Már több mint háromnegyed évszázada, hogy a Vespa a szabadság, az életöröm, az olasz életérzés szimbóluma – mindennek pedig csodálatos vetületet ad, hogy az elsőket épp azokból a roncsokból gyártották, melyek a világtörténelem legsötétebb korszakából maradtak.
„A Római vakáció külső jeleneteit úgy vettem fel, hogy a szerződésemben benne volt: minden képkockán látszania kell egy Vespának”
– mesélte a kultikus film forgatásáról Luciano Emmer rendező. Az 1953-as amerikai-olasz koprodukció nagyot dobott a Vespák népszerűségén – mint egy jól felépített marketingkampány hatalmas kivetítője, ahol a terméket a mozi két akkori állócsillaga reklámozta: Audrey Hepburn és Gregory Peck:
A két színészlegenda épp akkor került képbe, mikor ötvenes évek elejére megtorpant látszott a Vespák népszerűsége; az eladások akkor is nagyot csökkentek, mikor megjelent a konkurencia, az Innocenti cég futurisztikus robogója, a Lambretta. Ám Enrico Piaggio túllendült az átmeneti nehézségeken, és az elképesztő elszántsággal, ahogy a cégét mindig is vezette, nemcsak egyszerűen megmentette, de ismét komoly sikerekre vitte az eladósodott vállalkozást.
1946-ban a porig rombolt Olaszország próbál magához térni a háború pusztításából. A már a világégés előtt is súlyos gondokkal küszködő országban tombol a munkanélküliség és a szegénység. Lebombázott épületek, felrobbantott hidak, tönkrement vasúti hálózat, használhatatlanná vált ipari és mezőgazdasági eszközök – így nézett ki a táj.
Ám volt, aki ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben pont a lehetőséget látta meg
Olyat alkotott, aminek nemcsak gazdasági hatása és gyakorlati haszna volt, hanem lélekre ható, felszabadító ereje is. A Vespát a háború utáni Olaszország kedvenc járművének szánták, de sokkal több lett: a világ legnépszerűbb robogója.
A Piaggio cég már az ipari forradalom óta gyártott hajókat, vasúti kocsikat és autóbuszokat, majd a háborús igényeket kiszolgálandó belevágtak a kisrepülőgép- és hidroplánbizniszbe is. Ám a prosperáló vállalkozást a bombatámadások teljesen tönkretették, megsemmisültek az alkatrészek, a kész termékek, a gyártóberendezések, az újraindításnál pedig nyersanyaghiánnyal is számolni kellett.
Enrico Piaggio gondolt egy nagyot, és a repülőroncsok alkatrészeit beolvasztva jutott új alapanyaghoz. Az volt csak a kérdés, mihez kezdjen a megmaradt repülőgépkerekekkel. A szóbeszéd szerint egy kislány rollerje adta az ötletet a robogógyártásra. Felkérte a legjobb mérnökét egy gazdaságos és könnyen elkészíthető jármű megalkotására.
Corradino D’Ascanio ugyanaz az ember volt, aki első helikopterével megdöntötte a távolsági repülés világcsúcsát – Piaggio nem véletlenül választott vakmerő embert.
A cél egy olyan közlekedési eszköz megtervezése volt, ami elérhető bárkinek. Könnyen, egyszerűen kezelhető, kicsi a fogyasztású és mozgékony. A tervezésnél fontos szempont volt a kényelem, ezért a tervező nem hagyományosan a nyerget az első kerékhez helyezte közelebb.
Az első kerék felfüggesztésénél is újított, azzal a módszerrel, mint a repülőknél. A Vespa szabadalmát 1946 áprilisában regisztrálták az olasz ipari minisztériumban, és még ebben az évben, szeptember 20-án legördült a futószalagról az első robogó.
Piaggio, mikor meglátta a kerekded motort, így kiáltott fel:
„Olyan, mint egy darázs!”
Felesége pedig zümmögést hallott ki motorok hangjából, így kapta a Vespa nevet, ami olaszul darazs. A toszkán Pontederában, a korábbi repülőgépgyárban készülő robogó néhány hónap alatt óriási rajongótábort szerzett.
Kedvenc közlekedési eszköze lett fiatalnak, idősnek, nőnek, férfinek, mindenkinek. Amellett, hogy praktikus volt a munkába járáshoz, megnyitotta az utat a hétvégi kiruccanásokhoz is. A részletre is megvásárolható Vespa így képes volt megtestesíteni az álmokat és a szabadságvágyat, mivel a legtöbb embernek autóra nem jutott.
1952-ben már 13 országban gyártották és 114 országban forgalmazták, és mindössze tíz év kellett az egymilliomodik Vespához.
Klasszikus és modern
Piaggio értett a reklámhoz is. Így történt, hogy a hatvanas évek elején, az első kisautók megjelenésekor, mikor esélyes volt, hogy célcsoportja egy részét elvesztheti, a fiatalokat kezdte célba venni. Ennek keretében a megújulás alapvető része lett a színváltás. Az addig szürke árnyalatokban kapható robogót elkezdték fehérre, vörösre és kékre festeni.
1963-ban bővült a kínálat a Vespa 50-essel, melyet már 14 éves kortól, rendszám és jogosítvány nélkül is lehetett vezetni. Ezt reklámozta a kor egyik legismertebb énekese és színésze, Gianni Morandi. A határtalan életkedvtől túlfűtött imázsfilm nagyot dobott az eladásokon.
A Vespa gyakorlatilag soha nem ment ki a divatból. Köszönhetően annak, hogy bár látszólag mindig ugyanaz maradt, technikailag folyamatosan fejlődött. Úgy tudott az évek során mindig megújulni, hogy megőrizte egyedi vonalvezetését, és ezzel eredeti vonzerejét is. Úgy vált klasszikussá, hogy közben mindig aktuális maradt.
Globális márka
A Vespa születése óta eltelt 75 évben 160-féle modellt gyártottak. A nem szűnő lelkesedést jelzi, hogy az első Vespa elkészülésének hatvanadik évfordulójára gyártott 999 eredeti robogót még az összeszerelés megkezdése előtt eladták. A 75 év alatt értékesített Vespák száma csaknem húszmillió.
A hangtalan darázs
Mára a benzingőzös, tipikus darázszümmögést felváltotta a hangtalan, elektromos suhanás. Az elkerülhetetlen elektromos evolúció egy ultramodern robogót hívott életre, de a futurisztikus karosszéria ugyanazt az üzenetet hordozza, mint bármely korábbi társa: a Vespa időtlen mítoszát.