DiCapriót most egy 19 éves modellel fotózták – van, aki már az új Hugh Hefnert vizionálja bele

Szerző: Zubor Tamás

Jó, nem biztos, hogy járnak, vagy járni fognak, de azért lehet, tennénk rá némi pénzt.

Eden Polani izraeli modell a maga még csak 19 évével hat évvel azután született, hogy DiCaprio eljátszotta a Titanic főszerepét, amivel egycsapásra az egyik legismertebb filmsztárrá vált. A zavarbaejtően vonzó és vonzó nevű (Eden) lány amúgy Los Angelesben él, az ITM ügynökség munkatársa, volt már a Glamour címlapján, és rendszeresen körbejárja a világot, Instáját pedig 222 ezren követik, ami is nem csoda:

Bár látszólag klasszikus szépség, azért felfedezhetünk rajta valami olyat, ami nem annyira klasszikus, pontosabban semmiképpen sem műanyag – mégpedig az erős szemöldököt:

Leóval figyelmes beszélgetés és nevetgélés közben látták meg egy partin, ahol Ebony Riley detroiti énekesnő legújabb zenéjét mutatták be. Ráadásul a színész legutóbbi ismert csaja a közelben sem volt – a 25-höz vészesen közelítő, 23 éves Victoria Lamas színésznővel közel két hónapja látták legutóbb együtt, mindez pedig bőven elég ok rá, hogy most a fél világ és az egész bulvárvilág azt találgassa, együtt vannak-e, vagy legalábbis küszöbön áll-e a dolog.

A Leo boldogságáért aggódók között felütötte a fejét az arról való okoskodás is, hogy a tudomány szerint a döntéshozatalért felelős prefrontális kéreg csak 25 éves korra fejlődik ki teljesen.

Az interneten bátran véleményt nyilvánítók, pardon, ítélkezők aztán vérmesen továbbgondolták, és idekeverték még a covidot is, mely miatt szerintük a lány nem is járt rendesen, meg eleget még középiskolába se.

Bizonyos Sarah Packer újságíró Caprióba máris „a következő Hugh Hefner” Playboy-pápát vizionálja, rámutatva a színész eddigi párválasztási, pontosabban szakítási gyakorlatára, miszerint 25 éves korában eddig minden nőjét kidobta. Persze voltak a kommentelők között olyanok is azért, akiknek semmi bajuk a dologgal, és persze olyanok is, akik még a kapcsolatra áldásuk adása előtt megálltak, és azt mondták, hogy mindez az ő dolguk.

Itt van még jó kis kontent