A punkrocklegenda idén több komoly évfordulót is ünnepel.
A kaliforniai Green Day 1987-ben alakult, de eleinte még Blood Rage-nek, aztán pedig Sweet Childrennek hívták őket, és csak 1989-ben állapodtak meg a jelenlegi név mellett, úgyhogy a banda hivatalosan idén ünnepli 35. születésnapját – emellett pedig idén lesz 30 éves a nagy áttörést jelentő Dookie című albumuk, talán legismertebb lemezük, az azóta Broadway-musicalt is kapott American Idiot pedig pont 20 éve jelent meg.
A mára középkorú punkapukákból álló banda most sem pihen: pár napja jelent meg a Saviors című lemezük, és hamarosan turnéra indulnak, amelyen az évfordulókat megünnepelve eltolják a Dookie és az American Idiot összes dalát is az új lemez szerzeményeivel egyetemben. Ennek örömére az Esquire felkérte az 51 éves, de örökifjú énekes-gitáros Billie Joe Armstrongot, írja meg nekik, mit tanult eddigi élete során.
A zenész sok mindenről mesélt a cikkben – könnyebb és fajsúlyosabb témákról egyaránt. Úgy kezdte, hogy imádja a fekete színt: odavan a bőrdzsekikért és a régi pólóiért, és folyton ugyanolyan vagány, rockeres fiteket vásárolgat össze magának – ennek ellenére bevallja, hogy sosem volt kemény srác.
Míg a kilencvenes években a legtöbb zenekar azon versenyzett, ki tud gyorsabban játszani, és ki a legtökösebb, Armstrong inkább zenésztársaival, Tré Coollal és Mike Dirnttel kerülték ezt a macsóságot,
a nagy izmok helyett pedig inkább a nagy szívre fektették a hangsúlyt.
Nagyon fontos volt Armstrong számára ez a szeretetteli, családias atmoszféra a zenekarban. Egy muzikális, mellékállásban jazzdobos édesapa nevelte, és nagyon boldog gyerekkora volt – egy ideig.
„Hatan vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb. Mindig hangzavar volt nálunk, és mindenki vicces volt. Az egész pont olyan volt, ahogy elképzelsz egy normális nagy családot, bármit is jelentsen az. Aztán ez a dinamika nagyon megváltozott tízéves koromban, amikor édesapám elhunyt. Sötétté vált minden – mindenki kényszerhelyzetbe került, hogy valahogy megbirkózzon ezzel a fájdalommal. Ez a szellem mindig ott volt velünk. Most is ott van”
– írta Armstrong, aki azóta saját boldog, kétgyerekes családot alapított. Idén ünneplik 30. házassági évfordulójukat feleségével, Adrienne Nesserrel.
„A megfelelő embert vettem el. Ez nagyon sokat számít. A feleségem jóval okosabb volt, mint én. Én spontánabb és vadabb voltam, míg ő gyakorlatiasabb, és jobban tudott tervezni. De mégis ideálisak voltunk egymás számára”
– mondta a frontember, akinek sikerült átadnia a zene szeretetét mindkét fiának: idősebb gyermeke dobosként, fiatalabbik pedig énekes-gitárosként dolgozik. Maga Billie Joe saját bevallása szerint teljesen megszállottja a zenének, és ha nem egy nagy bandában játszana, akkor
valószínűleg lemezboltban melózna, vagy gitárleckéket adna vagy valami hasonlóval foglalkozna.
Már gyerekkora óta zenél: ötévesen vette fel első, Look for Love című dalát, amelyet a helyi rádiók is játszottak, és a komoly siker is elég hamar jött. Amikor a Dookie-val befutottak, még csupán 24 éves volt, és még nem növesztett vastag bőrt, így nehezen kezelte a negatív kritikákat, fikázásokat.
„Ott rontottam el, hogy ráharaptam a csalira. A mai fejemmel figyelmen kívül hagytam volna ezt a sok szarságot, de ha egy érzékeny, 24 éves srác vagy, nehéz nem meghallani ezeket a dolgokat. De bármilyen kritikát is kaptunk, eléggé határozott voltam ahhoz, hogy ne hagyjam senkinek, hogy eltiporjon”
– emlékezett vissza a zenész, akiről sokat írt a bulvármédia, ugyanis egy időben gyakran állt ittasan színpadra, egyszer például a koncertet is félbe kellett szakítani, annyira kottarészeg volt. 2012-ben szünetelt is a banda néhány hónapig, hogy Armstrong kezelhesse alkohol- és gyógyszerfüggőségét. Saját bevallása szerint 1997 óta próbál leszokni a piáról, néha több, néha kevesebb sikerrel.
„A józanság nem olyan, hogy egyszer csak leteszed a piát, és annyi. Én legalábbis többször megcsúsztam. Azonban jelenleg nem iszom. És bírom magamat. Ha egy dolgot kellene mondanom, ami megnehezítette vagy meggátolta az életcéljaim elérését, az alkohol lenne az. Persze nem tudom garantálni, hogy többé soha nem fogok inni – de jelenleg jobban érzem magam”
– beszélt őszintén küzdelméről, ami élete végéig tartani fog majd. Elmondta, hogy korábban félt a haláltól, most viszont próbál máshogy állni a dologhoz.
„Egyszer beszélgettem valakivel, aki megkérdezte, hogy miért félek a haláltól. Azt mondtam, azért, mert félek a sötétségtől, mire visszakérdezett, hogy: honnan tudom, hogy sötét lesz? Ezen elgondolkoztam, mert nagyon jó kérdés. Hiszen fogalmam sincs, hogy milyen lehet a halál”
– filozofált Armstrong.