Megvannak a mindenkinek van egy olyan ismerőse, aki kezdetű sztorik, igaz? Na, ez most pont a fordítottja, mert épp az ösztönzött megírni ezt a cikket, hogy lassan nincsen már olyan ismerősöm, aki… Mostanra már mindenki utálja az SUV-ket körülöttem; még az is, aki ért ahhoz, amiről beszél.

Mindent beárnyékol az az immár legalább évtizedes divathullám, ami arra készteti a gyártókat, hogy a klasszikus vonalvezetésű, dizájnerszemszögből szerintem kifejezetten hálás kombik, a valaha az eladások zömét hozó, praktikusan vagány kompaktok és az egykor oly’ divatos, szintén futótűzként elterjedő, az apucibillogot büszkén viselő egyterűek helyett inkább SUV-ket és különféle marketingsztaniolba csomagolt crossovereket tervezzenek, fejlesszenek.

Sőt, ma már az is tök normálisnak számít, ha némely gyártó a sportos modelljeit is az SUV-konceptre építi, ami olyan, mint a dízelkabrió: épp ugyanannyira vicces, mint amennyire borzasztó.

Olyan dolgokat köszönhetünk ennek a konokul taroló trendnek, mint a jelentősen megváltozott utcakép kábé bárhol a világon. Egy

rakás förtelmesen ízléstelen BMW, Audi és Mercedes, egymástól szinte megkülönböztethetetlen, ügyetlen modellnévvel megszégyenített VW-k, Skodák, Renault-k és Peugeot-k, nemes tradícióik ellenére ostoba bakancsformában és emelt hasmagasságban gondolkozó szupersport- és luxusmárkák (Porsche, Ferrari, Lamborghini, Bentley, Maserati, rátok nézek).

Bezzeg régen

No meg azt, hogy Magyarországon a Dacia Duster, a Suzuki Vitara, majd újabban a Toyota RAV4 lett az újautó-vásárlók Swiftje. Ezzel nagyjából felsoroltam mindazt, ami miatt nehézsúlyú autórajongó (egymás közt nem ezt a píszí kifejezést használjuk ám) barátaim gyűlölettel viseltetnek az SUV és crossover kategóriák iránt, és minden adandó alkalommal bezzegrégenmindenjobbvoltoznak nekem.

Önmagában az is megérne egy közepesen unalmas cikket, hogy miért alakult így, honnan jön ez a makacs, kontinenseken átívelő trend, de ehelyett inkább egy kis emlékeztetővel készültem, mert vagyok annyira hiú, hogy szeretném, ha jól állna nekem az ördög ügyvédje szerep.

Plusz a témát érintő beszélgetéseim túlnyomó többségében kiderült, hogy az utálat mértéke már akkora, hogy már az autóbu…, elnézést, feketeöves autórajongó barátaim is elfelejtették: az SUV mint konstrukció eredetileg az ipar válasza egy meglehetősen konkrét és a belvárosi ember számára talán érthetetlenül gyakori problémára –

egy kompromisszum, mely nagyon is valid szükségletet elégít ki.

Itt akkor most el is helyeznék egy okosan targetált comingoutot, amivel átcsusszanhatunk az ismeretfelújítás terepére. Igen, tizenhárom nem SUV birtoklása után, egy ideje én is SUV-vel járok. Nem, nem azért, mert ennyire fogékony vagyok a divatra, hiszen már a Matra Rancho matchboxom óta imádom az SUV-ket, before they were cool, ahogy a kedvelt mém mondja.

Egyszerűen azért alakult így, mert néhány éve szükségem lett rá a mindennapokban. Bizony, nem évente négyszer, hanem a mindennapokban! Ezt pedig idővel el kellett fogadnom, és kezelnem kellett.

Elkerülhetetlen nem volt, mert elkerülhetném azt a bizonyos szakaszt aszfalton, laza háromszorosára növelve a megtett utat, a menetidőt pedig csúcsidőkben olyan négyszeresére – hiszen ehhez imádott városom forgalmi dugóinak aktív résztvevőjévé és gyarapítójává kellene válnom. Azt hiszem,

nem kell fához láncolt, militáns környezetvédőnek lenni ahhoz, hogy ezt a megoldást marhaságnak nevezhessük.

Megoldhattam volna úgy is, hogy a már meglévő személygépkocsim mellé beújítok egy terepjárót, de az az összes létező szemszögből overkill és nettó hülyeség is lett volna, hiába élvezném a helyzetet baromira.

Személyautóval nedves időben abszolút járhatatlan, száraz időben pedig a technikára nézve még óvatoskodva is roppant egészségtelen kilométereket teszek meg minden egyes nap, ami egy rendes, telivér terepjárónak abszolút nem feladat, cserébe azzal minden más esetben sokkal rosszabb aszfalton autózni, horribile dictu: hosszú távokat családostul, kényelmesen és gyorsan megtenni.

Pont, mint a farmer

Jól látod: az életmódom pontosan azokat a problémákat veti föl a mindennapokban, amelyek miatt annak idején megszületett az első SUV. Merthogy az SUV-t mindenek előtt, irtó régen, a puszta szükség szülte. Nem ez az első eset, hogy valami, amit eredetileg a szükség szült, mindent leuraló divattá vált, gondoljunk csak a farmernadrágra! No, de melyik volt az első SUV?

Az autózás Levi’s 501-ese, a modern SUV archetípusa szerintem az XJ szériás Jeep Cherokee – terepjárósoknak csak Csirke – volt. Az 1983-ban megjelent modellt számos egyéb SUV-próbálkozás előzte meg, például a már említett Matra Rancho LAV (Leisure Activity Vehicle), az 1953-as ős-SUV International Harvester Travelall és az 1935-ös Chevy Suburban, de házon belül az 1946-os Willys Jeep Station Wagon és az 1963-as Jeep Wagoneer SJ is.

Mégis, valahogy a Csirke és a későbbi Grand-csirkék óta tekintik ezeket a verdákat a vidéki családok és melósok multifunkciós igáslova helyett afféle soccer mom carnak, miután kedveltté váltak a tehetősebb – jellemzően külvárosi-elővárosi – középosztály köreiben is, eleinte csak az USA-ban.

Később Európában széles körben keresni kezdték őket, mindenféle méretben és kivitelben. Rengetegen pusztán a nagyobb biztonságérzet miatt választanak maguknak ilyen autót, ami érdekes paradoxon, mert a biztonság tényleg nagyobb az SUV-kben, de készültek már tanulmányok arról, hogy a vezetőik épp a sérthetetlenség érzete miatt szignifikánsan felelőtlenebbül közlekednek, mint a kisebb autókat hajtók –

ezzel persze hosszú távon még többeket az SUV-k biztonságos ölelésébe űzve.

Egy idő után a szerteágazó igények, a tekintélyes piaci jelenlét és az aktuális trendek szentháromsága egymást kezdte gerjeszteni, a hibrid- és EV-mánia pedig egészen sajátos új löketet adott a dolgok dinamikájának, hiszen ugrásszerűen gazdaságosabbá tette ezeknek a batároknak az üzemeltetését.

Mára ott tartunk, hogy az SUV-k száma az utóbbi tíz évben meghatszorozódott, ellepték a forgalmas nagyvárosok belső kerületeit is. Ez, a környezeti terhelés mellett, próbára teszi a városok infrastruktúráját is – a problémával behatóan foglalkozott testvérlapunk, a Zöld Pálya is.

A világméretű trendnek valóban rengeteg, előre fel nem mért hatása és mellékhatása van, úgyhogy nyilván senki sem lepődik majd meg, ha idővel egyre több helyen próbálkoznak majd elsőre drasztikusnak tűnő szabályozási megoldásokkal. Persze akinek életviteli vagy munkavégzési sajátosságok miatt indokolt egy ilyen járművel mászkálnia, annak továbbra is ez fogja jelenteni a – Tandori Dezső szavaival élve – jobb híján a legjobb megoldást.

Igazságot az SUV-knek

Autómániásként gyászolva nézem, ahogy az SUV-k és mindenféle offspringjeik puszta divatból elnyomják a klasszikus kivitelű és formatervezésű modelleket, rosszul vagyok az összes ilyen uniformizáló trendtől, az elmúlt évtized SUV-jai és crossoverei esetében 10-ből 8-szor kihívnám az ízlésrendőrséget is.

De ha meglátok egyet, mindig igyekszem arra gondolni, hogy az illetőnek valószínűleg szüksége van rá, és nem annyi nála az SUV-életérzés, hogy hanyag eleganciával fel tudja dobni a járdára, és nem lesz tőle baja. Ha esetleg övvonalig sáros, mint az enyém kábé mindig, akkor nyert a jóhiszeműségem.

Ilyen egy modern darab: