Légy férfi, és ne segíts a feleségednek

Szerző: Zubor Tamás

Hatalmasat megy az amerikai férfi a socialban, aki a címben írt felszólítást intézte férfitársaihoz a feleségével kapcsolatban.

Amit azért nem tettünk idézőjelbe, mert maximálisan egyetértünk vele. A 32 éves texasi futár arc szeptember végén a Tiktokra felkerült videóját milliók nézik és imádják azóta is, és nekünk is igencsak tetszetős. Ilyenekről beszél:

„Nem segítek főzni a feleségemnek. Nem segítek neki sem takarítani, sem mosni, sem vigyázni a gyerekekre – semmiben nem segítek. Azt teszem, amit apaként és férjként tennem kell. Főzök, takarítok, mosok. Gondoskodom a gyerekekről. Nem segíthetek a feleségemnek ezekben, hisz mindez ugyanúgy az én dolgom is.”

@minton__jr

♬ original sound – J.R. Minton

J.R. Minton a Today-nek nyilatkozott, hogy gyerekkorában kifejezetten mást látott otthon, és épp ezért is van ennyire rajta azon, hogy ő teljesen máshogy csinálja:

„Nem segítünk a feleségünknek, nem bébiszitterei vagyunk a gyerekeinknek. Ennek a gondolkodásmódnak meg kell változnia. Itt az ideje felnőni.”

Mintonéknak amúgy négy gyerekük is van, akikkel bőséggel akad dolog, mivel elég kicsik, mindössze egy és hét év közöttiek.

Itt van még jó kis kontent