A német Luz Long és az amerikai Jesse Owens a történelem egyik sötét időszakában bizonyította, hogy embertelen körülmények között is megéri embernek maradni.
Az 1936-os olimpia óriási lehetőség volt a három éve hatalmon lévő nemzetiszocialista rendszer számára. Bemutathatta, hogy Németország ekkorra már talpra állt a világháborús vereségből, maga mögött hagyta a húszas évek zavaros, forradalmakkal, puccskísérletekkel teli időszakát, s helyette már egy fegyelmezett, stabil állam képét mutatja.
Bár az olimpiai eszme a sport szeretetét és népszerűsítését szolgálta, Hitler és Goebbels úgy látta, egy nemzetek közötti versengésben komoly propagandalehetőségek rejlenek. És – bizony – jól látták! Az olimpiákon az átlagember ma is kíváncsi arra, hogy egy-egy nemzet hány arany-, ezüst- és bronzéremmel távozik, milyen a megnyitóünnepség, vagy hogyan viselkedik a házigazdaként választott ország.
Hitler nem is sajnálta azt a pénzt, amit propagandára költött. Házi rendezője, Leni Riefenstahl, például olyan eszközöket kapott, hogy az általa készített kétrészes, Olimpia című alkotást a mai napig mesterműnek tartják a filmszakmában. A berlini Olympiastadiont pedig úgy építették meg, hogy akár 110 ezer néző is jól láthassa a küzdőteret.
Sport és fajelmélet
A náciknak fontos volt, hogy a versenyeken demonstrálhassák az általuk favorizált fajelmélet diadalát. Emiatt egy sor szőke, kék szemű versenyzőt gyűjtöttek össze a csapatukba . Carl Ludwig „Luz” Long, aki 1935-ben távolugrásban Európa-bajnoki címet szerzett, e tekintetben ideális választás volt.
Mindeközben az Egyesült Államok 19 színes bőrű és 5 zsidó sportolót indított a világversenyen, amit a németek egyértelműen provokációként értékeltek. E versenyzők közé tartozott az alabamai rabszolgáktól származó Jesse Owens, aki 1935 májusában öt világcsúcsot döntött meg egyetlen nap alatt.
A berlini olimpiát 1936. augusztus 1-jén nyitották meg. 3-án Owens a 100 méteres síkfutásban, a következő napokon pedig 200 méteren és a 4×100-as váltó tagjaként is győzött. Az augusztus 4-ei távolugrás azonban komoly kihívások elé állította. A selejtezőben két sikertelen próbálkozás után kérdésessé vált, hogy egyáltalán bekerül-e fináléba.
Néha egy jótanács is elég?
Owens elmondása szerint ekkor váratlan helyről kapott segítséget. Long, aki ebben a számban az ellenfele volt, odaballagott hozzá és néhány jótanáccsal kisegítette őt, majd mondott neki egy-két bátorító szót is. Owens pedig megnyerte a számot. Ellenfele a dobogó második helyére szorult. A történet a mai napig a sportszerűség és az emberség nagyszerű példázata.
Igaz, kissé árnyalja a történetet, hogy Tom Ecker sporttörténész 1965-ben rákérdezett a sztorira az akkor 52 éves Owensnél, aki állítólag bevallotta neki, hogy valójában csak a verseny után beszélt először Longgal – a jótanács szép történetét azért mesélte, mert az emberek szeretik az ilyet. Owens családja ezzel szemben az eredeti verziót tartja igaznak.
Hitler természetesen nem repesett az örömtől annak láttán, hogy egy fekete sportoló legyőzte árja vetélytársát. Ide kötődik az a napjainkig ismert történet, miszerint nem fogott kezet a győztessel. Ami igaz, csak nem úgy: Hitler ugyanis az olimpia első napja után senkivel sem fogott kezet, mert nem akart más fajúakkal érintkezni.
Owens viszont úgy emlékezett, hogy távolról egy karlendítést kapott a Führertől, míg a saját elnöke, Franklin Delano Roosevelt nemhogy a Fehér Házba nem hívta meg, de még egy köszöntő táviratot sem küldött neki – minden bizonnyal azért, mert a közelgő választásokon nem akarta elveszíteni a déli szavazók bizalmát…
Egy kitartó barátság
Owens és Long az olimpia után levélben tartotta egymással a kapcsolatot. A történelem azonban nem állt meg: Németország fegyverkezni kezdett, és három év múlva kitört a második világháború. Longot besorozták a Wehrmacht kötelékébe, majd 1943. július 10-én a szicíliai invázió során meghalt egy brit katonakórhzában. Owensnek írt utolsó levelében azt kérte, hogy vegye fel a kapcsolatot fiával, Karllal:
„Azt akarom, hogy mondd el neki: voltak idők, amikor az embereket nem választotta el egymástól a háború. Mondd el neki, hogy az emberek közötti ellentétek legyőzhetők.”
Owens nemcsak teljesítette néhai barátja kérését, de még egy filmben is szerepelt együtt a fiával, amikor visszatért a német fővárosba. Az Olympiastadion mellett egy utca a mai napig az ő nevét viseli, míg Longról a szülővárosában neveztek el közterületet.
Kapcsolatukat Owens a következőképp összegezte:
„Nagy bátorságra vall, hogy Hitler szeme láttára barátkozott velem. Ha minden érmemet, trófeámat beolvasztanám, az sem lenne olyan értékes, mint a mi 24 karátos barátságunk.”