5 alapvető öltözködési stílus, és amit tudnod kell róluk

Szerző: Mack

A férfidivat különböző irányzatai és az azokat nevesítő fogalmak között körülbelül olyan nehéz eligazodni, mint egy idegen csaj lakásában zseblámpa nélkül megtalálni a klotyót az éjszaka közepén, de mi elvégeztük a piszkos munkát, és összeszedtük azt az öt kiemelt szakzsargont, ami többé-kevésbé az egész spektrumot lefedi.

Sokan szeretnek (például mi is) dobálózni különböző vagány kifejezésekkel a divattal kapcsolatban, nem ritkán keverve, vagy nem a valós jelentésüknek megfelelően használva őket. De mit jelent valójában a smart casual és a többi népszerű ángélus terminus? Rövid összefoglalót dobtunk össze a témáról, hogy egy kicsit ezzel is jobb hely legyen a világ.

#1 Formális

Elmúltak már azok a régi szép idők, amikor a formális és félformális öltözködést úgy el lehetett választani egymástól, mint a feketét a fehértől, ebben a kontextusban szó szerint. Annak idején a formális egyet jelentett az úgynevezett fehér nyakkendős megjelenéssel (white tie), ami mára csak az igazán burzsuj, vörös szőnyeges események vendéglistáján szereplő arcok kiváltsága. Ezzel szemben a félformális gyakorlatilag a fekete nyakkendős (black tie) kinézet volt, estélyiszerelésekkel, öltönyzakóval és a fogalom megannyi kompatibilis iterációjával. Azonban mára ez teljesen elavult megkülönböztetés, hiszen a kettő között minimálisabb lett a különbség, köszönhetően annak, hogy

fenszi ma már nem annyira konzervatív, hogy pingvinnek öltözzön az ember.

Ugyan a fehér nyakkendős stiló (frakkos zakó, és hát… fehér ingre fehér csokornyakkendő) még mindig lehet releváns ebben a kategóriában, de többnyire mégis azt értjük alatta mikor sima, frakk nélküli zakó alá fehér inget és fekete csokornyakkendőt veszel, opcionális övsállal. Lehet csapatni akár sötétkék (navy) öltönnyel is, de vigyázzunk oda, mert hivatalosan az már black tie optional. Nagyon el lehet veszni a formalitás talaján is, de amíg itt inkább a hagyományosabb előfordulási módra fókuszálunk, addig a múltban már összegyűjtöttük a különböző, leheletnyi különbséggel operáló elegáns alkalmakra kitalált szetteket, erre fáradj:

Tanácsok formális viseletekhez

  • Ne improvizálj! Fehértől eltérő színű ingre ne is gondolj, az extravagáns nyakkendő maradjon a szekrényben, a sneaker pedig a fiókban. Csak az öltöny, bro.
  • Találd el a méreteket! Ha bármit úgy érzel, hogy lóg rajtad, akkor pattanj el a szabóhoz izibe. Ez nem a bőgatyák helye.
  • Találd fel magad! Ne szarakodj előrekötött csokornyakkendővel, manapság semmi mentséged nincs arra, hogy egy gyors Youtube-kereséssel nem tanulod meg a kötés művészetét, ha még nem menne.
  • Magadról se feledkezz el! Másodlagos szempontnak tűnik, hiszen nem a ruházathoz van köze, de ha ilyen megjelenést választasz, vagy erőltetnek rád, akkor muszáj, hogy megfelelően ápolt is legyél mellé. Szakálladat szedd rendbe, fújd magadra a kölnit párrfümöt, és ne most próbáld be azt a bugyiszaggatós hajat, amiről a borbélyod rendre le akar beszélni.

#2 Félformális

Kicsit úgy kell elképzelni, mintha munkába egy olyan öltönyféleséget hordanál, amit utána átöltözés nélkül is el tudsz adni egy még formálisabb közegben. Ahogy a női divatban ismerik, a koktélruha férfi párja pontosan az aranyközépút, ami engedi, hogy kicsivel több személyiséget csempéssz a szettedbe, ami még talán a melóba is kicsit bohó lenne, de pont elmegy.

Esküvős cikkünkben így foglaltuk össze ennek a kortárs félformális dolognak az esszenciáját, ami továbbra is megállja a helyét, ha bármikor elbizonytalanodnál a definíciók határait illetően. Ugyan a frakkos zakó már bőven elengedhető ebben az esetben, de

nem viccből van ott a formális szócska a kifejtésben, a fél pedig nem annak a jelölője, hogy konkrétan kettővel kell osztani az eleganciatőkét.

Sötétedés utáni alkalmakra sötét színű zakót és nyakkendőt érdemes felölteni, míg nappal ennek pont az ellenkezője igaz, de ügyesen kell lavírozni, hogy ne lépj antikonzervatív mezőkre. A cipő lehet villogós, de minden kiegészítő visszafogott kell, hogy legyen, ez még mindig nem a kísérletezés és magamutogatás asztala. Mivel ez egészen konkrétan egy határterülete a férfi öltözködésnek, így ha neadjisten valamilyen eseményre vagy hivatalos, és van lehetőség rákérdezni a pontos dresszkódra, akkor ne habozz.

Tanácsok félformális viseletekhez

  • Jól válassz öltönyt! A legjobb barátaid a gyapjú, gabardin és a kasmír, minden más neccó.
  • A nyakkendő elengedhető! Manapság simán belefér, hogy anélkül jelensz meg bármilyen félformális bulin, de ha mégis bejátszanád a nyakba akasztót, akkor óvatosan a kirívó mintákkal.
  • Kövesd az aranyszabályt! Ha nem kapsz világos utasításokat a pontos kódot illetően, akkor még mindig jobb túlöltözni, mint alul. Ugyanaz, mint melegen öltözni bizonytalan nyári estéken: lehetséges elhagyni fölösleges ruhadarabokat, de azt nem tudod pótolni, ami nálad sincs.

#3 Business casual

Oh boy, ha ez a formális-félformális dolog annyira megborított, mint engem, akkor ezt utálni fogod, de a business casual megint az a topik, ami örök vita tárgyát képezi. Az egy dolog, hogy a munkahelyi etikett egyre kevésbé és kevesebb helyen követeli meg a formálisabb öltözködést, de

magára valamit adó férfiú ettől még nem akar két mérettel nagyobb gatyában és gyártósoros blézerben megjelenni,

ahogy azt se akarhatja, hogy egybeolvadjon a fülkelabirintusban hesszelő robotnyájjal.

Fotó: John Jacobs

Na, hát a business casual pont ezt a problémát hivatott megoldani, csak ugye ember legyen a talpán, aki definiálni is tudja. Azért tegyünk vele egy próbát!

Tanácsok businesscasual-viseletekhez

  • Találd el a méreteket! Itt is igaz az aranyszabály, mint bármelyik, a formalitás valamilyen szintű alkalmazásával kacérkodó stílusnál, hogy a ruhák tökéletesen passzoljanak habtestedre, különben el is felejtheted a fizuemelést vagy az ötvenmilliós megbízást, amire három éjszakán át gyártottad a prezentációt. Se nagyon bő, se nagyon szűk irányba nem javallott kibillenni.
  • Az alapozás kulcs! Miután a méretet belőtted, a legfontosabb dolgod az, hogy beszerezz egy pár alapvető darabot, amiket kedvedre variálhatsz és próbálhatsz be egymással, hogy a hét munkanapjain mindig kicsit máshogy jelenhess meg. És hogy mik ezek az alapok? Örülök, hogy kérdezed.
  • Must-have-darabok: Egy blézer, ami lehet navyszínű, vagy egy szürke gyapjúszövet, amihez nyugodtan mehetnek színesebb, textúrásabb kiegészítők, vagy akár egy bézsszínű pamutszövet, ami ki is emel a tömegben, és fel sem for benne az agyad. Ingek, lehetőleg egyszerűbb színekben, hogy inkább business legyél, mintsem casual. Gatyából elhanyagolható az öltönynadrág, mehetsz chinóval vagy farmerrel, a lényeg csupán az, hogy igyekezz itt is a formálisabb spektrumon maradni, nem az utcának öltözöl. Cipőből ugyan néha a sneaker is megengedett lehet, de inkább a klasszikusokra (loafer, oxford és társai) tedd a voksodat, azokból is lehetőleg bőr anyagút választva. Opcionális ugyan, de lehet kísérletezni a begombolható pólókkal és kötött pulcsikkal is, amik felválthatják az inget és a blézert, ha okosan csinálod. Kiegészítők is jöhetnek természetesen, de munkahelyre azért illik visszafogni magad, ezt mondanunk se kell.
  • Színezd ki! Ha pedig ezekkel mind megvagy és csurig van a gardrób, akkor lehet kikacsintgatni a különböző színek és formák irányába. Ezzel azonban vigyázz és inkább biztonság kedvéért csekkold le ezt a szupergájdot, ami segít elkerülni a besülést:

#4 Smart casual

Férfias, munkahelyre és hétköznapokra, baráti találkozókra és meetingekre egyaránt jó, informális öltözködési forma, amely hálistennek egyre több követőt nyer Magyarországon is. Ez a te dresszkódod is, ha stílusosan akarsz lezser, egyszersmind elegáns lenni. A kissé hányaveti definícióból következik, hogy nagyon sok mindent besorolhatunk a kategóriába, és nincs tökéletes recept arra vonatkozóan sem, mit mivel vegyél fel, viszont ennek a flexibilitásnak köszönhetően a ruhásszekrény előtt állva napról napra kiélheted a kreativitásodat.

A kissé karótnyeltebb stílusokhoz képest

a különbség a smart casualban a játékosság.

Ebben a kategóriában az ember olyan, ötletes kísérletezgetéseket is megengedhet magának, amit egy szigorúbb üzleti környezetben talán cinkes lenne bevállalni, mert vagy a kollégáid vagy az üzleti partnereid esetleg meglepetten emelnék fel a szemöldöküket. Félreértés ne essék: a smart casual szalonképes és még mindig viszonylag elegáns viselet, de nem vonatkozik rá olyan szigorú etikett, amit egy diplomatabálon kellene betartanod kaviárszürcsölés és kínosan semmitmondó társalgások közepette.

Az biztos, hogy

itt lazul le teljesen a nyakkendő és váltunk át informálisba, szóval a merev öltönyzakót egyből el is lehet felejteni,

ugyanakkor van egy kis játék azzal, hogy melyik irányból akarjuk megközelíteni a fogalmat.

Fotó: Brunello Cucinelli

Ha a smart felől, akkor azért mégiscsak valahol a formalitás kopott emlékére helyezzük a fókuszt, ha pedig a casual felől, akkor nettó informálisak akarunk lenni, csak éppen konzervatívabb értelemben vett stílusossággal. Ugyan az a cél, hogy egyszerre legyünk lezserek és rugalmasak minden helyzetben, de az eleganciára való fogékonyságot is erősen sejtetni akarjuk, szóval a mi szerkesztőségi konszenzusunk szerint

érdemesebb a formális irányvonal felől érkezni és azt agyoncsapni pár kiugróbb darabbal, mintsem a káoszba rendszert vinni.

Egyszerűbben is hangzik, nem?

Szerkesztői megjegyzés: Fontos viszont tudnod, hogy a smart casual mint dresszkód tartalmilag cégenként változhat, tehát ha új helyen kezdesz, és ezt írják elő, jó, ha rákérdezel, pontosan mit értenek alatta. Az biztos, hogy szaténgalléros szmokingfelsőt nem kérnek majd, de hogy egy esztétikus sneaker megengedett-e a sportzakó mellé, az már korántsem ilyen egyértelmű. A Business Insider témába vágó cikkében például egy amerikai hr-szakértőt idéznek, aki a fentieknél némiképp szigorúbban írja le ennek a stílusnak a reguláit. A dolgot nagyjából úgy kell elképzelni, hogy egy cégnél általában smart casualbe öltöznek a key account sales-esek vagy a marketingvezetők, ha tárgyalni mennek, ennél formálisabbat pedig inkább csak a felsővezetők öltenek, ha tárgyalni vagy konferenciára mennek.

Tanácsok smartcasual-viseletekhez

  • Zakóval vagy sportzakóval mindig biztosra mehetsz! Ezzel egy elég basicösszeállítást is könnyedén feldobsz, úgyhogy ha nincs jobb elképzelésed, akkor melegen ajánlott. Egy semleges színnel az öltözeted egyedibb darabjait hozhatod balanszba, míg egy színesebbel éppen a zakót emeled kitüntetett pozícióba, ha a többi cucc alapszínekkel operál.
  • A nyakkendő az öltönyhöz való! Bármilyen szettben is gondolkodsz, a nyakkendő ebben a kategóriában semmiképp se legyen a része, mert az már egy formális kiegészítő. Ellenben ingekből mehet a semleges és a bohémebb színű is, csak a gombokat nem ildomos ádámcsutkáig berántani.
  • Végre felkaphatod a pólót! Vagyis inkább t-shirtöt, hogy biztosan megértsük egymást, hogy nem a gombos, galléros variációra gondolunk. Persze az is játszik, de valahogy sokkal vagányabb, ha a kedvenc mintás darabjaidra, vagy slim fit fehér darabokra húzhatsz zakót.
Fotó: Shutterstock
Fotó: The Idle Man
  • Rövid gatya is játszik! Bezony, mert amíg a chino és a farmer itt is tökéletes (ezzel nem kicsit korrelálva a business casualhez), addig a rövid gatya is megengedett, legyen rajtad ing, vagy zakó akár.
  • Kerüld a tornacsukát! Mert azért valahol meg kell húzni a határt itt is, sajnálatos módon. Tengéreszcipő, loafer, oxford és sneaker viszont simán jöhet.

#5 Streetwear

A streetwear mindaz, ami a többi nem akar lenni: egy kompromisszummentes, papíron mindent megengedő műfaj, amit

körülbelül olyan lehetetlen lehatárolni, mint az USA és Mexikó közé falat verni.

Nem igazán nevezném casualnek, mert az azt jelentené, hogy létezik egy műfaj, ami úgy informális, hogy nem is kacérkodik formalista elemekkel, ergo totálisan basic, de ezt meg a mai zsargonban normcore-nak hívjuk, ami meg… Igen, kitaláltad: a streetwear ágazata. Ezzel szemben kismillió irányzata van, amik sokszor a múltba révednek, néha a jövővel sokkolnak, a legváratlanabb helyekről és demográfiai csoportoktól nyúlnak, és sokszor nem hogy köszönőviszonyban nincsenek egymással, de egy költői megszemélyesítéssel még egymás arcát is bevernék. Szóval akkor vaddafak, ugye.

Fotó: Fila
Fotó: Wooddeers

Ahelyett, hogy megpróbálnám teljesen fölöslegesen összeszedni, hogy mit szabad és mit nem ebben a stílusban, inkább rittyentek ide egy listát mindarról, amit eddig írtunk ebben a témában, hogy arra indulhass el, amerre óhajtasz. Simán lehet, hogy két hét múlva a legtöbb tétel irreleváns lesz, úgyhogy óvatosan!

Cipők

  • Így vegyél sneakert online! A legjobb lelőhelyek és választékuk, listázva.
  • A dadsneaker-trend. Ahogy említettem elég sok a dizájnnyúlás és abból szárba szökött spontán leágazás, amik közül talán ez a legrelevánsabb perpillanat, és még a normcore-ral is kokettál.
  • Minden másért érdemes a sneaker-zóna-rovatot keresni, ha az aktuális agymenéseket vizslatnád befelé.

Ruhák

  • Logómixelés-szabálykönyv. Mivel itt már erőteljesen bejönnek a képbe a brandek, ezért több mint érdemes tudni, hogy hogyan érdemes és lehetséges a különböző logókat magadon viselned.
  • Justin Theroux, a streetwear és a smart casual halandó szerelemgyereke. Ha kicsit szokatlan még a lezserség ilyen foka, vagy még fél lábbal a formalitásban taposol, akkor erre a képportréra hívnám fel a figyelmedet. Utánozni ér, lemásolni lehetetlen.
  • Minden másért itt is a releváns rovatot ajánlom csekkolásra, streetwear-zóna néven.

Források: D’Marge #1, D’Marge #2, D’Marge #3

Fotók: D’Marge, Pinterest

Itt van még jó kis kontent