aztán elrohant, és három óra múlva visszajött érte. Ez Nolanéknél hagyomány. Mindig is így csinálták, akkor miért hagyják abba most? Ez egy rituálé, amit én nagyon nagyra értékelek. Illik hozzám.”
Arról, hogy milyen Christopher Nolannel forgatni
„Mintha egy meghitt laboratóriumban lennék. Annak ellenére, hogy óriási iramban dolgozik, mindig van hely a kíváncsiságnak, és a művészetnek erről kell szólnia. Nincsenek telefonok, de hangos bejelentések sem, mindenki tudja, mikor mi dolga. És nincsenek székek. Mert ő sosem ül le. Egy filmforgatás néha olyan, mint valami piknik. Mindenkinek van széke és rágcsálnivalója, mindenki üzeneteket pötyög, meg kib.szott emojikat, vagy miket, mémeket mutogatnak egymásnak, amikről egyébként tudom ám, hogy micsodák”
– mondja finoman utalva arra a mémre, mely arról szól, hogy Cillian Murphy nem tudja, mi az a mém.
Sok filmjét nem is látta
„Sok filmemet nem láttam. Tudom, hogy Johnny Depp is mindig ezt mondja, de tényleg igaz. Általában azokat nem néztem meg, amikről azt hallottam, hogy nem jók. Az Oppenheimert láttam.”