Egy nő tízezer dolláros kártérítést követel egy rosszul sikerült randevú miatt

Szerző: Bronson

Mindannyiunknak voltak már félresikerült randevúink, de ilyenkor legfeljebb az elpazarolt időt és néhány feleslegesen kifizetett italt kellett a veszteséglistára írnunk. Akadnak azonban erősebb követelések is.

A michigani QaShontae Short még 2020-ban perelte be Richard Jordant, mert az faképnél hagyta egy randevú előtt. Shortot elmondása szerint azért érintette ez különösen érzékenyen, mert a kínos eset nemrég elhunyt édesanyja születésnapján történt.

A férfi csendesen megjegyezte, hogy az egész ügy csak a bíróság idejének felelőtlen pazarlása, a tárgyalásig pedig el sem kellett volna jutniuk, amivel a bíró is egyet tudott érteni.

A kilencperces, Zoomon tartott tárgyalás végén a hölgy megjegyezte, hogy hamis tanúzásért büntetőügyi feljelentést is tesz Jordan ellen, mire a bírónő közölte a sértett alperessel, hogy nincs tisztában a hamis tanúzás fogalmával.

QaShontae amúgy nem most első ízben zaklatta a bíróságot nevetségesen átlátszó ügyekkel. 2020-ban például 300 millió dollárra perelte Flint város rendőrségét és az AT&T telefontársaságot, de azok az ügyek még a tárgyalásig sem jutottak el. Nem valószínű tehát most sem, hogy ez alkalommal bekasszírozhatja azt a bizonyos tízezer dollárt a balszerencsés Jordantól.

Itt van még jó kis kontent