Mióta Putyin megpróbálta lerohanni Ukrajnát, sokat és sokszor hallottuk ezt, és bizony nekünk magunknak is sokszor kellett tudatosítani a háború borzalmait látván. Most a Killers georgiai koncertjének közönségéről olvasva szükséges megint leszögezni.
Az amerikai rockzenekar hétvégén lépett föl először Georgiában (a korábbi kaukázusi országot, Grúziát hívják így), ahol – mint minden koncertjükön – felhívtak valakit a nézőtérről, hogy ugyan dobolja már el helyettük 2006-os, For Reasons Unknown című számukat. A zenekarvezető Brandon Flowers ezen a koncerten egy orosz rajongót hívott színpadra.
Tudvalevő, hogy Georgia és Oroszország 2008-ban villámháborút vívott egymással, melyet utóbbiak nyertek – ez volt Vlagyimir Putyin első háborúja azon doktrína részeként, amelynek célja, hogy Oroszországot visszavezesse az igazán nagy, vagy ha tetszik, a szuperhatalmak közé.
Mely doktrínát amúgy ez előtt egy évvel a müncheni biztonságpolitikai konferencián voltaképp meg is hirdette, akkor úgy tűnt, hogy megdöbbentően agresszív stílusban. Amire a Nyugat ugyan felhorkant, de elég komolyan nem vette.
Választása azért is eshetett a nem túl komoly haderővel rendelkező kis országra, mert az NATO-tagjelölt lett – és Münchenben éppen az volt az egyik legfőbb baja, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (ez a NATO teljes magyar neve) szovjet utódállamokban terjeszkedik.
Flowers még arra is ügyelt, hogy megkérdezze a közönséget a dal előtt, okés-e, hogy egy oroszt hívtak a színpadra. Mire ez történt:
A felvételből nem teljesen lehet kivenni, hogy mennyire oszlanak meg a vélemények a lépésről, de elég valószínű, hogy az üdvrivalgásban kitörők az orosz kisebbség tagjai lehettek, nem pedig a cikk címében megfogalmazott, cizellált véleményt nyilvánító grúzok. És hogy feltehetően a fütyülők és szidalmazók voltak nagy többségben, azért is biztos, mert a frontember így szólt a tömeghez:
„Itt mindenki testvérnek számít. De ő nem a testvéretek? Elválasztanak-e minket a határaink? Én se lehetek a testvéred, mert amerikai vagyok?”
Aztán eljátszották dalt, lenyomták a koncertet, de utána akkora felháborodás söpört végig az országon, hogy közleményt kellett kiadniuk, melyben ugyan nem említik az oroszokat, se Oroszországot, egyszerűen csak sűrűn elnézést kértek:
Az egésznek különös élt ad, hogy a Killerst maga a kormány hívta meg fellépni, ami egy hosszabb program része az ország vonzerejének növelésére. Illetve Georgia természetesen Ukrajna mellett áll az agresszor Oroszországgal szemben, és sok háborúellenes oroszt is befogadtak, akik közül nyilván voltak azért a koncerten is.
Az orosz nép az egyetlen Európában, mely soha, de soha nem ízlelhette meg a szabadság ízét. Éppen Putyin több száz orosz életét követelő hatalomba juttatásáig volt ott némi demokráciaféleség, de szabadságnak az sem volt nevezhető a legnagyobb jóindulattal sem. A Borisz Jelcin fémjelezte időszak előtt a szovjet kommunista diktatúra szívta a szerencsétlen orosz emberek vérét, előtte pedig cáratyuskák és -anyuskák.
Ugyan honnan meríthetnének erőt ahhoz az örökkön elnyomott és nyomorban tartott oroszok, hogy fellázadjanak és elsöpörjék a zsarnokaikat?
Mégis milyen történelmi példákból táplálkozhatna, milyen hősök tetteit követhetné az a nemzet, melynek nagy forradalmából a világtörténelem legkegyetlenebb, leggyilkosabb diktátorának, Sztálinnak az uralma lett?