30 éve gokartozik Super Mario – meglepően pofás svájci luxusórák jöttek ki az évfordulóra

Szerző: NLD

A TAG Heuer és a Nintendo limitált kiadású Formula-1 karóráira biztosan rámennek majd a gazdag gamerek.

Elsőre kicsit furán hangzik, hogy az 1860-ban alapított, rendkívül nívós és patinás svájci luxusóramárka TAG Heuer egy videójáték-gyártóval kollaborál, azonban az utóbbi években a számítógépes és konzoljátékok már bevették a highfashion-világot is, és úgy tűnik, ez a tendencia továbbra is velünk marad.

Sőt, az óragyártó nem először működik együtt a Nintendóval: tavaly már kihoztak egy Super Mario-tematikájú modellt, most pedig az olasz vízvezeték-szerelő autóversenyzős kalandjaira fektették a hangsúlyt. Az első Mario Kart játék, a Super Mario Kart nemrég ünnepelte harmincadik születésnapját, úgyhogy időszerű a kollab, amely természetesen limitált kiadású órákból áll:

a sima kronográfos verzióból 3000 darab készül, míg a tourbillon-szerkezetes modellből csupán 250.

A TAG Heuer Formula 1 X Mario Kart limitált kiadás szakértő módon keveri a szórakoztató játékreferenciákat – amelyeket biztosan örömmel fogadnak majd a Mario Kart rajongói világszerte – és a kifinomult, csúcsteljesítményű időmérést

– mondta Frédéric Arnault, a TAG Heuer pofátlanul fiatal vezérigazgatója. Érdekesség, hogy a 27 éves ceó még meg sem született, amikor megjelent az első Mario Kart játék.

A sima verzió 44, míg a szuperlimitált kiadás 45 milliméteres tokot kapott. A színsémánál maradtak a játékokra jellemző piros-feketénél,  és mindkét órán megjelenik a Mario ikonikus M szimbóluma a koronán, maga a gokartozó Mario pedig több helyen is felbukkan – Spiny Shell és Bullett Bill társaságában is.

A visszafogott díszítésnek köszönhetően csak közelről látszik, hogy tematikus órákról van szó, első blikkre nem térnek el a márka hagyományos, komoly megjelenésű modelljeitől.

Mivel a TAG Heuer alapból nem olcsó márka, az órák meg limitáltak, a forint küszködik, a dollár pedig bivalyerős, alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk a Mario-rajongó óra-connoisseuröknek: az olcsóbbik vekkerért 4300 dollárt (úgy 1,85 millió forintot), míg a spéci verzióért 25 600 dolcsit (több mint 11 millió forintot) kérnek.

A TAG Heuernél eléggé rámentek az autókra:

Itt van még jó kis kontent