A sokat dolgozó többség mellett egyre több a munka elől menekülő férfi

Szerző: Lakinger Béla

A munkamoráljáról híres Egyesült Államokban még egy gazdasági válság sem tudta megfordítani a folyamatot.

Amerika önképének szerves része a keményen melózó (férfi)ember, ami a protestáns munkaetikából és a nyugati végek évszázadokon át tartó, fáradságos meghódításának tradíciójából eredeztethető. Sőt, ez a munkamorál olyannyira nem puszta identitás, hogy nemzetközi felmérések szerint az átlagos amerikai mérhetően többet dolgozik kanadai, ausztrál, sőt – kapaszkodjunk meg – újabban japán társainál is.

Ezért is zavarbaejtő a jelenség, hogy miközben a munkahelyek száma végre ismét elérte a járvány előtti csúcsokat, a munkanélküliségi ráta pedig 50 éves mélypontra süllyedt, a foglalkoztatás alacsonyabb, mint az 1980-as évek óta bármikor – írja a The Spectator konzervatív folyóirat amerikai kiadása. (A New York Post által átvett cikk itt teljes egészében elolvasható.)

Ottmaradtak a periférián

A neves közgazdász, egyetemi tanár, Nicholas Eberstadt által jegyzett írás szerint úgy tűnik, hogy a Covid miatti lezárások idején a piacról kieső munkavállalók milliói egyelőre nem tértek oda vissza. Hiába van újra munkaerőhiány, rengetegen vannak még mindig a gazdaság perifériáján. Ahogy a lap fogalmaz: a továbbra is sokat dolgozó többség mellett zajlik a “menekülés a munka elől”.

Ez különösen a 25 és 54 év közötti férfiak körében feltűnő: a legjobb munkaképes korban lévők közül

több mint 7 millióan nem dolgoznak, és nem is keresnek munkát.

Minden egyes munkanélküli, de állást kereső amerikai férfira több mint négy (!) olyan jut, aki nem dolgozik, és nem keres munkát.

Mivel az Egyesült Államokról, a Betűszavak Birodalmáról van szó, a dolognak természetesen már van köznyelvi rövidítése is: MNILF, azaz Men Not In The Labor Force, vagyis Férfiak A Munkaerőpiacon Kívül (FAMK). Mint egy falat kenyér!

A szociológusok szerint egyébként a menekülés nem most kezdődött, hanem az 1960-as években, de az az igazán megelepő, hogy az utóbbi évek gazdasági sokkjai sem befolyásolták a tendenciát. Így a munkaképes korú férfiak foglalkoztatási aránya ma alacsonyabb, mint 1940-ben, amikor a munkanélküliségi ráta majdnem 15 százalék volt.

A tudományos körökben elfogadott bölcsesség szerint a férfiak csökkenő munkaerő-piaci részvétele a “gazdasági és strukturális változások” – a kevésbé képzett munka iránti kereslet csökkenése, a robotizáció, a globalizáció – következménye.

Ez azonban nem magyarázza meg a válságos időszakok változatlan trendjeit, hiszen ilyenkor nem igaz, hogy ne lenne elég munkalehetőség.”

Eberstadt úgy véli, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a munkaképes korú, nem dolgozó férfiak hatalmas tömegét már nem lehet visszacsábítani az amerikai munkaerőpiacra, miután a járvány alatt az állam jelentős segélyprogramokkal támogatta a munkájukat elvesztőket.

Ez viszont nem menekülés, hanem racionális lépés:

Itt van még jó kis kontent