Légy csapatjátékos, soha ne állj le, találd meg álmaid munkáját és más hangzatos baromságok, amelyeket ideje lenne elfelejteni.
Tudod, vannak azok a mémek, amelyekben azt ecsetelik, milyen rettenetes, hogy megint eljött a hétfő, és be kell szállni a mókuskerékbe. Ha klasszikus, „bejárós”, 9-től 5-ig stílusú munkád van, alighanem átérzed őket. Született aztán ezekre egy társadalomkritikus válaszmém, ami így szól:
Nem a hétfőt utálod, hanem a kapitalizmust.”
Valami ilyesmi tanulsága van Jaclyn Margolis cikkének a Psychology Todayon: kifilézi azokat a Nagy Mondatokat, amelyekkel a főnökök és vállalatvezetők igyekeznek motiválni a beosztottaikat. Bár mindegyik jól hangzik, és kényelmes, kellemes érzés hinni bennük, valójában nem a dolgozók, hanem a cégek érdekeit szolgálják, és vannak, amelyek konkrétan károsak, hiszen arra sarkallják az embert, hogy az egészségét, a kapcsolatait és a szabadidejét áldozza be a szent cél, tehát a produktivitás érdekében. A következőkről van szó.
#1 Ne akkor hagyd abba, ha elfáradtál, hanem ha kész vagy!
Nem nehéz belátni, mi a baj ezzel: egyrészt rendkívül nyomasztó teljesíthetetlen elvárásokat rakni magadra, másrészt megfosztod magad a pihenéstől, amely nem „lustálkodás”, hanem létszükséglet. Ezer kutatás van erre: kimutatták például, hogy a 70 órás folyamatos munka pont akkora produktivitást eredményez, mint az 55 órás. Ehhez képest a cégvezetők a mai napig azt várják az alkalmazottaiktól, hogy az egész életük a vállalatról szóljon, ez pedig akkor sem korrekt, ha maguk „jó példát” mutatnak. Ilyen volt Steve Jobs is, de Elon Musk is hírhedt hajcsár, most éppen a Twitternél helyezett kilátásba 84 órás munkaheteket.
Arról nem is beszélve, hogy már rég tudjuk, mennyire fontos, hogy a cégvezetők odafigyeljenek az alkalmazottaik mentális állapotára.
#2 Ne add fel, amíg meg nem találod a munkát, amit imádsz!
És testvére, a „foglalkozz azzal, amit szeretsz, és egy napot sem kell dolgoznod többé az életben”. Mindkettő baromság, még úgy is, hogy ezt maga Jobs mondta a Stanford diákjainak. Ezzel két részre osztja az emberiséget: akiknek sikerült, és akiknek nem, és természetesen az előbbiek értékesebbek ezen nézet szerint. Ez nyilván nem igaz:
Semmivel sem ér többet az az ember, aki megvalósította az álmait, és még meg is gazdagodott belőle, mint az, aki egyszerűen csak gondoskodik magáról és a családjáról.
Arról nem is beszélve, hogy ha azzal kezdesz hivatásszerűen foglalkozni, ami a hobbid, azonnal lelkifurdalásod lesz és belemész vállalhatatlan kompromisszumokba – az emberek többsége legalábbis hajlamos erre. Ingyen vagy nagyon kevés pénzért, szoros határidőre végzel munkákat, és közben imposztorszindrómával küzdesz. Erről nagyon sokat tudnának mesélni a kezdő fotósok, grafikusok és egyéb kreatív arcok.
#3 Jó munkát csak csapatban lehet végezni
Több szem többet lát, ugye? Nos, nem feltétlenül. Egy 2001-es tanulmány döbbenetes eredményre jutott: egy adott szervezetnél a feladatok megoldásában ötből négyszer jobban teljesítettek az alkalmazottak, ha egyedül dolgoztak, mintha csapatban. Az együtt dolgozás ugyanis kevés: egy csapat nem osztja ki hatékonyan a feladatokat, dolgozza ki az ellenőrzési és számonkérési módszereket és működik demokratikusan csak azért, mert összeterelik őket.
Ráadásul mindig van egy-két hangadó, aki elnyomja a többieket. Tragikus, de illusztris példa: a Challenger űrsikló is azért robbant fel, mert a minőséget ellenőrző mérnöcsapat optimista tagjai egyszerűen lehurrogták az „aggodalmaskodókat” ahelyett, hogy figyelembe vették volna az érveiket. Szerencsére nem minden csapatmunkán múlik asztronauták (vagy bárki) élete, de ettől még mindenki jobban jár, ha csak akkor erőltetik a csapatmunkát a cégek, ha az tényleg elkerülhetetlen.