Dadpool című sorozatunkban a szerző bemutatja az apává válás folyamatát, szinte a fogantatástól kezdve – mégpedig mindenféle szépelgés nélkül.

Lassan egy éve vagyunk szülők, és ez alatt az időszak alatt sok toposz megdőlt bennünk. Ezekből gyűjtöttem össze párat, hogy eloszlassam a legfontosabb tévhiteket a gyerekneveléssel kapcsolatban.

#1 „Szülőnek lenni a világ legjobb dolga”

Ezt szerintem csak az öregek mondják, akik időben már távol kerültek a szülőség kihívásaitól, és megszépült számukra ez az időszak. A tisztánlátást nem segíti, hogy egybeesett a fiatalkorukkal, amikor az Ifiparkban (a mai Várkert Bazárban) Brut-illatfelhőben Bergendyre smároltak, és ez 2023 Magyarországáról nézve tényleg egy vonzó korszak lehetett.

A szülőség nekem még csak az első 20 legjobb elfoglaltságban sincs benne, max. a szülőséghez vezető gimnasztikázás lehet top 5-ös. A gyereknevelés jelentős része nekem olyan, mint

egy éttermi randevú egy dögös, de kellemetlen személyiségű nővel, aki nem jó társaság, nem is nagyon érdeklődik irántad, de te eteted abban a reményben, hogy ágyba tudod vinni.

Szóval messze nem a legjobb, de valószínűleg a legértelmesebb.

#2 „Minden megváltozik a gyerek érkezésével”

Próbáltunk nem ősanyává és -apává válni, akiknek az élete csak a gyerek körül forog, és nagyjából az első hónaptól kezdve inkább Juniort integráltuk a mi életvitelünkbe. Velünk jön, ha találkozunk a barátainkkal, elkísér a kedvenc éttermeinkbe – ennek nem minden vendég örül, amikor kis sikkantásokkal teszteli a hely akusztikáját -, és már két nyaralást is abszolváltunk vele (rengeteg élménnyel gazdagodtunk, de sokkal fáradtabbak voltunk a hazaérkezéskor, mint induláskor). Szóval sok minden változott, mióta velünk van, de alapjaiban nem lett más az életünk.

#3 „Rengeteg minőségi időt töltesz majd vele”

Sokkal inkább a mennyiség a meghatározó: az eufória és a teljes kétségbeesés dedikált pillanatai olyan 1 százaléknyit színeznek be. Közösen eltöltött időnk nagy részében ismétlődő, sokszor elképesztően unalmas tevékenységek követik egymást, például olyan játékok, amelyeknek senki nem érti a pontos szabályait, vagy

altatáshoz a Kossuth Lajos azt üzente eléneklése

(a legtöbb gyerekdal elképesztően hitvány, ennek meg legalább tudom a szövegét, és viszonylag szórakoztató előadni). És persze a folyamatos odafigyelés, hogy a gyerek ne okozzon kárt magában.

#4 Bármely mondat, amelyben szerepel a „ha lesz gyereked”

Itt a birtokos jel helye a tévedés – sokszor érzem, hogy inkább én vagyok a gyereknek, mintsem fordítva. Az igazat megvallva, ő sokkal többet tanított nekem, mint amit én át tudtam adni neki ez alatt az idő alatt, és már voltak olyan vitáink, amelyekben neki volt igaza. Kevés dolog árulkodik jobban a vitakultúrámról, mint ez, mert Junior még motyogni is alig tud.  

#5 „Olyan gyorsan elrepül az idő”

Amikor hajnalban fel kell kelni megetetni a gyereket, aki igazából annyira nem is éhes, pusztán társaságra vágyik, emiatt csak nyammog a cumisüvegen, és egy órába telik, amíg 180 milliliter tápszert belediktálok – olyankor nem érzem, hogy olyan gyorsan telne az idő. Az altatás is olyan már 20 perc után, mintha egy kimerevedett idejű limbóba kerültem volna. 

#6 „A szülői ösztönök természetesen jönnek”

A (jó vagy csak megfelelő) szülővé válás nem magától jön – rengeteg utánaolvasást, más szülők faggatását, gondolkodást, tervezést igényel. Zsigerből talán azt lehet eldönteni, hogy egymásnak ellentmondó tanácsok esetén (például a hirtelen csecsemőhalál akkor kerülhető el jobban, ha a.) hason, b.) háton altatjuk a babát) melyik lehet a megfelelőbb. 

#7 „A csecsemőknek különleges igényeik vannak”

A középkori festmények csecsemőábrázolásait meghatározta a homunculus, vagyis az a hitrendszer, hogy az ivarsejtekben már benne van egy kicsi, kifejlett ember, ami csak növekszik az idő múlásával. Ezért volt annyi aggastyánfejű kisbaba az akkor született képeken, melyek festői

ezek szerint sohasem találkoztak igazi csecsemőkkel.

Még ha a homunculus hülyeség is, azért a csecsemők igényei és problémái nagyon hasonlók a mieinkhez. Ha éhesek vagyunk, gyomorbántalmaink vannak vagy aludni akarunk, ugyanúgy nyűgösek leszünk, illetve a vágyunk a biztonságra és szeretetre is azonos. Ismerek pár olyan felnőttet, akik ezeket az ösztönkésztetéseiket kevésbé tudják zabolázni, mint Junior. 

#8 „Az első évben rengeteget fejlődik a baba”

Na jó, ez nem félrevezető, csak nem pontos. Egy kisbaba mellett ugyanis rengeteg új, az élet egyéb területein nehezen kamatoztatható tulajdonságot szedhet össze a szülő is Ilyen:

• készenléti alvás, amiből az éjszaka bármelyik pontján könnyű felriadni a gyerek által kiadott random zajokra;
• az utolsó pillanatos mentések, amikor a gyerek a szoba másik sarkában leveti magát a kanapéról, mégis odaérek nagyjából 3,5 méter távolságból pár tizedmásodperc alatt, hogy a csontos kezemet még be tudjam tenni a gyerek koponyája és az egyébként puha szőnyeg közé, amitől valószínűleg a becsapódás amúgy fájdalmasabb lesz, de ő valamiért mégis jobban viseli;
• nonverbális képességek fejlődése: Junior még csak pár fonémával kommunikál, amelyek jelentését nem tudtuk teljesen megfejteni, szóval rá vagyunk kényszerülve, hogy a mimikája és a testbeszéde jelzéseit azonosítsuk – ami egyébként meglepően jól működik a gyereknél pár generációval idősebb embereknél is.