John Terry és a majmok bukása a jelenség cégére is lehetne.
Amikor már a taxis is a tőzsdéről beszél, akkor kell eladni”
– ezt a sokat idézett mondatot állítólag Charles Dow, a ma is létező Dow Jones amerikai kiadóvállalat egyik alapítója mondta. Nem a taxisokat akarta persze kipécézni, csak érzékeltetni, hogy ha a befektetések hátteréről amúgy mit sem tudó átlagemberek körében is téma a tőzsde, akkor már nincs mi felhajtsa az árakat, törvényszerűen esés jön.
Nem tökéletes a párhuzam, de az embernek akaratlanul ez a gondolat jut az eszébe, amikor azt látja, mit művelnek a klubok és a futballszcéna más szereplői az NFT-k piacán. Két éve még kevesen tudták, mi az az NFT, ma meg már boldog-boldogtalan megpróbál pénzt csinálni belőle – vagy legalább villogni vele -, anélkül, hogy különösebben mély ismeretei lennének a dolog üzleti oldalának a működéséről.
| Mis az az NFT? Az NFT (non-fungible token) lényege, hogy blokkláncalapú technológia segítségével igazolja digitális formában létező alkotások eredetiségét, illetve egyediségét. Ha tehát van valakinek egy NFT-sített fotója, akkor adott esetben hiába létezik annak számtalan másolata, ő bármikor bizonyítani tudja, hogy az övé az igazi. A tokenben tárolt információ ugyanis feltörhetetlen, hamisíthatatlan, utólag nem megváltoztatható. |
A Wired szedte össze a minap, hogy micsoda baklövésekbe szaladtak bele többen is az utóbbi időben. A leglátványosabb talán az egykori Chelsea-védő, John Terry által is reklámozott Ape Kids Football Club volt, amelyet egy elég béna, a virtuális világban játszódó háttérsztorival próbáltak eladni, a lényege pedig 6000 focimezbe öltöztetett majomrajz NFT-sítése volt. Az egészet le kellett állítani, amint kiderült, hogy a klubjelvények használatára nincs engedély, mire az árfolyam a tizedére zuhant, a hájpolásba beszálló játékosok meg csendben törölték a posztjaikat. A hoppon maradt „befektetők” most azon spekulálnak, hogy az idei világbajnokság farvizén vajon sikerülhet-e valahogyan életet lehelni a projektbe.
Nincs megállás
A vonatra ennek ellenére mások is fel akarnak szállni. Az olasz és a spanyol liga is kötött szerződéseket NFT-gyűjteményekre, az angol szövetség pedig éppen partnert keres a válogatotthoz kapcsolódó digitális relikviák értékesítéséhez. Nehéz megmondani, ezek a kezdeményezések sikeresek lesznek-e, mindenesetre a fenti történet miatt indokoltnak tűnik az óvatosság.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne akadnának sikeres kibocsátások. Július végén a Sotheby’s aukciósház New York-i árverésén több mint félmillió dollárért kelt el egy „digitális szobor”, amely Johan Cruyff 1973-as, az Atlético Madridnak lőtt legendás, akrobatikus gólját ábrázolja.
Erről a gólról van szó:
A focit közben vastagon érinti a kriptopénzek mélyrepülése is – amelyek nemcsak a mögöttük álló technológia révén kapcsolódnak az NFT-khez, hanem azáltal is, hogy az alkotásokért gyakran ilyen eszközzel lehet csak fizetni. A The Athletic írta meg még júniusban, hogy
egy kivételével az összes Premier League-klubnak van kriptókkal foglalkozó szponzora.
Aztán ott vannak az olyan ötletek, mint a Socios.com: a 2018 óta létező, borsos áron megvásárolható szurkolói tokenek elvileg beleszólást biztosítanának a klubok működésébe. A gyakorlatban ez inkább olyan blődségeket jelent, mint hogy milyen zene szóljon a stadionban vagy miféle üdítőket áruljanak a büfében, bár előfordult már (a kriptóban érdekelt konzorcium tulajdonában álló Crawley Townnál – nyilván), hogy a tokentulajdonosok megszavazhatták, milyen posztra igazoljon a klub.
Nagyobb probléma, hogy a tokenek többnyire Bitcoin-árfolyamhoz kötött értéke erősen változékony, amiről a vevők aligha kapnak megfelelő tájékoztatást. A brit reklámfelügyelet már figyelmeztette is az Arsenalt, amiért a klub
„elbagatellizálta a kriptoeszközökbe történő befektetést, és kihasználta a fogyasztók tapasztalatlanságát”.
De mitől van értéke a NFT-nek?