„Emberek bármely csoportját mentesíteni a kritika alól: átok”

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Hoztam nektek egy rövid gondolatot abból az ártatlan célból, hogy elgondolkozzatok rajta és alkalomadtán idézni tudjátok, ha valaki épp ostobaságokat beszél a férfiak privilégiumairól vagy a szégyenletesen kirekesztő, szexista vagy rasszista kvótarendszerek szükségességéről. Bármilyen területen.

Az idézetet az egyik legfontosabb könyvben olvastam, ami az utóbbi években a kezembe került, és kétségtelenül a leghatásosabban azok közül, amelyek a véleményemet társadalompolitikai kérdésekben formálták. A címe: Diszkrimináció és egyenlőtlenségek, szerzője pedig egy, az USA déli részén a szegregáció idején született, majd fiatalon Harlembe költöző, nehéz körülmények között felcseperedő tudós, Thomas Sowell.

Sowellék annyira szegények voltak, hogy emiatt a család még a gimiből is kiíratta a srácot, akit aztán a drafton besoroztak az akkor dúló koreai háborúba. A tengerészgyalogosoknál szolgált, hogy azután irtózatos fegyelemmel fényes karrierre váltsa tehetségét és szociális érdeklődését. Leszerelés után érettségi, a főiskola után pedig a Harvard és a Columbia Egyetem jött, majd doktori disszertáció. Pályája során négy egyetemen is tanított közgazdaságtant.

Sowell a ’70-es években a Harvardon, ahol magna cum laude diplomázott.

Az igazsága kényelmetlen ahhoz, hogy politika legyen belőle

Emellett főleg társadalomtudományi kérdésekkel foglalkozott, kiemelten az egyes csoportok közötti különbségek okait kutatva. A húszas éveiben még vállaltan szimpatizált a marxizmussal, de naiv és utópisztikus vízióit a racionalista, adatalapú, pragmatikus tudományos munkája hamar konzervatívabb, kapitalista nézetekre konvertálta.

Sowell elképesztő mennyiségű adattal dolgozott, és meggyőző érveléssel jutott el a felszínes, szenzációhajhász, feszültségkeltő mainstream média által sugallt álláspontoktól eltérő konklúziókra. Azért nagyszerű érzés őt olvasni, mert

a gondolatait nem a gyűlölet, hanem az emberszeretet és a segítő szándék vezérli, és soraiban implicite ott lapulnak a lehetséges megoldások is, szívmelengető pozitív példák formájában.

Rámutat a képmutató, az igazi problémákat kimondani és kezelni képtelen politikusok okozta beláthatatlan károkra, és az ennek nyomán születő, demagóg politikai cselekvésekre. Ezek következményeként termelik újra saját nyomorukat az aluliskolázott, szegény rétegek generációról generációra – ahelyett, hogy képesek lennének kihasználni a bennük rejlő potenciált.

A sokunkban ott motoszkáló, józan paraszti észrevételeket támasztja alá közérthető következetességgel, tűpontos érveléssel és kutatási eredmények sokaságának összegzésével. Elítéli a kérdések tabusítását és az egyes kulturális normákkal szembeni kritikák démonizálását. Emellett lényegében diszkriminációnak tekinti bármilyen társadalmi csoport kvótarendszerekkel történő elnyomási kísérleteit, és átfogóan beszámol annak tragikus gyakorlati (és morális) hatásairól az ilyen megoldások szándékolt kedvezményezettjeire is.

Ehhez kapcsolódóan itt egy rövid útravaló tőle:

„Ha mást nem is, azt mindenképpen megtanulhatjuk, hogy milyen veszélyes az egész társadalomra nézve, ha az eredmények különbségeit állandóan rosszindulatú cselekedetek bizonyítékaként tüntetjük fel, amelyekkel szemben támadást lehet indítani vagy bosszút kell állni. Sok mindennel ellentétben, amit eddig mondtak, a társadalmi-gazdasági eredmények közötti egyenlőtlenségek sem nem valószínűtlenek elméleti szempontból, sem nem szokatlanok empirikus szempontból. A való életben ebből többek között az következik, hogy kontraproduktívak azok a tabuk, amelyek tiltják minden olyan kérdés megvitatását, amely a leszakadó csoportok egyéni viselkedésében vagy társadalmi kultúrájában negatívnak tekinthető. Tekintettel arra, hogy minden emberi lény esendő – és ez már számtalanszor bebizonyosodott világszerte és a többezer éves feljegyzett történelem során -, az emberek bármely csoportját mentesíteni a kritika alól nem áldás, hanem átok.”

Itt van még jó kis kontent