Tessék, egy okkal több, hogy ha nem kényszerülsz rá, ne dolgozz éjszaka

Szerző: Lakinger Béla

Halogatók és munkamániások figyelmébe: kognitíve rossz vége lesz.

Vannak közöttünk, akiknek a foglalkozásuk miatt muszáj időnként éjszaka is dolgozni, és vannak azok, akiket az élet ugyan nem kényszerítene erre, a rossz időmenedzsment-gyakorlatuk viszont igen. Elsősorban az utóbbiaknak szól az a kutatás, amely az éjjeli munka káros hatásait vizsgálta.

A Plos One nevű tudományos lapban nemrég közzétett tanulmány szerint

az éjszakai műszakban dolgozó középkorú és idősebb felnőtteknél 79 százalékkal magasabb a kognitív károsodás aránya, mint a hagyományos munkaidőben dolgozóknál

írja a Men’s Journal.

A kanadai York Egyetem kutatói majdnem 50 ezer idősebb (45-85 éves korú) felnőtt adatait elemezték, melyeket egy hosszú távú, az öregedésre koncentráló vizsgálatban vettek fel. Lekérték az alanyok karriertörténetét és a munkarendjük részleteit, valamint a kognitív funkciókat vizsgáló tesztek eredményeit.

Mindegy, mit dolgozol, ha éjjel csinálod

Minden ötödik résztvevő ki volt téve a többműszakos (nem 9-től 5-ig tartó) munkarendnek valamikor a pályafutása során – voltak köztük pultosok, gyári munkások, pilóták, orvosok és ápolók. A körükben 79 százalékkal magasabb volt a kognitív képességek romlásának aránya, mint azoknál, akik csak nappal dolgoztak.

A szerzők úgy gondolják, hogy a jelenségért a biológiai óra megzavarása a felelős:

„Az eredmények a műszakos munkának való kitettség és a kognitív funkciók károsodása közötti lehetséges kapcsolatra utalnak. Feltételezésünk szerint a zavaró cirkadián ingerek szerepet játszhatnak a kognitív károsodáshoz hozzájáruló neurodegenerációban”.

Nem ez az első tanulmány, amely az éjjeli munkát egészségügyi problémákkal hozza összefüggésbe. Egy 2021-es, 284 ezer ember bevonásával készült kutatás szerint az ilyen munkarendben dolgozóknál megnövekedett a pitvarfibrilláció kialakulásának kockázata, amely rendellenesen gyors szívverést okoz.

Itt van még jó kis kontent