Nézd meg, mekkora port kavar a Sterrato, a Lamborghini Huracán terepverziója!

Szerző: Zoidberg

Döbbenetesen jó lett a Lamborghini 2019-ben bemutatott, a maga nemében teljesen egyedi és perverz ocsortánykoncepciója.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a gyártó megerősítette, ténylegesen sorozatgyártásba kerül a terep-Lamborghini. Igaz, a patinás olasz márkát is birtokló Volkswagen-csoport épp nemrég mutatta be a Los Angeles-i Autószalonon a Porsche 911 Dakar modellt, amely nagyon is hasonló koncept, de valahogy mégis egy fokkal – és cirka kétszáz lóerővel – kevésbé meredek ötlet, ráadásul a konszern állítja: a két modellnek semmi köze egymáshoz, véletlen egybeesés a közel egyidejű fejlesztés és bemutatkozás ténye.

A Sterrato (jelentése: földút) ötlete egyébként akkor fogant meg a Lamborghini tervezői stábjának fejében, amikor épp sörözgettek egy, az Urus SUV prototípusában, terepen eltöltött nap után.

Nyilván istenien szórakoztak a pokolian erős földimalaccal, így valaki – eleinte poénból – felvetette, milyen lenne terepre tenni valamelyik összkerekes szupersport-modelljüket.

Szerencsére a Lamborghini hagyományosan fel- és elismeri, hogy abban a kategóriában, ahol ők játszanak, a verdáknak végső soron mindig az élményszámba menő szórakozásról kell szólniuk. Fogtak tehát egy régi Huracánt, és készítettek egy prototípust az ötlet alapján, többnyire csak ökörködni, egyúttal tanulmányozni.

A Huracán Sterrato azonban eleve sokkal jobban illeszkedik a márka imidzsébe, mint a sokat kritizált SUV-juk, a vezetőség pedig végül zöld utat adott az őrületnek, de azzal a megközelítéssel, hogy még a márkára általánosan jellemzőnél is exkluzívabb legyen a modell. Erről a mintegy 95 millió forintos alapár és az 1499 példányra korlátozott darabszám gondoskodik, de kapaszkodj meg:

már az összesre van előrendelésük.

És hogy mennyire lett igaza a kedélyesen sörözgető társaságnak? Matt Farah és Zack Klapman Youtube-csatornája, a no Hollywood, no bosses, no bullshit mottóval fémjelzett The Smoking Tyre elég átélhető intenzitással szemlélteti, milyen vezetni terepen a Sterratót:

Valószínűleg nem lesz ilyenünk, de még így is örülünk a Lamborghini Huracán Sterrato gyártásba kerülésének. Egy olyan iparágban, ahol minden döntést könyvelők, márkaimázs-tanácsadók és mindenféle nemzetközi normák alakítanak, nettó öröm, ha valami olyan születik, ami pusztán azért létezik, mert az, ami: egy műalkotásszámba menő, bazi nagy durranás.

Az isteni hangú V10-es motorral szerelt kocsi az LDVI (Lamborghini Integrated Vehicle Dynamics) rendszer egy dedikált iterációjával van felszerelve, amely speciális Strada és Sport kalibrációkat tartalmaz, plusz egy varacskos Rally módot. A Lambó szokásos pályamódja – a Corsa – viszont ebben a modellben nincs jelen. Ez is egyfajta statement a gyártó részéről.

Teljesen más kategória és élmény, ám – ha valaki – én aztán tényleg igazán tudtam értékelni a céltalan, indokolatlanul gyors, mániákus vigyorral és extatikus óbégatással kísért csapatást már a Ranger Raptorban is:

Itt van még jó kis kontent