Egy barátság vége is lehet olyan keserves, mint egy szakítás – így érdemes kezelni

Szerző: Lakinger Béla

Ahogy egyre kevesebben házasodnak, úgy nő a barátságok értéke és a megmaradásuk tétje.

Amikor egy igazi barátság véget ér, az ugyanúgy vagy még jobban is fájhat, mint egy szerelmi kapcsolat befejeződése. Hiszen életünk során általában éppen a barátok azok, akikhez támogatásért fordulunk a nagy traumák idején – szakításkor, egy munkahelyi kudarc esetén vagy bármikor, ha kibeszélnénk a feszültséget.

Egy barát egyszerre tesztközönség, terapeuta, edző, szurkoló és igazmondó

írja a Psychology Todayen Suzanne Degges-White, a Northern Illionois University professzora.

A baráti kötelékek jelentősége úgy nő, ahogy csökken a tartós, monogám kapcsolatban és különösen a házasságban élő emberek száma. Amikor közeli barátra teszünk szert, befektetünk a kapcsolatba, ezért amikor véget ér, az elutasítás és az elhagyatottság érzése nagyon erős lehet.

Önterápia

Akinek tehát egy barátsága összeomlik, úgy érezheti, kudarcot vallott, még ha a másik is vetett véget a kapcsolatnak. Ilyenkor is van azonban lehetőség megpróbálni enyhíteni a megrázkódtatást. Degges-White számpos ajánlást sorol fel, ezekből válogattuk ki a leghasznosabbnak tűnőket.

#1 Emlékeztesd magad, hogy nem baj, ha gyászolsz!

A visszautasítás fáj, normális, ha úgy érzed, hogy hiányt szenvedsz. Légy kedves magadhoz, bánj úgy magaddal, ahogyan másvalakivel is bánnál hasonló helyzetben.

#2 Ha olyat tettél, amit nem kellett volna, ismerd el!

Ha hibát követünk el, és nem ismerjük el annak, akit megbántottunk, az még fájdalmasabb lehet, mintha beismernénk. Az őszinteség igenis számít.

#3 Fogadd el, hogy nem minden barátság szól egy életre!

Egyes kötelékek egyszerűen nem elég rugalmasak ahhoz, hogy kezelni tudják a változásokat, amelyeket te vagy a barátod átéltek. Fölösleges ezért egymást hibáztatni.

#4 Emlékeztesd magad, hogy szerezhetsz új barátokat is!

Mindig légy hajlandó megtenni az első lépést. Van, hogy egy kedves köszönés is elég.

#5 Készíts összegzést!

Jó módja a lezárásnak, ha legalább fejben összeszeded, mire tanítottak a történtek. Mivel lettél több, mi okozott csalódást, mit tanultál magadról?

#6 Gondold át, hogyan kezeled a közösségi médiát!

Sajnos a szociális hálózataink bele vannak égetve a közösségi médiába. Lehet blokkolni a volt barátot, de ha mindketten tagjai vagytok egy nagyobb közösségnek, nem biztos, hogy menni fog. Ez esetben akár dönthetsz úgy, hogy egy időre kivonulsz a platformokról.

Itt van még jó kis kontent