Amikor a foci írta a történelmet

Szerző: Barry

A futball a 19. században terjedt el Angliában, majd a századfordulón elindult világhódító útjára. Az ekkor rohamosan kiépülő nagyvárosokban a labdarúgás volt az, amihez sokan érzelmileg kapcsolódni tudtak. A gombamód szaporodó egyesületek és klubok vadidegen emberek között teremtették meg az összetartozás élményét. Népszerűségéből fakadóan ez a sport számos alkalommal történelemformáló tényezővé is vált. Alább négy ilyet esetet mutatunk meg, aminek különös aktualitását természetesen a küszöbön álló 22., katari labdarúgó-világbajnokság adja, melynek helyszínkiválasztásától kezdve a stadionépítésekig számos politikai vonatkozása van. És mint tudjuk, ami ma politika, az holnap történelem.

Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim már itthon lesznek” – jelentette ki II. Vilmos német császár az első világháború kezdetén. Még szerencse, hogy nem jelölte meg, hogy melyik év őszén, mert akkor igencsak bajban lett volna, ha számon kérik rajta ezt a kijelentést. 1914 végére már nyilvánvalóvá vált, hogy elhúzódó háborúra kell számítani, és a katonák – főként a nyugati fronton – hozzá kellett hogy szokjanak a lövészárkok sötétjéhez és mocskához.

Ebből a sárral, férgekkel és halállal teli börtönből csak néhány ünnepi alkalommal szabadulhattak: ha valaki megérte azt, hogy kimenőre végre hazaengedjék, vagy amikor rövidebb időre tűzszünet volt a franciákkal és az angolokkal.

Brit és német katonák barátságos mérkőzése 1914 karácsonyán

Ilyen volt 1914 karácsonya, amikor még arra is volt alkalom, hogy a németek egy barátságos focimeccset játsszanak az angolokkal. Az eredmény: 3-2 a németek javára! Aztán, amikor a tűzszünet véget ért, mindenki visszatért a lövészárokba, és immár gólokkal, hanem bombákkal és gépfegyverekkel próbálta a két nemzet legyőzni egymást. Ez a meccs ugyan nem befolyásolta a történelmet, de

csodálatosan megmutatja, hogy mire volt képes a foci már ebben a korszakban is,

mikor nemhogy internet, de tévé és rádió sem volt, aki annyira sztárolta volna a játékosokat, meg verte volna a hájphullámokat.

1938: vébégyőzelem a Felvidékért?

Giuseppe Meazza és Sárosi György kézfogása az 1938-as vb döntőn

1938. június 19-én, a franciaországi labdarúgó-világbajnokság párizsi döntőjén Magyarország Olaszországgal mérkőzött. Az eredmény 4:2 lett a címvédő olaszok javára, ám a mai napig nem tisztázott, hogy valóban jobbak voltak-e Dietz Károly szövetségi kapitány csapatánál, vagy esetleg a nagypolitika is beleszólt az eseményekbe.

Egyes feltételezések szerint Mussolini kérésére Dietz olyan tehetséges játékosokat hagyott kispadon, mint Toldi Géza, Korányi Lajos vagy Turay József.

Hogy velük nyerhettünk-e volna, az már a what if kategóriájába tartozik. Mindenesetre a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vezetése, ami még egy 12 ezer pengős világbajnoki segélyt is kapott Hóman Bálint kultuszminisztertől, meglehetősen csalódott volt.

Aztán 1938. november 2-án a bécsi Belvedere kastélyban Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter kihirdette 12 ezer négyzetkilométernyi terület visszacsatolását Magyarországhoz. Hogy ehhez hozzájárult-e a nyári vébédöntő, azt a mai nem tudni, de van, aki szerint Dietz magánakciójáról volt szó. Az akkor pályára lépő Polgár Gyula azonban ötven évvel később csak ennyit mondott a dologról:

Sajnos nem voltunk jobbak. S ha Korányi, Turay, meg Toldi is játszik, akkor sem lettünk volna jobbak.

1954: a vébédöntő, miután egy ország emelkedett fel – egy másikban meg majdnem kitört a forradalom

Az Aranycsapat az elvesztett vébédöntő előtt

Máig fájó seb, hogy 1954-ben a világ valaha volt egyik legnagyobb focicsapata, magyar Aranycsapat elvesztette a vébédöntőt – a torna előtt nagyjából mindenki simán előre odaadta volna az aranyat a magyaroknak. Az addig diadalmenetét járó magyar válogatott július 4-én vereséget szenvedett a Német Szövetségi Köztársaság csapatától.

Az idáig vezető út nem mindennapi: Sebes Gusztáv csapata 1952-ben olimpiai aranyat szerzett, a következő évben pedig két óriási vereséget mért az angolokra. Az első az a bizonyos londoni 6-3, a második a még fényesebb budapesti 7-1-es eredmény volt (egyébként ezeket a frenetikus győzelmeket homályosította el kicsit 2022-ben a magyar válogatott idegenbeli 4-0-s győzelme az aktuális Eb-ezüstérmes angolok ellen, ami előtt nem mellesleg itthon is megvertük őket).

Az NSZK kapitánya, Sepp Herberger, erre a meccsre tartalékolta legjobb embereit. Hat helyen is változtatott a csapat felállásában, ami még a magyarokat is meglepte. Ezt a cserét azóta is Herberger cseleként emlegeti a sporttörténet.

A győzelemmel az NSZK visszakerült a világ sporttérképére, és nagyjából ez az az időszak, amitől kezdve már nem nácikként tekintett a világ a német sportolókra.

Az arany a német gazdaságot is valósággal kilőtte, a nemzet visszanyerte önbizalmát, és kezdetét vette a Wirtschaftswunder nevű időszak, mikor az NSZK nemcsak felzárkózott a Nyugathoz, de szép lassan egyik vezető államává vált.

Magyarországon mindezzel szemben ez a vereség sosem látott csalódást okozott: Budapest utcáin akkora káoszt okoztak a kiábrándult szurkolók, amit az ÁVH csak három nap után tudta megfékezni. Sokan ezt a tüntetést látják a két évvel későbbi forradalom előjátékának. Sovány vigasz, de az 1954-es világbajnokságon az Aranycsapat lőtte a legtöbb gólt: összesen huszonhetet! Olyan rekord ez, amit a mai napig nem sikerült egy válogatottnak sem megdönteni.

1969: Háború a foci miatt

Salvador válogatottja azelőtt a bizonyos 1969-es meccs előtt

1969 júliusában két latin-amerikai ország, Honduras és Salvador mérkőzött meg egymással a következő évben tartandó világbajnokság selejtezőjén Mexikóban. Az egymással amúgy is rossz szomszédságban élő két állam viszonya ekkorra már meglehetősen feszült volt: a jóval nagyobb Honduras területén számos salvadori bevándorló élt, ami állandó etnikai konfliktus forrása volt. A kis déli állam rettegett attól, hogy közel háromszázezer honfitársát egyszer csak visszatoloncolja a nagy északi szomszéd – ennyi munkanélkülit hirtelenjében ugyanis nem tudott volna az ország kezelni.

A szóbanforgó meccset végül Salvador nyerte 3-2-re.

A győzelem azonban csak olaj volt a tűzre: az indulatok hamar elszabadultak, tömegverekedések törtek ki a nagyvárosokban. A hondurasi rádió ekképpen biztatta hallgatóit: „Kapjanak fel egy deszkát és verjenek vele agyon egy salvadorit”. A háborút végül Salvador indította.

Egy gyors támadással megsemmisítette a hondurasi légierőt, majd elzárta a fontosabb országutakat. A háború azonban csak öt napig tartott, mert a gyors offenzíva hamar kimerítette a kis ország üzemanyag- és fegyverkészleteit. Az USA és az Amerikai Államok Szervezete (OAS) hamarosan elérte, hogy a két fél tárgyalóasztalhoz üljön.

2005: amikor Didier Drogba leállított egy polgárháborút

2005 októberében rendezték a németországi vébé afrikai selejtezőinek utolsó fordulóját. Elefántcsontpart korábban sohasem szerepelt a tornán, és ekkor sem állt kijutásra, de szerencséjére a nagy rivális Kamerun nem tudta megverni Egyiptomot, pedig a 94. percben büntetőt rúghatott. A Szudánban aratott 3-1-es győzelmével így az elefántcsontparti csapat kiharcolta a részvételt. A kimaradt tizenegyes híre leírhatatlan eufóriát okozott az országban, és ezt használta ki a válogatott legjobb játékosa, Didier Drogba.

Az egykori francia gyarmaton akkor már három éve polgárháború dúlt a kormányerők és az északi lázadók között. A Szudán elleni meccs lefújása után egy tévékamera követte a játékosokat az öltözőbe, ahol Drogba megragadta a mikrofont, és szózatot intézett a honfitársaihoz – idézte fel az esetet a BBC két éve.

Északról, délről, középről és nyugatról ma bebizonyítottuk, hogy minden elefántcsontparti képes együtt élni és együtt játszani azzal a közös céllal, hogy kijussunk a világbajnokságra. Megígértük nektek, hogy az ünneplés egyesíti majd a népet, ma pedig térden állva könyörgünk nektek. Egy ilyen gazdag ország nem süllyedhet háborúba. Kérem, tegyétek le a fegyvert, és tartsunk választásokat

– könyörgött a Chelsea csatára, miközben a játékosok tényleg letérdeltek. És a harcok valóban elcsitultak, a béketárgyalásokat két év múlva sikerült lezárni. Sajnálatos, hogy a legközelebbi, 2010-es elnökválasztás eredményét a vereséget szenvedő Laurent Gbagbo nem fogadta el, így a következő év tavaszán a feszültség újabb rövid, véres konfliktusba torkollott. Gbagbo emberiség elleni bűncselekmények vádjával a hágai nemzetközi bíróság elé került, de bizonyítékok híján végül felmentették.

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás