Pszichológushoz járni nem zakkantságra utal, hanem a bátor szembenézés képességére

Szerző: Ulla

Míg a test fizikai és esztétikai karbantartásának szükségessége az emberek többsége számára evidencia, a lelkünkkel még mindig hajlamosak vagyunk mostohán bánni. Zsigereljük, kínozzuk nap mint nap mérgező kapcsolatokkal, megfelelni akarással, a pihenés megvonásával, miközben elvárjuk, hogy zokszó nélkül vigye a hátán az egész pakkot, amit az élet jelent. Aztán ha beüt a krach, és mégiscsak bemondja a lélek az unalmast, jön a bánatevés, a bánatszex, a bánatvásárlás vagy a rácsavarodás valamilyen fancy lélekguru okosságaira. Pedig a jó öreg tudomány a lélek karbantartására is kínál megoldást. Úgy hívják, pszichoterápia. Érvek, infók, saját élmény.

Mifelénk a pszichológus szóról elsőre jó eséllyel a nevelési tanácsadók szocreál miliőjének túlhajszolt dolgozója ugrik be, aki kétségbeesetten próbálja gatyába rázni az egyébként gyerekek nevelésére totálisan alkalmatlan iskolarendszerből lepattanó delikvenseket. Másodszorra nyilván Mácsai Pál és a Terápia című sorozat, harmadszorra pedig az, hogy

a pszichológus valami úri huncutság, amire nekünk nincs időnk, és oda különben is csak nyafogni járnak azok, akiknek nincs jobb dolguk.

Az meg egyenesen megmosolyogtató túlzás, ahogyan az amerikai filmekben, sorozatokban boldog-boldogtalan ott heverészik súlyos dollárokért a terápiás díványon, minimum heti egyszer.

Pedig ahogyan a fizikai erőnlétre is érdemes rászánni néhány órát hetente, ha azt akarjuk, hogy megbízhatóan elműködjön a testünk még egy darabig, úgy a lélek is igényli a törődést. Különösen akkor, ha azon vesszük észre magunkat, hogy újra meg újra egy olyan utcába megyünk be, ahonnan mindig rossz érzéssel és egy fokkal boldogtalanabban jövünk ki, vagy ha olyasmi történik, amin nem tudunk továbblépni, és hosszú hónapokra megnyekken az élet.

pszichoterápia a lelki problémák, vagy pszichés betegségek kezelésének tudományosan megalapozott, szakszerű módja. Ennek eszköze a kommunikáció és az emberi (terápiás) kapcsolat. A terapeuta és a kliens rendszeres kapcsolatában átélt élmények mentén a páciensben megváltozik a viszonyulás a különböző dolgokhoz, jobban megérti a saját érzelmeit, átlátja kapcsolatrendszerét, fejlődnek stresszkezelési és problémákkal való megküzdési stratégiái. (Wikipédia)

A terápia célja tehát a pozitív változás a kliens életében: addig tart, és akkor mondható sikeresnek, ha ez bekövetkezik.

A pozitív változás persze több idősíkon értelmezhető. Van, akinek az egész életét kell újragondolnia, esetleg fájó döntéseket meghozva gyökeresen megváltoztatnia, de sokszor egy kiugróan stresszes életszakasz végigcsinálásához kell a segítség (például sportversenyek, gyászmunka vagy egy gyermek megszületése).

Viszont legalább ennyire fontos tisztázni, mire NEM alkalmas a pszichoterápia:

  • A pszichológus nem orvos. Tehát az élhető mindennapokat hosszabb távon megakasztó és/vagy a testi épséget, egészséget komolyan veszélyeztető állapotok (addikciók, kényszeres viselkedések, súlyos pánikrohamok, elnyúló depressziós epizódok, étkezési zavarok, különböző önsebző viselkedések) pszichiáter beavatkozását igénylik.
  • A pszichológus nem az anyukád/apukád/haverod/barátod/szerelmed. A terapeuta és a kliens viszonya egy sajátos kapcsolat, melynek vannak ugyan érzelmi vonulatai, de a fentiek egyikéhez sem hasonlítható. Sőt, ha ezek bármelyike megjelenik a terápia során vagy bármiféle függés alakul ki, a korrekt szakember megszakítja a terápiát, és egy kollégájához utalja a klienst.
  • A pszichoterápia nem árucikk, amit megveszel, aztán kedved szerint használsz. Fizető kliensként érthető módon vannak igényeid és elvárásaid, ezeket mindenképp tisztázni kell még a terápia elkezdése előtt. A szabályokat viszont nem te diktálod, hanem a szakemberrel együtt rögzítitek őket, és csak akkor érdemes terápiás munkára adnod a fejed, ha kész vagy ezeket alázattal, akár kényelmetlenségek árán is betartani.
  • A pszichoterápia nem szabadidős tevékenység. Terápiára járni kőkemény meló, csak akkor kezdj bele, ha képes vagy minimum fél-egy évig a prioritásaid közé tenni, és ott is tartani. Akkor is, amikor épp úgy érzed, mást sem csinálsz heteken át, mint a bokádat nyaldosó szart lapátolod. Hidd el, a befektetett energia bőven megtérül majd.
  • A pszichoterápia nem coaching. Míg a coach egy szűkebb időkeretben, egy adott problémára koncentrálva dolgozik együtt a klienssel, addig a pszichológus az embert helyezi a fókuszba, a problémás élethelyzet inkább csak kiindulópontja a terápiás munkának, ami ideális esetben addig tart, míg a kliens gondolataiban, viszonyulásaiban lezajlanak a kívánt pozitív változások. Fontos megjegyezni, hogy sok coachnak van pszichológus végzettsége, de az ebben a munkakörben nem előfeltétel, míg a pszichoterapeutáéban igen.

Hogyan ismered fel a jó pszichológust?

Ha már benne vagy a terápiában, akkor elég könnyen: egy idő után jobban leszel. Lehet, hogy ez eltart egy darabig, akár egy-két hónapig is, de a jól működő terápia egyértelműen megmutatja az eredményeit 

nagy revelációk, felszínre törő érzelmek tudatos megélése, a gondolkodás fokozatos átalakulása, majd a jobb életminőség formájában.

Ha ez nem következik be, ha még fél év múltán is úgy érzed, csak körbejársz, akkor valami nem frankó. Akkor ezt át kell beszélni, hogy orvosolni lehessen a problémát, akár olyan áron is, hogy másik terapeutát keresel. De hogyan keressen szakembert az, akinek semmi támpontja nincs? Honnan tudhatod látatlanban, hogy valaki kókler vagy elsőrangú szakember? Szerencsére van azért néhány támpont, ahonnan el tudsz indulni:

  • Szakmai önéletrajz. Csak olyasvalakihez fordulj, akinek a szakmai előélete hozzáférhető, hiszen ez számos információt ad arról, ő lehet-e a te embered. A pszichológiának számos módszere, iskolája létezik, és sok szakember különösen jártas egy-egy szakterületen. A többségnek van valamiféle küldetésnyilatkozata, szakmai filozófiája is, amiből kiderül, kiknek tudnak a leghatékonyabban segíteni.
  • Létezik hivatalos szaknévsor: aki ebben benne van, egészen biztosan rendelkezik a szükséges végzettséggel, viszont a regisztráció önkéntes, szóval bizonyára nem szerepel a listán mindenki.
  • Természetesen az ismerősök megkérdezése is hasznos, kiindulópontnak kifejezetten jó, de fontos tudatosítani, hogy aki a haverod unokatesójának bevált, az nem biztos, hogy a te életedet is rendbe teszi majd.

Szóval készülj fel rá, hogy a neked való pszichológus megtalálása időbe telhet. Ráadásul az is megeshet, hogy momentán tele van a kiválasztott szakember naptárja (ami alapvetően biztató jel), ezért várnod kell pár hetet, hiszen folyamatban lévő terápiát nem boríthat fel a kedvedért. Számíts arra is, hogy a pszichoterápia nem olcsó móka: 15 ezer forint/alkalom alatti áron nem igen találni jó szakembert, és még egy úgynevezett “rövid terápia” is körülbelül 20 alkalomból áll.

Az első 2-3 bevezető ülés egyébként az ismerkedés időszaka, ennek során kiderül, hogy miben van szükséged segítségre, és hogy a megfelelő emberhez fordultál-e.

A szerelemhez hasonlóan a terápia sem működik a megfelelő kémia nélkül,

fontos, hogy csak akkor kezdj bele a tényleges terápiás munkába, ha valóban úgy érzed, a jó embernél vagy. Könnyen lehet, hogy 2-3 vagy akár több terapeutánál is megfordulsz, mire megtalálod a te embered, ha viszont nem szánod rá a megfelelő időt és energiát, akkor az egész csak pénzkidobás, garantált frusztrációval a végén.

Saját élmény

Életem bő négy évtizede alatt történt velem ez-az, köztük jó pár olyasmi is, ami odavágott rendesen, szóval egy ideje terveztem már, hogy felkeresek egy pszichológust. Egyrészt vágytam arra, hogy egy olyan emberrel beszéljem át az utóbbi évek életeseményeit, aki nem okoskodik, nem sajnál, nem elfogult, viszont kívülről lát rá a problémákra, és az az egyetlen dolga, hogy végighallgasson. Másrészt szerettem volna jobban kezelni a feszültséget, mert

eredendően is lobbanékony természetem időnként meglehetősen kínos, ordibálós, dolgokat földhöz vágós dühkitörések formájában dobta le a láncot,

ami nem volt kellemes sem nekem, sem a környezetemnek. A legfontosabb motivációt viszont az jelentette, hogy az életemet megkeserítő emésztési problémák (IBS) egyik leghatékonyabb kezelési módjaként a célirányos étrend mellett a pszichoterápiát nevezte meg a szakirodalom.

Két éve lettek alkalmasak a körülmények arra, hogy belevágjak. Az ismeretségi körömben szerencsére van pszichológus, de természetesen eszembe sem jutott terápiára menni hozzá, hiszen abból semmi jó nem sült volna ki. Viszont kapásból ajánlott 3-4 embert, akik közül ki tudtam választani egy nekem szimpatikusat. Mázlim volt, mert már az első ülés során egyértelmű volt számomra, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni.

A terapeutám egy ötvenes évei végén járó, számos módszerben jártas, empatikus, de szigorú nő, aki nyitott a tradicionális spiritualitás irányában is – ez annak ellenére fontos volt számomra, hogy a terápiás munka során egyáltalán nem került elő. Önmagamat értelmes és nyitott embernek tartom, aki nem csak úgy él bele a világba, mindig igyekszem elemezni és megérteni még a legnehezebb helyzeteket is, és azon vagyok, hogy tanuljak belőlük. Szóval amit agyból tenni lehet, azt megtettem, de

arra jutottam, hogy a problémáim mélyebben, a tudatalatti érzések szintjén vannak, amihez én egyedül már kevés vagyok.

Az első három bevezető-ismerkedő alkalom után a pszichológus ugyanerre jutott, így abban maradtunk, hogy a továbbiakban elsősorban módosult tudatállapotban végzem a terápiás munkát. A hipnózis annak ellenére az egyik legklasszabb élmény volt az életemben, hogy az égvilágon semmi misztikus nincs benne: a terapeuta irányításával néhány (az idő előrehaladtával egyre kevesebb) perc alatt eljutottam egy relaxált állapotba, melyben aztán különböző, az ő irányításával, de általam vizualizált terekben mozogtam, tapasztaltam és csináltam dolgokat. Hol egy házban voltam, hol egy patak mentén indultam el, hol egy távoli hegyet néztem meg közelebbről. Nagyjából mintha egy álomban lettem volna, csak épp a szabad akaratom birtokában tudtam befolyásolni.

Magától jön a megfejtés

Egy-egy ilyen “trip” maximum 20-25 percig tartott, utána röviden megbeszéltük, milyen érzéseim, tapasztalataim voltak közben, és milyen nyomokat hagyott bennem mindez. Érdekes, hogy sosem “fejtettük meg” ezeknek a vizualizációknak a szimbolikáját, nem “fordította le” a pszichológus, hogy mi mit jelent, valahogy mégis összeálltak a dolgok. Például hogy a ház a tudatom leképeződése, a patak pedig az életutamat szimbolizálja, a távoli, baljós, Végzet-hegye szerű vulkán pedig a legsötétebb félelmeimet sűríti magába. Mint utóbb megtudtam, ezt a módszert Katatím Imaginatív Pszichoterápiának (KIP) hívják.

Egyébként sem vagyok az a típus, aki nem szívesen mutatja ki az érzelmeit, de

én életemben nem sírtam annyit, mint a terápia során.

De abból, hogy az asztalon mindig ott virított egy frissen bontott százas zsepi, arra következtetek, hogy nem én voltam az egyetlen… Szóval nem volt könnyű ez a nyolc hónap, időnként úgy jöttem el az ötvenperces ülés után, mint aki egy nyolcórás műszakot húzott le a bányában, de szép lassan kitisztultak a dolgok. Felszínre jöttek a feldolgozatlan negatív élmények, világossá vált, hogy ezek hogyan okoznak zavart a jelenben, és elsajátítottam pár jól bevethető megküzdési stratégiát is.

Természetesen nem váltam egy csapásra éteri mosolyú zen szerzetessé, olykor még mindig földhöz vágok dolgokat, és néha azok fejét is leüvöltöm, akiket a legjobban szeretek. Sőt, főleg azokét. De egyrészt jóval ritkábban szakad el a cérna, másrészt kevésbé lesz úrrá rajtam a düh, sokszor pár másodperc elég, hogy kívülről lássam magam, és tudatosítsam, milyen mechanizmusok munkálnak bennem, majd le is állítsam őket.

De ami a legfontosabb, nem utálom magam a lobbanékonyságom miatt, sokkal kisebb bennem a bűntudat,

mert tudom, hogy teljesen logikus következménye egy csomó olyan múltbéli dolognak, amiről nem tehetek.

Az általános stressz-szintem egyértelműen csökkent, nyilván ennek is köszönhető, hogy az IBS-es tüneteim is sokat javultak. Olykor pedig kifejezetten hiányzik az a heti egy óra, amit a terápiában töltöttem, és az a baromi intenzív önismereti munka, aminek még korántsem értem a végére, és amit minden bizonnyal folytatni is fogok, ha újra itt lesz az ideje.

Ha nem akkora a baj, efféle trükkök is működhetnek:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás