Ilyen kocsit még nem láttál – végre megépítették a Nissan Max-Outot

Szerző: Bronson

2021 óta várnak rá az autó- és jövőrajongók, és nem is kellett csalódniuk.

A japcsik elektromos kabriója két éve még papíron és animáción mászott bele a fejekbe, leginkább egészen elképesztő formájával. A most megrendezett yokohamai Nissan Futures eseményen pedig végre debütált a valóságban is, bár minősítése továbbra is koncepcióautó, így elképzelhető, hogy a forgalomban soha nem láthatjuk. Úgyhogy

nézzük meg jól magunknak:

A kétüléses, nyitott tetejű verda természetesen elektromos meghajtású, a kormánya pedig szögletes – mindezek mellett egyszerre kijelzőnek és ionhajtóműnek tűnő első és hátsó lámpájára, valamint kifejezetten peckes vonatvezetésére hívnánk fel a figyelmet külön.

A Nissan amúgy eléggé rajta van a villanyautókon: az évtized végére gyártásuk és eladásaik minimum felét e-autókkal hoznák, amihez 15 új e-autó-modellt dobnak majd a piacra.

Itt van még jó kis kontent