Parázs vita kerekedett, hogy szükség van-e show-elemekkel tarkított emlékközpontra a normandiai partraszállás helyszínén. Mindkét oldalon akadnak megfontolandó érvek, ám a hiszti egy kicsit megkésett: ha jobban körülnézünk a régióban, akkor ez a trend már több mint egy évtizede jelen van. A brit Guardian augusztus 29-én egy olyan vitára hívta fel a figyelmet, ami már lázban tartja egy ideje a második világháború köré épülő szolgáltatókat.
Carentan-les-Marais egy tízezres kisváros az észak-franciaországi Normandiában. Első látásra nem túl érdekes hely: a környéken főleg mezőgazdasággal foglalkoznak, esetleg finom karamellt készítenek. A turisták nagyjából két évtizede kezdtek el ide járni, a 2001-es Elit alakulat című világháborús filmsorozat miatt. Ez a széria a 101-es légideszant-hadosztály történetére koncentrál, akik Normandiától Hitler Sasfészkéig végigküzdötték magukat Nyugat-Európán.
A D-nap utáni harcok egyik legvéresebb ostroma éppen Carentanban volt, ami talán a sorozat egyik legjobban sikerült része. A Guardian által említett cikkben ide szeretnének egy show-elemekkel tarkított attrakciót (jelentsen ez utóbbi bármit is) telepíteni.
A kezdeményezés sokakat felháborított: van, aki szerint a tervek egy Disneyland-szerű giccset csinálnának a történelem egyik legvéresebb eseményéből (a kicsit is tájékozottabb ember persze ezen persze jót mosolyog, hiszen csak a budapesti kitörés során többen haltak meg, mint Omaha Beachen – és akkor még a keleti front nagyobb helyszíneit meg sem említettük),
mások szerint pedig egyszerűen tiszteletlenség az egész, nem így kellene emlékezni a háború hőseire. Szerintem azonban a dologgal már kissé elkéstek.
A D-nap azonban a franciák számára a mai napig egy valódi felszabadulás emlékét idézi fel, ők pedig igyekeznek ezt jól-rosszul ápolni. Normandiában közel 200 múzeum található. Ezek között mind méretben, mind minőségben óriási különbségek lehetnek. Akad itt olyan, garázsból létrehozott kiállítótér, ahol a tulajdonos az általa összeszedett roncsokat és relikviákat mindenféle koncepció nélkül sorba rendezte, majd kiírta a ház elé, hogy musée. És persze van olyan is, mint a caeni emlékközpont, ahol a látogató a filmvetítéssel egybekötött tárlatvezetésen szinte az egész huszadik századi történelmet megismerheti.
Carentan mellett az egyik leglátogatottabb helyszín a Dead Man’s Corner, ahol a turisták az amerikai és német ejtőernyősök felszerelésével és fegyvereivel ismerkedhetnek meg. Show-elem már ebben a múzeumban is akad bőven: egy hollywoodi technikát használó csapatszállító repülő modelljében ülve „kipróbálhatjuk”, milyen lehet lezuhanni (a gépet magát egyébként az Elit alakulat stábjától vásárolták), majd egy 3D-moziban ülve látványos animációt tekinthetünk meg a D-nap partraszállásairól. A közeli shopban még utángyártott német egyenruhát is vásárolhatunk, ha úgy gondoljuk…
A fő kérdés tehát: utat tört-e magának Normandiában az ízléstelen nyerészkedés? A válasz igen is, meg nem is. A 200 múzeum között nyilván akad egy csomó rosszul összeállított kiállítóhely, ahol pofátlanul arra utaznak, hogy pár száz eurót nyerjenek az ide látogató amerikaiak patriotizmusán. Normandia nem egy túl gazdag régió, jó étterem és szálloda kevés van, így nyerészkedőből is akad bőven.
Idegenvezetőként volt alkalmam párszor bejárni a régiót. Egy alkalommal még egy veterán pilótával, Sam Smith-szel is összehozott a sors, akivel a fent említett helyszínek jó részét bejártuk. A carentani repülőmodellbe is beült, majd a „zuhanás” után jót nevetett: az élmény persze közel sem volt olyan, mint egy valódi zuhanás.
De minden show-elem ellenére látszott rajta, hogy fontosnak tartja az ilyen típusú emlékezést.
Mikor megérkeztünk Omaha Beachre, Sam meglátta, hogy a part, amit ő 18 évesen csak egy bombázóból látott, most tele van fürdőzőkkel, labdázó gyerekekkel. Akkor csak ennyit mondott: „Na, ezért csináltuk.”
Napjaink emberének ingerküszöbe roppant magas. Ennek átütéséhez nem elég sorba rakni néhány egyenruhát, fegyvert és tankot, vagy levetíteni néhány filmet. A feladat roppant nehéz: úgy kell bemutatni egy háború borzalmait, hogy közben ne sértsük meg azok emlékét, akik végigszenvedték azokat. Mint említettem, ez van ahol sikerül, van ahol nem. De pont napjaink eseményei mutatják meg jól, hogy ezekről nem szabad elfelejtkeznünk.