Bíróság mondta ki, hogy nem kötelező jópofának lenni a munkahelyen

Szerző: Lakinger Béla

Bajban az intimpistaipar: jogi segítséget kapott a hátbaveregetős-térdcsapkodós munkahelyi tréfarépa-kultúra elleni nemes küzdelem.

A francia Legfelsebb Bíróság úgy döntött, nem lehet kirúgni egy alkalmazottat azzal az indokkal, hogy nem elég szórakoztató, és nem vesz részt a munkahelyi italozásban és csapatépítő tevékenységekben – írja a brit Telegraph.

Humanista szellemű humorzsákok

A felperes, T. úr, a Cubik Partners tanácsadója volt. A párizsi tréningcég azt ígéri, hogy segít “újra humanistább szelleművé tenni” a vezetést, miközben “tartósan javítja a teljesítményt”. Állítása szerint egyszerre “szórakoztató és profi” megközelítésével képes elejét venni annak, hogy a működési kiválósággal kapcsolatos képzése túl száraz és unalmas legyen. Ennek szellemében, a csapatszellem erősítése érdekében, számos közös eseményt szervezett a munkatársaknak.

Miután T. nem volt hajlandó részt venni ezeken, a felettesei úgy döntöttek, hogy 2015-ben “szakmai alkalmatlanságra” hivatkozva elbocsátják. Arra hivatkoztak, hogy alkalmazottjuk merev, unalmas, nehéz vele együtt dolgozni és “rosszul hallgat”,

illetve hiányzik belőle az a partihangulat, amelyet a vállalat támogatni kíván.

Ő azonban merőben másképp látta mindezt. Azzal érvelt, hogy egyszerűen nem ugyanazt értette “szórakozás” alatt, mint a cég, és joga volt “a kritikus viselkedéshez és annak a vállalati kultúrának az elutasításához, amely a különböző túlzásokban való részvételre buzdításon alapul”.

Eltérő felfogások

A hét évvel később megszületett ítéletben a párizsi semmítőszék egyetértett vele. A bíróság szerint nem mindenkinek fűlik a foga ahhoz, hogy “kötelező fejtágítókon és hét végi italozásokon vegyen részt, amelyek gyakran túlzott alkoholfogyasztással végződnek”. Ahogy “a promiszkuitással, zaklatással és a helytelen viselkedés különböző formáira való felbujtással összekapcsolódó gyakorlatok” sem feltétlenül jelentenek minden ember számára egyet a szórakozással”.

Az ítélet kimondja, hogy a vállalat értékei sértették a volt alkalmazott “alapvető jogát a méltósághoz és a magánélethez“, és hogy ő egyszerűen a “véleménynyilvánítás szabadságát” gyakorolta azzal, hogy nem vett részt ezekben a dolgokban. A vicceskedés ugyanis

a magánéletet érintő megalázó és tolakodó gyakorlatokban nyilvánult meg, mint például a szimulált szexuális aktusok, a csapatépítőkön a közös ágyhasználat kötelezettsége, a becenevek használata, valamint kidekorált fényképek kifüggesztése az irodákban”.

A bíróság első körben kötelezte a Cubik Partnerst, hogy fizessen a volt alkalmazottnak 3000 eurót (1,2 millió forint). A férfi további 461 ezer euró (188 millió forint) kártérítést is követel, erről később születik döntés.

Sajnos nem ez a legnagyobb gond a munkaerőpiacon:

Itt van még jó kis kontent