Agyritmus-szabályozóval a súlyos depresszió ellen

Szerző: Bronson

Több súlyosan depressziósnál bizonyított már az eszköz.

A szabályozó az agyat figyeli, és azokra a mintázatokra van kihegyezve, melyek a depressziós hullám érkezését jelzik. Ha közeleg, beavatkozik, és egy személyre szabott stimulussal igyekszik megoldani a helyzetet. A kísérletekben olyanoknál próbálták ki, akiken más már tényleg nem segített, és kifejezetten súlyos állapotban voltak már a depressziótól.

Egyikőjüknek például – nem túlzás – visszaadta az életét: a kezelés előtt dolgozni, és ellátni sem tudta magát, de pár hónappal a stimuláció után már szinte tünetmentes volt.

Az ő kezelése 10 napos vizsgálattal kezdődött, amikor feltérképezték a depresszióját. Elektródákkal, változó erősséggel bizgerelték bizonyos agyi területeket, miközben figyelték, hogy melyik milyen ingert vált ki: volt, amelyiktől képes volt újra úgy igazán nevetni, volt olyan, amelyiktől melegség öntötte el, és volt olyan is, amelyiktől borzongás.

Az eredmények alapján két agyi részre tettek elektródát a jobb agyféltekén: az érzelmekért, motivációért, jutalomért felelős ventrális striátum nevűre – ennek stimulálása az alanynál megszüntette a depressziót -, illetve az amygdalára, melynek változásain figyelik, mikor kezdődik el a depressziós hullám, tehát hogy a másik részre tett elektródának mikor kell beavatkozni. A szerkezet

ugyan a probléma gyökerét nem szünteti meg, nem gyógyít ki véglegesen a depresszióból, és a gyógyszereket is be kell szedni, de legalább élhető életet ad.

És persze még elég drága a műtét, mellyel behelyezik a stimulátorokat, meg lehetnek olyan mellékhatásai, melyek kockázatossá tehetik egyes betegeknél a beavatkozást.

Mégis reményt adhat azoknak, akiknek más már nem. Ez egyébként igen magas szám: a összes depressziós kb. harmada számára még mindig nincs igazán hatékony segítség.

Ha a környezetédben valaki vagy te magad krízishelyzetben van, hívd akár mobilról is az ingyenes, 116-123 lelkielsősegély-számot!

Itt van még jó kis kontent