Nyilván jelentős izomtömeg nem épül ennyitől, ám egy sor betegség esélyét alaposan csökkenti.
A testedzés csökkenti egy sor halálok kockázatát – ez eddig nem egy nagy mondás, tudja mindenki. Ami miatt mégis figyelemre méltó ez tanulmány, az az, hogy mennyire kevés is elég ehhez.
A harminc év alatt a világ sok országából szerzett adatok elemzéséből arra jutottak, hogy már heti fél-egy óra izomerősítés (súlyzózás, fekvőtámasz, nehéz kerti munka, sőt akár cipekedés!) tíz-húsz százalékkal csökkentheti a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázatát, beleértve a szívproblémákat és a rákot is.
Korábban inkább a mozgásszervi egészségre gyakorolt előnyei miatt tanácsolták az erősítést, de bizonyos kutatások már felvetették, hogy a rendszeres izomerősítés és az alacsonyabb halálozási kockázat között van kapcsolat. Ám az nem volt világos, hogy mekkora az a dózis, melynek már tényleges és lényeges hatása van. Úgy tűnik,
az ideális a heti kétszer fél óra lehet.
Arra viszont nem találtak bizonyítékot, hogy az ennél több izmozás tovább mérsékelné a kockázatot. De az egyértelmű, hogy a kombinálása valamilyen aerob mozgással további, kifejezetten drasztikus javulással jár, különösen, ha az egy hetente minimum két és fél órán át végzett, közepes intenzitású mozgás. A kockázatcsökkenés mértéke ilyen esetben akár az ötven százalékot is megközelíti.
Ahogy az ilyenkor megszokott, a kutatók elismerték, a bizonyosság növeléséhez további vizsgálatokra, például változatosabb populációkra van szükség – adataik ugyanis csak Ausztráliából, Japánból, Nagy-Britanniából és az USA-ból származnak.