Ha tudni szeretnéd, hogyan vitáznak a nők egymással feminizmusról és “férfiuralomról”, ezt a videót nézd meg

Szerző: Bronson

43 perc tömény és súlyos vita a feminizmusról, amely több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.

Lehetetlenre vállalkozott a Vice magazin videós stábja: beterelt egy szobába kilenc nőt, köztük harcos nőjogi aktivistát,„férfisimogató” patriarchátus-apologistát, jobboldali abortuszellenest, transzneműt, feketét, kerekesszékest, és megkérdezte tőlük, hogy áll most a feminizmus.

Ugyan mi mehet félre?

A – természetesen azonnal elharapózó – vitát szerencsére rutinos moderátor tartotta mederben. A 43 perces végeredményt mindenkinek ajánljuk, akit a saját véleménye mellett az is érdekel, hogy maguk a nők mit gondolnak a helyzetükről.

A nőjogi mozgalom kritikusai is jelen vannak a beszélgetésben, és egyikük szerint a feministák csak akkor harcolnak az egyenlőségért, ha nekik éppen kényelmes, és érdekükben áll elnyomni a férfiakat – bezzeg abban a pillanatban, hogy előnyük származik az úgynevezett patriarchátusból, már nem is akkora mozgalmárok.

Határok és akadályok

Van pár kimondottan érdekes pillanat, például rögtön az elején, amikor egyikük számonkéri a végtaghiányos, kerekesszékes vitapartnerét, hogy

miért, téged mi tart vissza, hogy elérd, amit akarsz?”

Az mindenesetre egyértelmű a videóból (is), hogy még arról sincs közmegegyezés, mit jelent a feminizmus, arról meg pláne, hogy mi a célja. Csak úgy záporoznak a felvetések. Például:

  • Oké, hogy a férfiak és a nők különbözők, és oké, hogy ezt könnyű azzal elintézni, hogy vannak bizonyos biológiai szükségszerűségek, de minden ráfogható erre? Vagy a férfiak kihasználják, hogy erre hivatkozva szabad az út a szexizmus előtt, és fenntartanak egy olyan rendszert, amelyben nem kell ugyanannyit fizetniük és ugyanolyan lehetőségeket adni nekik, mint saját maguknak?
  • „Csak” a nők jogairól és lehetőségeiről szól a feminizmus? Az összes nőért küzd, vagy – első körben – a kizsákmányoltakért: alacsony beosztású munkásokért, az alapvető szolgáltatások fenntartóiért, kisebbségek tagjaiért?
  • A feminizmus apránként szeretné felszámolni a patriarchátust, vagy az elnyomás minden formáját szeretné megszüntetni a hétköznapi szexizmustól a munkahelyi egyenlőtlenségeken át a szexuális abúzusig? Van olyan része a férfiuralomnak, ami okés, és maradhat?
  • Mi a helyzet az abortusszal? Az ő testük, az ő választásuk, vagy van egyéb válasza is erre a feminizmusnak?

Szó van még a transz nők jogairól, sajnos csak a sportesemények és egy kicsit a közös mosdóhasználat kapcsán (a kilenc meghívottból kettő transznemű), a szépségipar elvárásairól és arról, vége lesz-e valaha a #metoonak, de a feminizmus igazán megosztó, szintén emberéleteket követelő ügyeit, mint a prostitúció és a pornóipar, nem érintik. A videót ezzel együtt is melegen ajánljuk mindenkinek, ha másért nem, azért a tanulságért, hogy

nincs egy szent ügy, közös harc és egységes mozgalom: társadalmi és kulturális hátterek, lehetőségek, női sorsok és élethelyzetek vannak.

A kérdés csak az, figyel-e ez a kilenc nő egymásra annyira, hogy címkézés helyett észrevegyék, sokkal több a közös bennük, mint elsőre gondolnák.

Az elsővilág-problémákon túl:

Itt van még jó kis kontent