Egyszerre tiltakoznak a szakszervezetek és a milliárdosok, hogy kitiltották az óriásjachtokat Nápolyból

Szerző: Zubor Tamás

Tiltakozó levelekkel bombázzák a dél-olasz város kikötőjét.

Bernard Arnault-t, a világ jelenleg épp második leggazdagabb emberét (itt írtuk meg, mikor tavaly év végén első lett), a Louis Vuittont és a Hennessyt is magában foglaló LVMH luxusmárkacsoport vezetőjét nagy megdöbbenésére már be sem engedték a kikötőbe a üvegfenekű medencés és szabadtéri mozis hajójával.

A kikötőmester ugyanis 75 méterben maximalizálta a fogadható jachtok méretét, Arnault Symphony nevű lélekvesztője viszont több mint százméteres. Hasonlóan pórul járt Barry Diller amerikai médiamágnás, egy török tulaj pedig így panaszkodott:

„A hajónk 85 méter, és láttam már nagyobbakat is kikötni minden gond nélkül. Mért nem lehetséges ez már? A nagy jachtok pénzt és munkahelyeket hoznak.”

És valóban, úgy tűnik, ez nem csak afféle álszolidáris szöveg egy pökhendi gazdagtól, ugyanis a helyi szakszervezetek is tiltakoznak, sőt a város kikötői kerületei között sincs egyetértés, a központi mólóktól távolabb eső mergellinai vezetője, Massiomo Luise például bírálja az intézkedést.

„Szégyen ez Nápolyra, a különleges, gazdag kultúrájú és hagyományú városra nézve, mely mostantól nem fogadhat olyan vendégeket, mint Leonardo DiCaprio, Johnny Depp, Jeff Bezos vagy épp Jennifer Lopez, akik az évek során idelátogattak, és szeretik a városunkat.”

A döntés oka elvileg a biztonság, bár nem annyira látni, hogy milyen biztonsági problémákat vagy esetleg balesetet okoztak a nagyobb jachtok a kikötőben. A város jóhírének amúgy a bűnözés és a tíz-tizenöt évvel ezelőtti szemétháború eléggé betette a kaput, és ennek lebontásában kicsit sem segít a kitiltás.

Pedig Nápoly amúgy mostanság eléggé euforizált, miután a SSC Napoli 33 év után megnyerte az olasz focibajnokságot. Illetve ha már Nápoly, egy igazán impulzív technó/s djane-t is tudunk mutatni, akinek nemcsak a szettjeit, hanem az Instáját is imádjuk, melyre sok kontent születik nápolyi tengerparti lakásában. Anfisa Letyago nem mellesleg pont most csütörtökön, június 29-én, este 11-kor játszik a Balaton Soundon.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Anfisa Letyago (@anfisaletyago) által megosztott bejegyzés

Itt van még jó kis kontent