Ezért lesz sikeres az, aki ÚGY öltözik

Szerző: Bronson

Bár szerintünk ugyan azt veszel fel, amit akarsz, de másoknak azért még lesz véleményük arról, hogy mit képviselsz ezzel. Arra pedig vagy lehet tojni nagy ívben, de figyelembe is lehet venni, és akár előnyt is lehet kovácsolni belőle.

Ha tehát magában a divatosságban rejlő örömök nem is motiválnak, hogy odafigyelj a stílusodra, gondolhatsz úgy is az öltözködésre, mint egy olyan lehetőségre, mellyel meghekkeled a közízlés könnyen kiismerhető, mondhatni bigott rendszerét. Az emberek nagy része külsőségek alapján ítél, és ha innen nézzük, ez a felületesség egy jól kihasználható bug a rendszerben.

ronburgundy_fight

Mert jobbnak gondolod magad

Egy pszichológiai lap korábban közölt kutatást, hogy miként hat az öltözködés a megítélésünkre. Igen érdekes következtetésre jutottak a személyes igényesség közösségi hatásáról. Kiderült, hogy

mikor úgy érzed, a megjelenésed rendben van, az akkora magabiztosságot eredményez, hogy közvetetten már ez is növeli az esélyeid a sikerre, mégpedig jelentősen.

A kutatásban 128 tizennyolc és harminckét év közötti férfi vett részt, akiknek az volt a feladatuk, hogy egy szerepjátékban fiktív gyárat „adjanak el” a hallgatónak. A különféle szociális háttérrel és anyagi helyzettel rendelkezőket három csoportra osztották: az elsőbe kerültek öltönyben, a második tagjai melegítőben, a harmadikban lévők pedig abban a hétköznapi szettben végezték el a feladatot, amelyben érkeztek.

Az öltöny ereje

Az alanyokat pont ugyanannyira készítették fel és pont ugyanazokat az instrukciókat kapták, leginkább a fiktív gyár árazásáról, például, hogy mennyit engedhetnek az eredeti ajánlathoz képest. A végeredmény elképesztő különbséget mutatott. A melegítős sales-esek átlag körülbelül 2 millió, míg a casual-viseletű eladók 670 ezer dollárral többet engedtek az árból a végére, mint azok, akik öltönyben indultak csatába.

madmen

A kutatás vezetője, a Yale Egyetemen tanító Michael W. Kraus szerint kiélezett tárgyalási helyzetekben szignifikánsan megemelkedik az önbizalomfaktor szerepe. Az pedig, aki a helyzetnek megfelelő ruhát viseli, tisztában van az iránta tanúsított megbecsüléssel, minek tudatában képes és hajlandó is kellő határozottsággal képviselni az érdekeit.

A megfelelő öltöny tehát az üzleti élet lovagi vértje.

Ez még nem minden

Egy másik, szociálpszichológiai lap egy 360 fős vizsgálatról állapította meg, hogy az öltönyt viselő férfiak gondolkodása jelentősen megváltozik az átlagos ruházatot hordó társaikéhoz képest. Kognitív energiákat sokkal jobban képesek absztrakt gondolatokká formálni, és amíg a kontrollcsoportban az emberek leragadtak a kisebb problémáknál, aki öltönyt vett, könnyebben átlátta a feladat összefüggéseit

Michael L. Slepian a Columbia üzleti iskolából ennél merészebben fogalmazott:

„Ha kreatívan kell gondolkodni, és a probléma egészét átlátni, az elegáns öltözködés növeli a produktivitást. Akik öltönyben járnak, erősnek érzik magukat. És amikor erősnek érzed magad, nem akarsz az apró részletekkel foglalkozni.”

Meg kell jegyeznünk persze, ez a különbség főleg akkor számottevő, mikor az öltönyviselés nem kényszerű, erőltetett dresszkód eredménye. Mert neked is érezned kell, hogy ha felveszed a vértedet, azzal képviselsz valamit. És mivel végre nyakunkon a nyár, mutatjuk azt is, hogyan oldd meg az öltönyözést, ha ránk tör a kánikula:

Itt van még jó kis kontent