Jön a Lamborghini, ami a kátyúknak is odavág

Szerző: Lovasi Andrea

A Lambó legújabb vadítása: az első, nem (csak) aszfaltra szánt sportautó. Hiánypótló!

Évek óta fel-felröppennek pletykák a Lamborghini terepjárójáról, és Sant’Agata Bologneséből most végre megerősítették, hogy megépítik a 2019 júniusában bemutatott koncepciót. A videó alapján a Sterrato a Huracán formáját másolja, csak persze megemelt hasmagassággal, hogy képes legyen göröngyös és kavicsos terepen is repeszteni.

Az első, terepre szánt Lambón olyan jellegzetes elemek vannak, mint a festetlen, csavarral rögzíthető sárvédők, motorvédő, első lökhárítóra szerelt extra LED-ek, új diffúzor és 20 colos könnyűfém keréktárcsák speciálisan kialakított gumiabroncsokkal. Ami a mechanikát illeti, arról egyelőre nincs hír, hogy mi hajtja a modellt, de várható, hogy ugyanazt az 5,2 literes, 640 lóerős, V10-es szívómotort használja majd, amelyet a Huracán Tecnica változatába is beépítettek. Ennek megerősítéséhez azonban meg kell várnunk a hivatalos bemutatót, ami még az idén várható, és a szállítások 2023 elején kezdődhetnek. Árinformációkat egyelőre nem közöltek.

A magyar utakra tervezték volna?

Mielőtt bárki öncélú flancolásnak minősítené a terepre szánt szupersportkocsi ideáját, gondoljon bele, hogy valójában nagyon is valós igényt elégíthet ki: miért ne akarhatna az egyszeri Lambó-tulajdonos olyan helyeken közlekedni, akár csak pár száz méterek erejéig, amelyek egyenetlenebbek egy asztallapnál? Ez azért egyáltalán nem elképzelhetetlen szituáció. Rendben, mivel a hasa nem öt centire van a talajtól, nem lehet majd kihasználni vele a motor maximális erejét, de legyünk őszinték:

egy 640 lőerős kocsi esetében ugyan hol lehet kihasználni, az egyenes német autópálya-szakaszokat leszámítva?

Lambókról mindig szívesen írunk:

Itt van még jó kis kontent