A 21. század nyugati társadalma az áldozatszerep kultuszának társadalma. A sértettek digitális csatornákon, a jog intézményeinek megkerülésével vívják harcukat sértőik ellen, és olykor felülkerekedni látszanak. Ezt onnan látjuk, hogy hány fronton, milyen irányba és milyen mértékig formálta át a világot a nyavalygásuktól való para. Ám a győztesek nem nyavalygással, hanem céltudatos munkával és eredményekkel szerzik érmeiket. Én neked is az ő útjukat ajánlom. Elmélkedő gondolatok, és néhány meggyőző példa jön a győztesmentalitásról.
A szabályozhatatlan online-csatatér leghatékonyabb fegyvere a megbántottság, kalibere a 9 mm-es hiszti. Ennek értő forgatásával ma bármilyen előny kiharcolható, a politika és a szórakoztatóipar a gyökeréig manipulálható; művészek vízióik, humoristák humoruk miatt kényszeríthetők az öncenzúra méltatlan száműzetésébe.
A szomorú jelenség mókás mellékhatása, hogy korábban kinevetett, radikális megmondók látszanak manapság az igazság és a józan ész bajnokainak, és liberális gondolkodók kerülnek váratlanul egy platformra olyanokkal, akiket pár éve sokan még szélsőséges provokátornak hittek.
Az áradva hömpölygő kreténség egy tutajra kényszerítette mindazokat, akik nem kívánnak benne megfulladni.
A sértődöseknek való megfelelés versenyében a hamis empátia harsány képmutatói túl távolra sodortak minket a realitás partjaitól. Túl sok korlátot hágott már át a követelés, hogy egyesek picsogása legyen mindenki számára és minden másnál fontosabb.
Óvakodjon ön a mártíromság kockázataitól
Azt, hogy mások feltételezett diszkriminatív viselkedése hogyan károsít minket pszichésen, és miként válunk áldozattá már pusztán azáltal, hogy ezt a szerepet szuggesztíven belénk plántálják, Robert Kleck, a Dartmouth professzorának fenomenális kutatása jól szemlélteti.
Abban a vizsgálatban az alanyok arcára hibákat sminkeltek, majd azt kérték tőlük, figyeljék meg a beszélgetőpartnerek reakcióját, és próbálják beazonosítani, ha velük szemben – a bőrhiba miatt – negatív visszajelzéseket tapasztalnak.
Az alanyok többsége arról számolt be, hogy őket negatívan diszkriminálták a bőrükre rajzolt hiba miatt. Csakhogy a kutatók a konkrét teszt előtt a sminket – észrevétlenül – már letörölték az arcukról (egy utolsó, apró finomításra hivatkozva), így valójában semmiféle oka nem volt a félelmüknek!
Az emberek érzékelését drámaian megzavarta egy, csak a tudatukban létező jellemvonás, és maga a felhívás, hogy mások esetleg emiatt kirekeszthetik őket.
Akit – bármilyen okból – hátrányos helyzetével traktálnak (vagy ezzel traktálja saját magát), annak lényegében a fenti programot installálják újra meg újra.
A szilárd akarat mint csúcsfegyver
A bajokért konstans másokat okolni az egyén szintjén is problémákhoz, akár pszichés zavarokhoz vezethet, de ezt a mentalitást néplélektani szintre emelni egyenesen bűn. Thomas Sowell Diszkrimináció és egyenlőtlenségek című könyvében döbbenetes erejű példákkal mutatja meg, hogy az ember önnönmagáról kialakított, belső áldozatképe micsoda elementáris erővel húzza vissza a sikertől.
Az egyik szomorú példája az a fekete kadét, aki kiváló eredményei ellenére azért nem jelentkezett vadászpilótának az USA haditengerészetéhez, mert a média által rátukmált, téves világképe alapján úgy vélte, a fehérek nem engednék erre a pályára. Mindezt egy emberöltővel azután, hogy a kizárólag amerikai fekete pilótákból álló Tuskegee repülősalakulat zajos sikereket aratott a II. világháborúban.
Ezzel szemben
az őszinte elhatározás súlya empirikusan detektálható, és jelentősége sokkal nagyobb, mint a legtöbben hiszik.
Sowell megindító adattal szemléltette ezt könyvében, amikor beszámolt egy túlnyomórészt kisebbségi tanulókat képző, New York-i alapítványi középiskola kirívó sikereiről. A suli 14 000 diákja az egész államban a legkiválóbb tanulmányi eredményeket érte el matematikából és angolból, miközben az ide járó fiatalok családi átlagjövedelme negyede volt az összehasonlításban szereplő többi intézmény növendékeihez képest.
Mondom, a negyede.
A hihetetlen slusszpoén: ebben a gimiben semmilyen előzetes felvételi tesztet nem alkalmaztak, és nem is a jelentkezők korábbi jegyei alapján döntöttek a felvettekről. Egyszerűen kisorsolták a képzésre regisztrálók közül a szerencséseket. Ezek a diákok tehát messze nem a leggazdagabb, legműveltebb, legelőnyösebb helyzetben lévő családok szelektált csemetéi voltak.
„Ők csak abban különböztek az alacsony jövedelmű fekete és spanyol ajkú fiatalok véletlenszerű mintájától, hogy olyan szülők gyermekeiként születtek, akiknek elég fontos volt az oktatásuk ahhoz, hogy részt vegyenek a sorsoláson”
– írja Sowell.
Adatai szerint az ilyen önszelekció sokkal magasabb tanulmányi eredményekhez vezet, mint a harmadik fél által végzett válogatás, függetlenül a szortírozás etnikai vagy lakóhely szerinti jellegétől. Ez a valódi elszántság mindent elsöprő, tudományosan is mérhető ereje, ahol
a tudás és a sikeres élet iránti vágy vadító energiája, az ebből előburjánzó fegyelem, céltudatosság és áldozatkészség megsemmisítette a képzelt akadályokat.
Bármilyen szempontból, bárkivel szemben és bármilyen hatásra is érzed magad az univerzum áldozatának, a legnagyobb áldozata a saját, belső frusztrációidnak leszel. Ezt az ellenséget pedig egyetlen legyintéssel elintézheted.