Ronnie O’Sullivan szerint senkiháziak kezében van a sznúker. Legalábbis erre utalnak legutóbbi nyilatkozatai – különösképp a márciusban mondottakkal összefüggésben.
A hétszeres sznúkervilágbajnok, Ronnie O’Sullivan vasárnap 11-9-re verte Luca Brecelt és ezzel megnyerte a Shanghai Masterst. Így megszerezte pályafutása negyedik sanghaji címét, ám a legkevésbé sem volt érdekelt abban, hogy újabb serleggel bővítse vitrinjét. Trófeáját egy barátjának adta és azt mondta, hogy
végleg meg akar szabadulni pályafutása minden emlékétől
„A díjamat egy barátomnak adtam, aki egy klubot nyit itt Sanghajban, szóval Kínában marad” – mondta a 47 éves játékos.
„Mindig odaadom ezeket valakinek. Paul haveromnak is van már egy és volt olyan is, hogy odaadtam egy gyereknek a közönségből.”
O’Sullivan azt is mondta, hogy egy nap mindentől megválik, beleértve a dákókat és a ruháit is: „Nem igazán érdekelnek a trófeák. Jó néhányat már el is adtam közülük – nem akarom, hogy 70-80 éves koromra ilyen emléktárgyak maradjanak nálam és a múltra emlékeztessenek. A halálra készülök és ennek az is része, hogy nem akarok semmilyen snooker cuccot – mellények, dákók, minden megy.”
A 16 éves kora óta profi Ronnie O’Sullivan lenyűgöző pályafutása során 39 ranglistaversenyt nyert meg, és széles körben minden idők egyik legjobb játékosaként tartják számon, de már régóta afféle szeretet-gyűlölet kapcsolatot ápol a sportággal. Az év elején adott – hatalmas felhördülést keltő – interjújában például azt állította, hogy az elmúlt két évtizedben ő „hordozta a hátán” a sznúkert, de hosszabban is kifejtette a véleményét a sportág helyzetéről:
„Ha ránézünk a számrokra, már rossz. Ha csak a 10 millió fontnyi pénzdíjat vesszük, 25 eseményre az év során, 128 játékos számára, az úgy sosem lesz jó. Ezt legalább meg kellene háromszorozni ahhoz, hogy működjön a sport. Lehet, hogy szükség volna néhány megfelelő emberre, mint a Liberty a Forma-1-ben, vagy valakire, akinek van elképzelése, hogy tehetné a sportágat naprakésszé. Ha megnézed a játékot irányító embereket, ők sem a legélesebb kések a fiókban, így aztán kilátástalannak érzem, hogy kiássák magukat belőle. De nem kell Einsteinnek lenned ahhoz, hogy lásd: a sportág megítélése jelenleg a valaha volt legrosszabb. Mostanra kicsit olyan lett az imidzse, mint egy kocsmasporté. Nézz csak meg néhány versenyt, néhány helyszínt, ahol játszunk. Elvesztette a régi varázsát, egyszerűen igénytelen.” – mondta márciusban.
A tárgyainkhoz való ragaszkodás témakörét egyébként alábbi cikkünkben is körüljártuk – igaz, egy teljesen más apropóból és szempontból: