Útmutató a tökéletes öltönyhöz

Szerző: Flo

Nincs afelől kétség, hogy minden magára valamit adó férfi számára elengedhetetlen legalább egy jó öltöny, és bár sokszor halljuk, hogy nem a ruha teszi az embert, mégsem csak azért érdemes megfelelőre beruházni. Nincs az a kisugárzás, amit ne emelhetne négyzetre egy megfelelő szett.

Minden kezdet nehéz, de

egy Ralph Laurennek is volt első öltönye.

Kérdezni nem szégyen, utánaolvasni meg pláne, végső esetben pedig bemehetsz egy szabóságba a legalapvetőbb ismereteket megtudakolni.

Mi áll jól neked?

Mint mindig, most is kezdjük az alapoknál. Többször elmondtuk már, hogy sem a jó gardrób, sem a makulátlan outfit nem a boltban születik meg, már jóval korábban, fejben kell megalkotni.

Először is határozd meg a célt. Melóba lesz? Éjszakázáshoz? Esküvőre? Aztán el kell döntened, milyen színvilágban gondolkozol. Sokaknak első körben az ugrik be, hogy újítanak egy fekete darabot, mert az univerzális, a keresztelőn és a temetésen is megállja a helyét, de a

tanácsadók egybehangzó véleménye szerint a legjobb opció egy sötétkék vagy szürke öltöny.

Ezek a legvariábilisabb darabok, a legtöbb inggel és nyakkendővel jól párosítható, de akár pólóval vagy garbóval is viselheted őket. Ha több öltönyre van keret, persze jöhet egy fekete verzió is, amit egyébként a klasszikus iskola szerint inkább a nap harmadik harmadában illik viselni.

Nem mehetünk el szó nélkül a mintás darabok mellett sem, amelyek mindig magukkal vonnak egy addicionális figyelemfaktort. Értsd: a pléd mintás textúra olyan, mint amikor egy kommerszebb ezüstszürke helyett imperial maroon bordóban hozod el a Jaguárt a szalonból. Észreveszik.

Ami az anyagot illeti, a gyapjú a legnépszerűbb, és ez nem véletlenül, hisz munkába és szabadidőhöz is egyaránt megfelel; kényelmes és jó a légáteresztő képessége. Ha a színekre vonatkozó szakasz nem győzött volna meg, itt egy bővebb anyagunk arról, miért fontos alaposan mérlegelned ezt a szempontot:

Gombok, hajtókák

Ha a fejedben már nagyjából megszületett a színekre/mintákra vonatkozó kép, akkor a következő lépés az, hogy kiválaszd, milyen szabású öltönyt szeretnél, mely kérdés a gombolás módjában csúcsosodik ki. Egy egysoros is lehet időtlen darab, ha megfelelő anyagminőséggel és szabásban készül, de elegancia tekintetében a kétsoros felülmúlhatatlan. Ez azonban nagy odafigyelést és remek szabómunkát igényel. A kétsorosnak tökéletesen passzolnia kell viselője alakjához, ugyanis

így maxolható ki a bella figura, így kerül a személyes fizikum a legközelebb az anatómiai optimumhoz.

A három részes öltöny pedig meg van spékelve egy mellénnyel, ami egyébként önmagában is pompás eleme lehet akár egy teljesen basic szettnek is.

Egy jó öltöny elkészítése ugyanúgy művészet, mint egy festményé. A csoda a részletekben rejlik, egyáltalán nem mindegy például az sem, hogy milyen cérnát használtak az anyaghoz. A kommerszebb konfekciótermékek általában a ragasztós módszert alkalmazzák, mert ez sokkal olcsóbb és gyorsabb, brrr.

Az sem mellékes, hogy hány gomb van a zakón. Egysorosnál 1, 2 vagy 3, kétsorosnál 6 vagy 8 a standard, az anyaguk legtöbbször szaru vagy gyöngyház, az egyszerűbb daraboknál műanyag. De bármennyi is az annyi, a legalsót sose gombold be. A hajtóka mérete és formája is többféle lehet, és bármennyire időpazarlásnak tűnhet pár milliméternyi kis nüanszokkal tökölni, megéri az időt, hidd el, egyből érezni fogod, amikor megtaláltad az igazit. Arra figyelj, hogy a hajtókának és a nyakkendőnek mindig hasonlóan szélesnek kell lennie. Komikusan hat, amikor

egy ma divatos slim hajtókájú felsőhöz valaki magára veszi apa vaskos esküvői nyakkendőjét ’83-ból.

Ha pedig olyan szerencsefia vagy, hogy méretre készítteted az öltönyöd, a szabód és az ő krétája nagy segítségedre lesz. A fáradozások jutalma pedig egy olyan ruhadarab, amit bármikor szívesen veszel föl.

Hátulnézet

A zakó hátulja háromféle lehet: az amerikai típusún egy nyílás van, a klasszikus angol zakón kettő, az olasz típuson pedig nincs egy sem:

Mindhárom egyformán vagány, de nevükhöz méltóan különböző stílust és hangulatot sugároznak: az angol klasszikus (egyesek számára már túl konzervatív), az amerikai modernebb, energikusabb, az olasz pedig kifinomult. A lényeg, hogy összhangban legyen a zakó egészével, illetve ami még fontosabb, hogy amikor leülsz, diszkréten simítsd az üleped alá a zakó alját, így nem lesz olyan a tarkónál, mint Shrek nyaka.

A zsebeket mindig ki kell vágni, és lehet őket praktikusan is használni, figyelembe véve az alábbiakat:

Passzolj, passzolj

Minden zakó épp annyira jó, amennyire a szabása. Egy hanyagul kivitelezett ruha csúnya, kényelmetlen, és rövid életű, míg egy gondos kezek által készített darab kész esztétikai élmény. Éppen ezért nagyon fontos, hogy passzoljon a testedhez.

Megfelelő szabás és anyag esetén senkit nem érdekel, hogy az öltöny 100 vagy 800 ezer forintba került.

Ha túl bő, akkor nem jön ki a sziluett, és igénytelenséget sugároz, ha szűk, nem tudod begombolni, ha hosszú az ujja, akkor pedig rettenetesen kényelmetlenül fogod benne érezni magad – mintha zsugorítóval nyomtak volna össze, az pedig nem fogja boostolni az önbizalmat egy fontos üzleti tárgyaláson.

Az öltönyöket a kezdetek kezdetén még sportruházatnak használták, vagyis arra lettek tervezve, hogy minden mozgást végre lehessen bennük hajtani, miközben az ember teste végig védett és kimondottan elegáns marad.

Végső checklist

Megtaláltad a tökéletes öltönyt, ha:

Váll: Nem lóg túl a zakó a válladon, vagyis két oldalt nem fittyed élettelenül a semmibe.

Mellkas: A gombok szépen, laposan fekszenek. Ha elállnak, mikor be vannak domborodva, akkor vagy egy másik méretre vagy egy másik márkára van szükséged. A különböző méretű és stílusú hajtókákról pedig ennyit:

alfahímeknek vastag, rocksztároknak vékony.

Szóval helyezd el magad valahol a Conor McGregor – Mark Ronson tengelyen, és válassz eszerint.

Ujjak: Követik a karod természetes vonalát, és pont annyira hosszúak, hogy egy ujjnyi kilátszik az ingedből, alkalmasint megvillantva az ultimate férfiékszert, a mandzsettagombot:

Ha ennél rövidebb, felejtős, ha hosszabb, egy jó szabó könnyedén segíthet rajta. Nem kell minden férfinak öltönyben járnia, de minden férfinak jár az érzés, amit egy tökéletes öltöny adhat.

Itt van még jó kis kontent