Hogyan told meg a színeket, ha beszökik az ősz?

Szerző: NLD

A J.Crew festői helyszíneken demonstrálja, hogy ősszel és télen sem kell a gardrób mélyére süllyeszteni a színes ruhadarabokat.

Az 1947-ben alapított, idén 75 éves J. Crew az Egyesült Államok egyik legmeghatározóbb ruhamárkája: a neve szimbólummá vált – a klasszikus, hamisíthatatlanul amerikai elegancia jelképévé. Bár a vállalatot 2020-ban majdnem beszántotta a járvány – csődöt is jelentettek –, sikerült talpra állniuk egy új ceóval, és legfrissebb kampányukkal bizonyítják, hogy még mindig számolni kell velük.

Persze a J. Crew sosem tartozott a leginnovatívabb márkák közé: vállaltan a hagyományos alapdarabokra építkeznek. Ugyan néha hangyányit módosítanak a szabásokon, mintákon az épp aktuális irányzatok jegyében, sosem hoznak radikális változásokat – csupán olyan kollekciókkal rukkolnak elő, amelyek minden darabja könnyűszerrel hordható bárki számára.

Elsősorban az a hétvégi módba kapcsoló, amerikai gazdagember-sztilót, vagyis a preppy-vonalat képviselik: ezeket a cuccokat nyugodtan lehet viselni hosszú hétvégére, randevúra, családi összejövetelekre, kocsmázáshoz és lovira is.

Idei kampányukban a kasmírra fektették a hangsúlyt: méghozzá a fenntartható verzióra. Ebből a pillekönnyű, vajpuha anyagból készültek a kollekció (kör- és v-nyakú) pulóverei, kardigánjai és kötött mellényei is – számos színben.

Mert annak ellenére, hogy a hagyományos, sokszor maszkulin smartcasual-stílt hirdetik, tisztában vannak vele, hogy a férfiaknak sem kell félniük a színektől: egy jól eltalált narancssárga, mustárszín vagy vadászzöld ruhadarab megcsinálja a máskülönben semleges színekből összepattintott szettet.

Életteli lesz az összkép – ahogy a víkendháznál lazuló, modellekből álló baráti társaság fotóin is látszik, őszi időben is bátran lehet hozni a vidámabb összeállításokat.

Az egyedüli kortárs darab a Giant nevű chino-nadrág, amelynél a modernizálták a szabást – értsd: a slimfit- után formabontó módon bő gatyára váltottak.

Klasszikus, hordható elegancia – megfizethető áron. A J. Crew a kis megtorpanás után újra rendületlenül hozza a makulátlan preppy-stílust.

Még több preppyskedés erre:

Itt van még jó kis kontent