Így tanítanak meg a legnagyobb fociedzők arra, hogy bánj az emberekkel

Szerző: Lakinger Béla

Összeállításunkban Jürgen Klopptól, Rafa Beníteztől, Sir Alex Fergusonról, José Mourinhóról veszünk példát, valamint felidézzük Bill Shankly példáját.

Mert előbb lesz híres edzőfenomén egy jó pedagógiai érzékű menedzserből, mint egy taktikai guru és a terhelésélettan professzora szerelemgyerekéből.

Klopp, a megértő fater

„Sorry for you!” :D

“Ha valaki ötmilliószor megadja nekem a tiszteletet, és egyszer nem, mért lenne ez az egy alkalom fontosabb, mint a többi? (…) Ha látták volna, hogy én mit műveltem játékosként, mikor indulatos voltam… Egy elmebaj voltam. Pedig amúgy egy teljesen normális fickó vagyok”

– ezt felelte Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője még az 2020-2021-es szezon vége felé, mikor egy újságíró rákérdezett, mit szól ahhoz, hogy a lecserélt Sadio Mané nem fogott vele kezet.

Bár az idézett eszmefuttatás utolsó mondatával valószínűleg sokan vitatkoznának, Klopp hozzáállása jó példa, hogy milyen fontos a futballedzők pedagógiai érzéke. Húsz-huszonöt

szélsőségesen ambiciózus, állandó nyomás alatt élő, az átlagemberhez képest már-már röhejesen túlfizetett, eközben rémesen fegyelmezett életmódra kényszerített pofát kell csapattá formálniuk,

úgy, hogy tetszőleges pillanatban legfeljebb a társaság fele érzi magát elégedettnek. Ehhez nem elég a taktikai zsenialitás, a szakmai éleslátás.

Benítez és a tisztelet

A pedagógiai érzék persze nem merülhet ki abban, hogy a mester nagyvonalúan elsiklik egy-egy indulatos gesztus fölött. Nehezen tanulható beleérző képesség kell ahhoz, hogy tudja, a különféle módszerek közül az adott játékos(ok)nál melyik fog működni.

A Liverpoolnál maradva, Steven Gerrard az önéletrajzában számolt be arról, hogy míg Rafa Benítez a játékosokat rendesen a keresztnevükön szólította és emlegette, ő mindig csak Gerrard maradt, az öltözőben és a sajtótájékoztatókon is.

“A munkakapcsolatunk vérprofivá vált az idők során, a hidegsége és a távolságtartása miatt sokkal jobb játékos lettem, mint addig bármikor. Azért hajtottam, hogy kicsikarjak tőle egy egy dicséretet, de azért is, hogy bebizonyítsam neki, szüksége van rám”

– írta Gerrard, nem titkolva el azt sem, hogy mindennek ára volt: a sikerek ellenére sosem kerültek igazán közel egymáshoz.

Fergie time

A Manchester United és az egész angol futball egyik legnagyobb edzője, Alex Ferguson híres volt az ellenfeleket felzaklató dörzsölt nyilatkozatairól, de ezt a képességét más irányban is kamatoztatta. Célzottan

tesztelte a játékosait, hogy felmérje, miként reagálnak a kritikára, a gondolkodásmódjuk alkalmas-e a folyamatos önfejlesztésre. A szuggerált soha ne add fel mentalitás miatt szerzett annyi gólt a csapata meccsek végén.

Az angol sajtó akkoriban a hosszabbítást el is kezdte úgy hívni: Fergie time.

Mourinho, az önbizalom-coach

Annak idején – ebben is – Sir Alex méltó riválisa volt korunk labdarúgásának legjelentősebb manipulátora, José Mourinho. Róla minden fociszerető csecsemő tudja: azért viselkedik provokatívan, hogy elfogja a reflektorfényt a játékosai elől (és sz.rik rá, hogy ettől arrogáns seggfejnek tűnik). De önmagában ezzel a harsány hőbörgéssel nem menne messzire.

Nagyon közvetlen és pozitív a játékosaival, sulykolja az önbizalom-erősítő üzeneteket, a problémákat pedig face-to-face megmondja.

Az Amazon Prime-on futó All or Nothing című dokusorozatban hangzik el, hogy mikor a Tottenhamhez szerződött, már az érkezésekor mindenkiről volt egy vaskos dossziéja, olyan részletekkel is, hogy kinek mi a beceneve.

Néhány jellegzetesen mourinhós jelenet a sorozatból:

A portugált az egyik legjobb motivátorként tisztelik szakmaszerte, és ő nem is csinál titkot abból, hogy mennyire fontosnak tartja a munkája ezen szeletét. Így foglalta össze hitvallását:

“Mindig azt mondom: vezetőként a motiváció mesterének kell lenned. Ha a teljesítmény visszaesik, az energia, a motiváció, az inspiráció képes megfordítani a tendenciát. (…) A nagy edzők megértéséhez fontos tudni, hogy ők többségükben olyan emberek, akik történetesen értenek a focihoz, de alapvetően jó vezetők, illetve menedzserek.”

„Nem véletlen, hogy Angliában így is nevezik ezt a foglalkozást. Valószínűleg bármely multinál megállnák a helyüket valamilyen fontos pozícióban” – mondta a Bronsonnak Hegedűs Henrik, a Fradi vezető adatelemzője (korábban az Magyar Labdarúgó-szövetség, vagyis az MLSZ sporttudományi elemzőosztályának munkatársa volt), aki nem mellesleg több mint húsz futballkönyvet is lefordított magyarra, és a közszolgálati tévé szakkommentátora is.

Egy jó vezető legfontosabb jellemzője márpedig az, hogy tud bánni az emberekkel. “Jellemző rájuk, hogy nagyon tudatosak, még a szóhasználatukban is. Korábban hallottam a Bayern akkori edzője, Julian Nagelsmann előadását egy barcelonai konferencián. Többek közt azt mondta, hogy játékosokkal kommunikálva sosem beszél a pályán lévő lecsereléséről, mindig úgy fogalmaz, hogy becserél valakit, mert ezt és ezt a pluszt várja tőle. Apróság, de nyilvánvalóan egész másképp cseng a két kifejezés” – mondta még Hegedűs.

Tanárbácsik Van Gaaltól Hodgsonig

Talán nem véletlen, hogy sokan vannak a híres edzők között, akik korábban az oktatásban dolgoztak. A holland Rinus Michels, Guus Hiddink és Louis van Gaal, az angol Roy Hodgson, a német Udo Lattek és az uruguayi Oscar Tabarez mind testnevelőtanárként kezdték, Hiddink pedig egyenesen problémás gyerekekkel foglalkozott.

#5 Shankly és az Anderlecht lemészárlása

Bár a pszichológiai felkészültség az utóbbi évtizedekben került a fókuszba, egy jó edző régen is tisztában volt a jelentőségével. Bill Shankly 1964-ben még a Liverpool nagy klubbá formálásának elején járt, amikor az akkori Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK, vagyis a mai Bajnokok Ligája, azaz BL) elődje első fordulójában összekerült a nyolc belga válogatottal felálló Anderlechttel, és a rivális erejéről személyesen is meggyőződött.

Ilyen körülmények között logikus lenne az elbizakodottság kerülése, Shankly azonban a következőket mondta az öltözőben az első meccs előtt:

“Biztos olvastátok, milyen remek ez az Anderlecht. Felejtsétek el. Vacak csapat. Nekem elhihetitek, én láttam őket. Szóval menjetek ki, és mészároljátok le őket!”

Nos, az eredmény 3-0 lett, ami el is döntötte a párharcot. A skót lángész ösztönös pszichológiai affinitásának maradandó nyomai is vannak a klubnál. Hogy mást ne mondjunk, ő változtatta vörös-fehérről tiszta vörösre a csapat szerelését, hogy a játékosok nagyobbnak tűnjenek.

És ugyancsak ő rakatta ki a játékoskijáróban a vészjósló szűkszavúságával üzenő This Is Anfield feliratot. Eredetileg egy pályagondnok ötlete volt, hogy írják oda: Welcome to Anfield. Ezt módosította aztán Shankly, a következő indoklással: “A mi fiainkat arra emlékezteti, hogy kikért játszanak, az ellenfeleket pedig arra, hogy kik ellen.”

Aki már nyert valamit, annak szabad megérintenie

Itt van még jó kis kontent