10 újabb kardinális kocsilegenda a filmtörténelemből

Szerző: Zoidberg

Az autószármazású filmcsillagokat számba vevő válogatásunk első része nagyon népszerű volt, és rengeteg olyan lelkes visszajelzést kaptunk az olvasóktól, hogy mi mindent lehetett volna még belevenni. Nos, ezennel – legalábbis egy részét – pótoljuk. Talán mondhatjuk, hogy közkívánatra.

#1 1973 XB GT Ford Falcon – Mad Max

Ami az autókat illeti, az ausztrálok ízlése mindig is eléggé hasonlított az amerikaiakéhoz, ezért is született az 1960-as és 1970-es években jó néhány brutális izomgép a kenguruk földjén. Ezek ugyan többnyire amerikai gyártók ausztrál leányvállalatainál készültek, ezeket az autókat mégsem igen látni se az USA-ban, se másutt. Többek között azért is klassz dolog a mozi, mert az egyik ilyen a ’73-as Ford Falcon volt.

A harmadik generációs Falcon XB GT-ben egy 351-es V8-as motor rotyogott. Ezt az amúgy is elég zord verdát szabták át a filmkészítők a Mad Maxhez, amolyan disztópikusra.

Némi orrplasztika, bazi nagy lángok és húsos gumik segítségével megszületett a filmbéli Pursuit Special vagy más néven az Interceptor, amivel a süldő Mel Gibson megoldja, hogy egyszemélyes hadseregként intézkedjen egy reménytelennek tetsző világ összeomlott társadalmában.

Az alkotás fénypontja persze a motorháztető alatt volt – pontosabban kilógott belőle, de rendesen. A filmben ez a kapcsolóval aktiválható kompresszor növeli az Elfogó erejét, amikor Maxnek épp szüksége van rá. Mondanunk sem kell, hogy a méretes feltöltő – sajnos – sosem volt igazi; ez is csak egy látványelem, amely plusz ötven kiló dögöt pakol a gépállat megjelenésére.

#2 1958 Plymouth Fury – Christine

Ha már a zord verdáknál és a még zordabb sztoriknál tartunk; hogyan is hagyhatnánk le a listáról egy horrorfilmet, melynek középpontjában egy őrületesen szexi 1958-as Plymouth Fury áll? Sehogy. Fun fact: Stephen King akkoriban annyira népszerű volt, és akkora befolyással bírt, hogy a film még a könyv megjelenése előtt gyártásba került. Na, ez a nem semmi.

A filmben egyébként kb. 25 autót használtak (különböző források eltérően tüntetik fel a darabszámot). És igazából nem is mindegyik volt Fury. A Columbia Pictures országszerte hirdetéseket helyezett el, hogy bevásároljon Plymouth Belvedere és Savoy modellekből is. Az autók többségét a képernyőn dolgoztatták, a többit pedig pótalkatrészforrásként hasznosították.

A történetbeli Christine regenerálódási képességének illúzióját az autó belsejében található hidraulikus szivattyúk hozták létre, amelyeket egy műanyag karosszériájú „dublőrmodell” kettős oldalfalához rögzítettek. A szivattyúk így be tudták szívni az oldalakat, ezzel létrehozva a kocsi sérült változatát, hogy majd a felvételt visszafelé lejátszva Christine látványosan öngyógyulhasson. Nem rossz, mi? 1983-ban azért még irtó találékonynak kellett ám lenni a special FX-es arcoknak!

További érdekesség, hogy Christine motorhangja valójában nem egy Plymouth Furyé, holott nem gyenge az sem. A stáb egy 1970-es Mustang 428 Super Cobra Jet hangját használta, mert nekik az ultimate morcogás kellett.

#3 1967 Shelby GT500 – Tolvajtempó

Ezen a ponton hatalmas smoothságnak tűnik egy kulisszatitok-Mustang hangjával átkötni egy másik Mustangra, avagy méginkább Christine-ről a másik csajra, Eleanore-ra. Az 1974-es eredeti film után elnevezett, Dupont Pepper Grey fényezésű 1967-es Ford Mustang Fastbacket a 2000-es Tolvajtempóban egy Shelby GT500-ként ábrázolják. Az imaginárius Mustangok közül tizenegyet készítettek a filmhez, közülük csak három volt ténylegesen működő autó, kettő pedig teljesen megsemmisült a forgatás során.

Bár nem eredeti Shelby, de így is combos: teljesítménye egy 351-es Ford V8-as Crate Engine-ből származik, kerek 400 lóerővel. Az autó középre szerelt menetfényekkel, alaposan kigyúrt sárvédő-szélesítésekkel, négyfokozatú kézi sebességváltóval, némi ültetéssel, 17 hüvelykes felnikkel, Goodyear F1 gumiabroncsokkal és egy kamu nitrószettel rendelkezett.

A forgatás első számű, szépségkirálynőként dédelgetett autóját még 2013-ban, a Mecumon adták el 1 millió dollárért, de akár te is megvásárolhatod a saját licensszel rendelkező Eleanor-replikádat a Fusion Motor Company-n keresztül.

#4 1974 Dodge Monaco – The Blues Brothers

Ennek az Illionis állambéli Mount Prospect rendőrségének kötelékében böcsülettel szolgált, majd tisztességgel leszerelt rendőrségi cirkálónak ugyan nincs olyan szexepilje, mint mondjuk Eleanornak, ám éppoly felismerhető, akár a zseniálisan szórakoztató Jake és Elwood Blues fivérek öltözködése.

A két Saturday Night Live-veterán, Dan Aykroyd és John Belushi által világra hozott karakterek szkeccse végül két mozifilmet eredményezett. A Bluesmobile Dodge Monaco-verzióját csak az első részben használták (mégpedig ezért); a folytatásban már egy 1990-es Ford Crown Victoria LTD volt az inkarnációja. Az első filmben 13 különböző autót használtak Bluesmobile szerepére, melyek mindegyike a kaliforniai autópálya-rendőrség járőrkocsija volt, csak úgy alakították át őket, hogy Mount Prospect-i járőrautónak nézzenek ki.

A kocsik egy részét sebességre, másokat ugrásokra, vagy meredek manőverekre optimalizálták, az adott jelenettől függően. Több mint 60 régi rendőrautót vásároltak és használtak fel a film számos üldözési jelenetéhez. E roppant mennyiség miatt a forgatáson tulajdonképpen 0-24-ben üzemeltetni kellett egy karosszérialakatos-műhelyt, ahol szükség szerint elvégezték a javításokat.

A fim készítése során világrekordnak számító 103 darab autó tört össze. A legendás egyediautó-tervező és -gyártó, egyben kaszkadőr és kaszkadőrkoordinátor – nem mellékesen a zakkant Monkeemobile megalkotója –, Dean Jeffries dolgozott az első filmen, és egyszer azt mondta egy Motor Trend-interjúban, hogy úgy érzi, vagy pár száz autót összetörtek a Blues Brothers forgatásán.

Mit tippelsz, ezek után mennyi lehetett a Blues Brothers 2000 roncsainak száma? Megőrülsz: 104. Mert ugye nincs is jobb annál, mint saját magadat felülmúlni. Eggyel.

#5 1959 Peugeot 403 Cabriolet – Columbo

Rendőrautó után jöjjön egy rendőr-autó. Columbo sokat emlegetett feleségét senki se látta, sokat látott kocsiját azonban már hangról is messziről is felismerte minden kollégája. A kis topis ballonkabátoshoz rémületesen jól passzoló, ütött-kopott, füstokádó, köhögő Peugeot 403-as típusnak egyébként egész érdekes története van.

Sosem gondoltad volna, de

az autógyártás történelmében ez volt az első sorozatgyártású modell, melyet négy tárcsafékkel és 100 százalékban olajhűtéses motorral szereltek; mindkettő forradalmi újítás volt akkoriban.

1959 táján ez a kis gyösz valami olyasmi lehetett Franciaország számáta, mint a németeknek a Karmann Ghia. A Peugeot, Renault, Citroen szentháromságból jellemzően a Peugeot modelljei voltak olyan fazonúak, hogy a márka képes volt behatolni velük az amerikai piacra – a Renault népszerű Dauphine-ja mellett.

Ha esetleg kérdezik a Mindent, vagy semmitben, nehogy már ezen múljon a továbbjutásod: a sorozat NBC-s éveiben a kis kálámbópözsó rendszáma 044-APD volt, de amikor az ABC 1988-ban visszavette a sorozatot, már 448-DBZ volt olvasható a platnin.

A sorozat második etapja alatt egyébként maga Peter Falk segített az ABC-nek összeszedni három 403-as kabriót a forgatásokhoz, közülük az egyik már egy virgonc 1960-as példány volt.

Ahogy sok filmstúdió, az NBC/Universal Pictures is eladta az ikonikus járgányt az utolsó epizód után; azóta néha felbukkan Ohióban, széles mosolyt csalva az arra járók arcára.

#6 1996 Peugeot 406 – Taxi

Lehet, hogy Luc Besson filmrendező magnum opusa az Ötödik elem, de a kellemesen blőd Taxival is annyira betalált, hogy sikerült egy kissé jellegtelen, ám kifejezetten jól sikerült és bevált, hétköznapi típust ikonná növesztenie. Ja, és több mint 300 millió dolláros bevételt generálnia vele, ofkorsz.

Az 1998-ban bemutatott Taxi óta egészen egyszerűen másképp nézünk a Peugeot 406-osokra. Aki akár csak egyet is látott az időközben öt részből, többé nem tud úgy beülni ebbe a kényelmes szedánba, hogy ne jusson eszébe Daniel Morales, a környék leggyorsabb pizzásfiúja, aki egy focimezes Gógyi felügyelő módjára egyszer csak megnyom valamit a gomberdőben, amivel menet közben telivér pályaautóvá alakítja át unalmas taxiját, és pillanatok alatt elszabadul a közúti pokol.

Kihegyezett külseje ellenére ellenére a valóságban mindössze 210 lóerős volt a filmbéli modell, amivel 8 másodperc környékén gyorsult százra, és 230 táján volt a vége. A selymes, 2.9-es V6-os hajtotta fehér Peugeot evolúciója a Taxi-filmekben mindig egyre vadabb és képtelenebb formában nyilvánult meg, három rész után pedig egyenesen lecserélték az utódmodell 407-esre, de az már nem hagyott annyira maradandó nyomot senkiben, mint az oridzsi verziók.

#7 1994 Toyota Supra – Halálos iramban

Ha már a képtelenül pimpelt kocsiknál tartunk, ezt a témát a Halálos iramban franchise az évek során alaposan kimaxolta. A kilenc rész temérdek elképesztő járgányt és látványos jelenetet vonultatott fel, ám a zajos sikerben a legnagyobb szerepe annak az ikonikus MK IV-es Toyota Suprának volt, amelyet Brian O’Conner, más néven Paul Walker vezetett az első filmben.

Rikító narancssárga fényezésével, harsány grafikai elemeivel, és kolosszális spoilerével az erősen módosított Supra az 1990-es évek tuningmániáját egy egész generáció emlékeiben szilárdította meg, már jóval a 2000-es években.

Nem meglepő módon, a 2013 őszén tragikus halált halt Paul Walker kaszkadőrautója – amelyet egyébként a Toyota legendás, háromliteres, ikerturbós sorhatos 2JZ-GTE motorja hajtott egy négyfokozatú automataváltón keresztül -, tavaly nyáron 550 000 dollárért kelt el a Barrett-Jackson aukcióján.

#8 1967 Austin Mini Cooper S 1275 – Az olasz meló

Bár a 2003-as remake-ben szereplő Minik is gyönyörűek, meg sem közelítik az 1969-es eredetiben szereplő zsebverdákat, melyekből

a gyártó British Motor Corporation nem volt hajlandó egyetlen darabot sem adományozni annak a filmnek, amely aztán sosem látott magasságokba hajszolta a kicsi kocsik népszerűségét.

Tulajdonképpen a jelen Mini brandje is kizárólag ennek köszönheti, hogy egyáltalán létezik még. A hatvanas évek popkultstátuszú Minijei nélkül nem volna mire retrózni, ugye.

Akkoriban a BMC nagy kegyesen eladott hat darab Mini Coopert a produkciónak nagykeráron, ám a továbbiakban szükséges példányokat – szám szerint harmincat – a stáb már a kiskereskedelemben volt kénytelen beszerezni. Bármennyire is nem volt együttműködő a BMC, Troy Kennedy Martin forgatókönyvíró egyszerűen nem volt hajlandó más kocsikkal leforgatni a világ egyik leghíresebb üldözési jelenetét.

Pedig a Fiat akkori vezetője, Gianni Agnelli kifejezetten lelkesedett a filmért, és fel is ajánlotta, hogy annyi kocsit ad, amennyire szükségük van, mármint Fiat 500-asokat a Minik helyett, természetesen. Valószínűleg ő látta, amit a nagy brit ködben másoknak nem sikerült észrevenni, holott az orruk előtt volt. Agnelli mindenben örömmel támogatta a produkciót, még azt is megengedte a stábnak, hogy cége magánterületén forgassanak és gyakoroljanak, sőt három Ferrari Dinót is adott nekik, hogy a filmben a maffia vezesse őket.

A brit lobogót idéző piros, fehér és kék színekben pompázó kicsiny menekülőautókat egy aprócska, négyhengeres, 75 lóerős motor hajtotta, talán a száznegyvenet vitték, mármint kilométer per órában. A sztori szerint aranyból még 140-nél is többet vittek kilóban, amivel a valóságban biztosan nem lettek volna olyan fürgék, mint a filmtörténelem egyik leglátványosabb és legötletesebb autós menekülésében. Fun fact: Bár a film számos jelenete elsősorban az autók és a vezetés körül forog, Michael Caine akkoriban nem tudott vezetni, ezért soha nem is látszik, hogy autót vezetne a filmben.

#9 1963 Volkswagen Käfer Model 117 Deluxe Sunroof Sedan – A kicsi kocsi kalandjai

Már jóval a Knight Riderből ismert KITT előtt volt egy érző autónk Herbie személyében, aki mindig maga választotta meg a gazdáját. Herbie-t, a Kicsi kocsit sohasem emlegetik Volkswagenként az első filmben, minden márkajelzést el is kellett távolítani róla, hiszen ő egy személy. Olyannyira, hogy ő az egyetlen autó, akinek „lábnynoma” van Hollywoodban.

Érdekes módon a második részben már nem fosztották meg Herbie-t VW-ségétől. A kiasutó egyébként mind az öt részben épp csak kicsit tűnik másnak, a Kicsi kocsi-filmek végső mérlege szerint pedig mindösszesen 100 példánynál is többet használtak fel a filmek elkészítéséhez.

A Walt Disney Studios 11 járgányt épített az első Herbie-filmhez, és ebből ma már csak háromról tudjuk biztosan, hogy még egyben van. A 10-es számú Herbie a pennsylvaniai Hersheyben található AACA-múzeumban lakik, akár meg is látogathatod, hátha ezúttal téged választ gazdájának. Fun fact: A film egyik Bogarába egy Porsche Super 90-es motort szereltek az extra teljesítmény érdekében a száguldozós jelenetekhez, hiszen a filmvásznon a való életben tetűlassú Bogár úgy megy, hogy bármelyik akkori sportkocsit megeszi reggelire.

#10 1982 Pontiac Firebird Trans Am – Knight Rider

K.I.T.T., vagyis a Knight Industries Two Thousand volt az ultimate megszemélyesített autó, a gondolkodó és érző, hű társ. Sokan azt hiszik, hogy a nyolcvanas évek frizurabajnok szívtiprója, David Hasselhoff volt a Knight Rider sorozat sztárja 1982 és 1986 között, de ez súlyos tévedés.

Az a generáció, amely tagjainak ez a sorozat meghatározó gyerekkori élményt nyújtott, akár egy idősödő Bodrogi Gyulával a kormánynál is pont ugyanolyan lelkesen bámulta volna a kifogástalan modorban társalgó, gombnyomásra sík úton ugratni is képes, a kúlnál is kúlabb fekete sportkocsit, mely belülről leginkább egy NDK-s űrhajóra hasonlított. Ja, és persze a műszakilag is képzett, bájos Bonnie-t.

Egyértelmű, hogy KITT, a mesterséges intelligenciával felszerelt 1982-es Pontiac Firebird Trans Am volt a sorozat igazi sztárja. Habár Michael Knight egy jól képzett és tehetséges FLAG-ügynök, aki mindent vagányul megold és bónuszként természetesen minden nőt megkap, de akárhányszor csak kutyaszorítóba került, mindig KITT mentette meg a bolyhos mellkasát.


Fun fact: KITT eredeti hangja William Daniels, akinek legismertebb szerepe Mr. Feeny A kis gézengúzban. A színész külön kérte, hogy ne említsék a sorozat stáblistáján, mert akkoriban az Egy kórház magánélete című sorozat egyik főszerepét is vitte, és inkább azt szerette volna jobban domborítani.

Errefelé pedig különlegességeket mutatunk:

Itt van még jó kis kontent