A legőrültebb Jackass lelkesítő és felemelő története

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Steve Gilchrist Glover – így hívják a csávót, aki még a Jackass elmebajos kompániájában is a leggusztustalanabb dolgokat művelte. Betegesen félt a hullámvasutaktól, de kutyakakás toitoiban azért katapultálta magát. Drogos lett, amiből csak kitartásával, Knoxville segítségével és állatimádatával menekült meg. A példája mégis sokat tanít – íme, egy jóravaló gyökér csodás megmenekülése.

Könnyelműen vetjük oda a világba, hogy az úgynevezett Youtube-generáció mekkora audiovizuális szeméttelepen kénytelen felnőni, de azért ne felejtsük el azt sem, hogy a 2000-es évek elején még mekkora királyságnak tartották sokan a Jackasst.

Pedig annak a főbb attrakciói között mégiscsak olyan produkciók szerepeltek, mint a behashajtózva, távolugrásban f..sás (enema long jump), baseball-labdát teljes erővel a fedetlen herezacsinak csapás (tee ball), meg helikopterről paintballal a szappanos vízzel felöntött pályán, alsógatyában, sikongatva menekülő haverjaidra lövöldözés (slip’n’bowl).

A legendás/hírhedt banda (mely amúgy egyik legfontosabb kiváltója volt a Ray-Ban-eladások megugrásának akkoriban) tagjai eltérő pályát futottak be azóta. Knoxville produceri-színészi munkásságával ért el kisebb-nagyobb sikereket, Ryan Dunn nem kis mértékben alkoholfüggősége miatt halálos autóbalesetet szenvedett, Bam Margera pedig jópár elvonón túl van már.

Mi más történhetett volna

Néhányan tehát keményen megküzdöttek a felnőttkornak azon démonaival, melyek ellen a szürreálisan idiotikus tinédzserélet nem készít fel. Brandon Novak például kőkeményen rácsúszott a cuccozásra, de sikeresen ki is mászott belőle, sőt, egy online-fórumon pár éve megadta a saját, privát telefonszámát is, hogy bárki felhívhassa, aki úgy érzi, nem tud megbirkózni a problémával.

Nekem a legizgalmasabb figura azonban Steve-O, az abszurd és gyomorforgató marhulások legfékezhetetlenebb motorja,

akinek már a hangja is olyan, mintha épp a nyálkahártyáján lecsúszó kemikáliától és a konstans ordibálástól megtépázott hangszálait kínozva próbálna ásványvizet könyörögni egy giroszosnál valami egyhetes fesztivál utolsó reggelén.

A munkássága alapján életképtelen hülyegyereknek tűnő srác azonban gyerekkorától kezdve rettenetesen agilis és elszánt volt, a médiába bekerülése pedig egyáltalán nem volt könnyű. Az egyik legkorábbi sztori vele kapcsolatban egy anekdota arról, mikor a Mötley Crüe játszott a városban, ő pedig rajongó kisgyerekként mindenáron spanolni akart velük.

Arcátlan magabiztossággal kezdte végigtelefonálni az összes szállodát a telefonkönyvből azzal, hogy kapcsolják neki a menedzser Doc McGhee-t. Feltételezte, hogy az ő nevén jelentkezett be a banda a szállásra, így sorban, egyenként végigcsörgetett minden hotelt – miközben az anyja tépte a haját, hogy mit telefonál a kölyök már órák óta.

Aztán hirtelen ott termett a vonal végén a zenekar kíséretének egyik tagja, és hitetlenkedve kérdezte a kölyöktől, mégis kicsoda, és hogy találta meg őket. Erre a 13 éves Steve aszondja:

„Felhívtam az összes hotelt a telefonkönyvből. A Mötley Crüe ott van?”

Az együttes meghívta a koncertre, adtak neki backstagepasst, fotózkodtak vele egy sort. Egy serdülőnek az ilyesmi életre szóló lökést adhat ahhoz, hogy kellő akarattal iramodjon az álmai után.

Egy karrier azonban különösen nehezen indul be, ha az ember egy rettentően nagy barom. Fiatalon saját bevallása szerint is annyira volt ostoba volt, hogy magára tetováltatta a kis pisilőm van mondatot, ráadásul hibásan, meg három különböző helyre mindenféle gagyi pélókat, hozzáírva azt is, hogy szeretem kiverni. A sikerekre sokat kellett várni, volt cirkuszi bohóc és utcai akrobata is, és szó szerint szinte minden bevállalt az ismertségért. A sikert végül aztán a Jackass hozta meg.

Ám a családi háttér elég balszerencsés tulajdonságokra kódolt hajlamot – a felmenői nagy része öngyilkosság vagy alkoholizmus miatt halt meg.

Saját faterja annak az esélyét, hogy Steve maga is alkesz lesz úgy jellemezte, hogy annyi, mint oroszrulettet játszani egy teljesen töltött revolverrel.

Steve-O aztán persze komolyabban rá is csúszott a szerekre, de annyira, hogy ha elfogyott a kóla, addig csörgette a dílerét, míg az fel nem vette – a mobilján aludt, és arra a hangra riadt fel, amikor az arc vonalba került. Egyszer elmesélt ezzel kapcsolatban egy annyira szomorú, egyben gusztustalan történetet, hogy komolyan mondom, nem is írom ide le.

Egyrészt, mert még belegondolni is gáz, nemhogy megfogalmazni és leírni, másrészt a Google algoritmusa azonnal letörölné a domainünket az egész internetről. Itt a videó viszont, melyben ő maga elsztorizza:

Egy idő után nyilván totálisan szétesett, az addikciójának pedig egyáltalán nem tudott féket szabni. Amikor a Love Island angol realityben szerepelt, titokban rakás kábszit csempészett a forgatásra.

Aztán mikor egyszer becuccozva-bepiálva végképp tűrhetetlenül viselkedett egy forgatáson, és konkrétan kidobták az MTV egyik stúdiójából, öngyilkossággal kezdett fenyegetőzni a társainak írt levélben. A Jackass motorja, Johnny Knoxville ekkor vágta le, hogy innentől nem játék a dolog, és elküldte egy elvonóra.

Knoxville, aki megmentette az életét, mikor elvonóra küldte

És most el is jutottunk ezen írás lényegi részéhez, az őszinte szembenézés, a tudatosság és a mértéktartás fontosságához. Full-készen, a kórházban kezdett el a srác olvasni unalmában egy könyvet az alkoholizmusról, melyben volt egy paradoxnak tűnő gondolat:

Minél jobban el vagy keseredve, annál jobb, mert a teljes felépülés első lépése, hogy őszintén elismered a vereséged.

Az igazi felemelkedés tehát akkor tud elkezdődni, ha már totál s…re ültél. Steve-O elindult a józanság útján, de egy igencsak fájdalmas akadály még hátra volt. Ugyanis legközelebb az öngyilkossághoz nem a drogfüggősége alatt volt, hanem úgy három hónappal azután, hogy lejött mindenről. Ekkor tisztult ki a kép, ekkor vált világossá számára, hogy a nagy féktelenség mivé tette, és a drogtól bűzlő, szürke köd eloszlásával a zsigeri öngyűlölet fenyegető árnya bukkant elő.

Úgyhogy az elvonó után átbattyogott szépen a pszichiátriára, és miután elárultak neki egy riasztó statisztikát arról, hogy az akut alkoholistáknak csak kb. 5%-a tud végérvényesen lemondani a piáról, azt mondta a dokinak:

„Mondd meg, meddig kell az intézetben maradnom, hogy felgyógyuljak, és én itt maradok még annál is tovább.”

Steve-O meggyőződése, hogy Johnny Knoxville segítsége és odafigyelése nélkül már nem élne. A Jackass 3D felvételéről még a sört is kitiltotta, hogy a forgatás ne kezdje ki az absztinenciáját. A következtetés az élet nagy tanulságaként is lehet egyben: a legjobban azok a barátaid törődnek veled, akik tegnap még tömegoszlató shotgunnal pörköltek ülepen puszta tréfálkozásból.

Állatbarátság és környezetvédelem az életedért

Hiszek benne, hogy ha az ember valamilyen káros addikciót próbál legyőzni, akkor a leghatékonyabb megoldás, ha egy hasznos addikcióval próbálja azt pótolni – és minél jobb célt szolgál az új függőség, annál nagyobb az esélyed az életben maradásra.

Amolyan karmadolog ez szerintem. Steve-nél akkor szakadt el valami, mikor a Jackass 3D-ben egy kossal kellett megverekedniük, és eltörte az egyik kezét. Ekkor mondta, hogy többet nem fog állatokkal szórakoztatni. Innentől az állatbarátság a mentális egészségének és az emberi jóságnak a szimbóluma lett.

Steve és mentett haverja, akivel közösen járja a világot

A fickó egyébként is

jó példája annak, hogy lehet egy szánnivaló idiótából egy gondolkodni képes, felelős felnőtt emberré válni.

Ez az egykor pszichopataként őrültködő pali mára egészen szofisztikált mondatokat is képes összerakni, ha értelmes dolgokról kérdezik. Sok éve tiszta, harcos állatvédő, szakmai fórumok előadója, és nagy visszhangot kapott a sztori, mikor egy perui túráján megmentett egy kóbor kutyát, akinek aztán a legjobb barátja lett.

A dolog nem volt véletlen: egy hosszú úton, forgatás alatt döntött úgy, hogy a sok gazdátlan, utcán tengődő állat valamelyikét befogadja. Sokat keresgélt, míg találkozott egy kedves, barátságos szukával, aki azóta is hűséges társa. Azt hirdeti, hogy a megmentett állatai, az irántuk érzett altruizmus nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az életét józanul tudja folytatni.

Egy interjúban ezt úgy magyarázta meg, hogy az addikciók többsége az énközpontúság, az önzés miatt alakul ki, és

ő maga is azzal találta meg a kiutat a depressziójából, hogy az energiáit arra kezdte fordítani: valaki/valami mással tegyen jót, és ne csak a saját dolgával törődjön.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy letett volna minden olyan baromságról, amivel híres lett. Továbbra is elvállalja a legnagyobb gyökérségeket, melyeket kamera előtt senki más nem merne – hisz valamiből csak meg kell élni. De már nem annyira propagálja, mint inkább intő példaként demonstrálja azokat az állatságokat, amelyekkel hírnevet szerzett.

Főleg standupból és tévés szereplésekből él, illetve aktívan kezdte tolja Youtube-csatornáját, ahol meglepően szórakoztató tartalmakat nyom. Mókás például ez, mikor két apukakorú pali nézi a gyerekkori hülyeségeit – azt egyébként kiszúrtad, hogy a negyvenes Chris Pontius valamiért pont olyan lett, mint akit bárki elfogadna a legjobb haverjának?

Itt van még jó kis kontent