De azért nem lehetetlen. Érdemes végigvenni, tanulságos jegyzék!
Ahhoz képest, hogy bocsánatot kérni látszólag milyen egyszerű, és ha jól csinálják, mennyire hasznos a bizalom megújítása szempontjából, meglepően sok módot fejlesztettünk ki a bocsánatkérés elsinkófálására. Pedig egy kamu (nem őszinte, megjátszott, kényszeredett) gesztus még ronthat is a helyzeten.
Az első lépés afelé, hogy még véletlenül se kövessünk el ilyen baklövést: megtanulni felismerni a magukat bocsánatkérésnek álcázó fordulatokat. Lássuk a leggyakoribbakból egy tucatot a Psychcentral gyűjtése alapján!
#1 Bocsánat, ha rosszat tettem
Feltételes, tehát nem igazi. Azt sugallja, hogy talán, esetleg valami történhetett, de hát erről semmi biztos tudása nincs a beszélőnek, úgy kerül az egészbe, mint Pilátus a krédóba.
#2 Bocsánat, hogy megbántódtál
A felelősség áthárítása. Vagyis egyáltalán nem is bocsánatkérés, hiszen nem az a probléma, hogy a másik meg van bántva, hanem az, ami miatt így érez.
#3 Bocsánat, de…
Mentegetőzés, ily módon semmit sem tesz a seb begyógyításáért. Többféleképpen folytatódhat, például: „…de a legtöbb ember nem reagált volna így”, „…mások szerint ez vicces volt”, „…te kezdted”, „…nem tehetek róla”, „…volt igazság abban, amit mondtam”.
#4 Én csak…
Igazolás. Azt próbálja bizonygatni, hogy a bántó viselkedés rendben volt, mert ártalmatlan volt vagy jó célt szolgált. Lehetséges folytatások: „…vicceltem”, „…segíteni akartam”, „…próbáltalak megnyugtatni” stb.
#5 Már milliószor bocsánatot kértem
A déja vu-re utazik. Ha korábban megtettem már más ügyben, akkor igazán nincs szükség rá most még egyszer, nem igaz? Még elkopnának a szavak. Nagyon olcsó kifogás.
#6 Sajnálom…
Hitelesnek tűnik, de valójában kitérő manőver. A megbánást a bocsánatkéréssel teszi egyenlővé.
#7 Tudom, hogy hülyeséget csináltam
Megragad a helyzetértékelésnél. Nem lép tovább, nem mondja el, mi következik ebből, ezzel minimalizálja a történteket.
#8 Tudod, hogy nem úgy értettem
Megpróbálja lebeszélni a megbántott embert az érzéseiről. Legalábbis arra célozgat, hogy nem kellene annyira feldúltnak lennie. Variánsa: „Tudod, hogy soha nem bántanálak meg.”
#9 Bocsánatot fogok kérni, ha…
Üzleti szellem! Áruba bocsátja az érzelmeket és gesztusokat. „Bocsánatot kérek, ha te is bocsánatot kérsz”, sőt „Bocsánatot kérek, ha ha nem beszélsz róla többet”.
#10 Azt hiszem, bocsánatot kellene kérnem
Fantom-bocsánatkérés. Nagyszerű, hogy rájöttél, öregem, hogy mire lenne szükség, de akkor miért nem teszed meg? Ja, mert nem is gonolod komolyan? Ejnye.
#11 XY azt mondta, kérjek bocsánatot…
Szóval másvalaki bocsánatkérése. Nem azé, aki beszél, ő csak tolmácsolja az illető javaslatát, mintegy szívességből, egyfajta közvetítő közegként.
#12 Jól van, akkor bocsánat!
Passzív-agresszív megoldás. Olyannyira nem bocsánatkérés, hogy még fenyegetésnek is tűnhet. „Oké, az isten szerelmére, hagyjál már békén, sajnálom, rendben?”
Mint látható, ezekkel a hamis bocsánatkérésekkel megpróbáljuk elkerülni vagy legalábbis elkenni a felelősséget, kibúvókat keresni, áthárítani a felelősséget, lekicsinyelni a történteket, összezavarni a megbántott vagy sértett személyt vagy idő előtt továbblépni.
A valódi bocsánatkérés ezzel szemben:
- feltétel nélküli;
- azt üzeni, hogy a bocsánatot kérő megérti és törődik a másik érzéseivel;
- bűntudatot mutat;
- vállalja, hogy nem ismétlődik meg a bántó viselkedés;
- felajánlja, hogy adott esetben jóváteszi azt.
És ahogy Harriet Lerner terapeuta írja:
„Egyetlen bocsánatkérésnek sincs értelme, ha nem hallgattuk meg figyelmesen a másik fájdalmát. A sértett félnek arra van szüksége, hogy tudja: tényleg megértettük, empátiánk és megbánásunk őszinte, az ő érzelmeinek van létjogosultsága, mi pedig viseljük az okozott fájdalom egy részét, és mindent megteszünk azért, hogy ne ismétlődjön meg.”
Ha valaki nem tesz így, az nem feltétlenül azért van, mert rosszindulatú. Lehet az ok az is, hogy valaki zavarban érzi magát egy ilyen helyzetben, szégyelli magát, vagy egyszerűen csak kerüli az erős érzelmi hullámokkal járó szituációkat. Ugyanakkor akik következetesen nem hajlandók a bocsánatkérésre, azoknak gyakran hadilábon állnak az empátiával, esetleg alacsony az önbecsülésük vagy egyenesen valamilyen személyiségzavarral küzdenek.
Lerner megfogalmazásában:
„Egyes emberek az önértékelésük rozoga platformján állva képtelenek beismerni az általuk okozott fájdalmat, mert ez azzal fenyeget, hogy az értéktelenség és a szégyen érzése keríti őket hatalmába.”