A McLaren hipersportkocsija kilépett a Gran Turismóból, és valósággá vált

Szerző: Lakinger Béla

Az igazi semmiben sem marad el a pixeles változattól. Sőt.

Van az a régimódi gyakorlat, miszerint létező kocsikat szerepeltetnek videójátékokban. Végül is nem rossz, bár nem is túl eredeti gondolat. Talán ezért jutott eszébe a McLarennek, hogy lehet ezt fordítva is.

A brit cég még 2017-ben, a Gran Turismo Sporthoz tervezte meg a McLaren Ultimate Vision Gran Turismót. Ezt itt:

Az autó igazi különlegesség volt, bekerült a Gran Turismo 7-be is. Egyébként így álmodták meg:

Idén pedig elkészült a virtuális verda által ihletett igazi kocsi, a McLaren Solus GT – írja az Esquire. Már be is mutatták a kaliforniai Monterey Car Weeken:

A McLaren állítja, az eddig alkotott autói közül ez van a legközelebb ahhoz az élményhez, amit egy Forma-1-es autó nyújt, és nincs okunk kételkedni abban, hogy így van. Annál is kevésbé, mert amellett, hogy a gép kialakításában is hasonlít az F1-es járgányokra – egyetlen, középre helyezett ülés van benne -, utcán nem is használható, csak versenypályán.

Nem egy ólajtó

Ami az erejét illeti, az 5,2 literes, V10-es motor 829 lóerővel húz, 2,5 másodperc alatt van 100-on, de a végsebességéről csak annyi közöltek, hogy „320 km/h fölött”. A kedvenc technikai részletünk azonban az ajtó, ha ezt annak lehet nevezni: beszálláshoz a pilótafülke tetejét előre kell csúsztatni, mintha egy vadászgépbe másznánk be:

Ja, és összesen 25 darabot gyártanak belőle, az elsőt valósznűleg a jövő év elején szállítják. Ára még nincs – de aki megvenné, annak alighanem amúgy is mellékes a pontos összeg.

Ha nincs ló, jó a szamár is:

Itt van még jó kis kontent