Egy megindító történet két apáról, akik egymást mentik meg – ezért nézd meg Adam Sandler NBA-filmjét

Szerző: Lakinger Béla

A Mindent egy lapra című film bő két tucat egykori és jelenlegi NBA-csillaggal mesél az amerikai profi sport könyörtelen világáról. Két férfi őszinte és inspiráló küzdelme ez családjukért és saját álmaikért. Nehéz eldönteni, hogy Adam Sandler apafigurája vagy kosáredzője hitelesebb.

Ha öt éve meghallottam volna azt a hangsort, hogy “amerikai sportfilm Adam Sandlerrel”, alighanem elfedem a szemem a szörnyű látvány elől. A legkiszámíthatóbb, legmodorosabb zsánerek egyikében évtizedek alatt elvétve készült csak élvezhető film, Adam Sandler meg, ugye, végtelenül kínos egyszemélyes műfajjá nőtte ki magát.

Hanem aztán kiderült, hogy a fickó valójában egész jó színész (a Csiszolatlan gyémánt főszerepét legalábbis nem sokan tudták volna nála jobban eljátszani), az amerikai sportfilm pedig… Mondjuk úgy, hogy a Sandler iránti kíváncsiságom miatt annak is adtam még egy esélyt.

Végül is ez is egy csiszolatlan gyémántról szól

A Netflixen Mindent egy lapra címen futó alkotás alapsztorija, hogy a Philadelphia 76ers NBA-klub ambiciózus játékosmegfigyelője, Stanley Sugerman külföldön keresi a csapat következő nagy ászát, de az istennek se találja – egészen addig, amíg Spanyolországban meg nem pillant egy külvárosi betonpályán kosarazó építőmunkást, Bo Cruzt. Elcipeli magával Amerikába, de az ottaniak nem pont ugyanazt látják a srácban, amit ő.

A Hustle (ez az eredeti, angol címe) legalább egyvalamiben biztosan meghaladja hitvány elődeit: ami a pályán történik, annak a nagy részét el lehet hinni. Értem, hogy baromi nehéz mégoly elkötelezett, de az adott mozgásformában amatőrnek számító emberekkel elbábozni profi sportolók húzásait, de ettől még igaz, hogy a sportfilmek többségének akciójelenetei, minden rendezői erőfeszítés ellenére, parodisztikusan erőltetett, ügyetlenül megkomponált bénázások.

Itt viszont nem azok, és ezt egy nagyon egyszerű eszközzel érték el:

a kosarasokat nem kosarazni szerető színészek formálják meg, hanem kosárlabdázók, összesen majdnem harmincan,

a Cruzt alakító Juancho Hernangómeztől Boban Marjanovicon át Anthony Edwardsig. (Még a német legenda, Dirk Nowitzki aprócska, videóhívásnyi mellékszerepére is sikerült magát Dirk Nowitzkit szerződtetni, ami talán összefügg azzal, hogy az egyik producert LeBron Jamesnek hívják.) Ők pedig úgy rázzák ki a kisujjukból az összes előírt mozdulatot, hogy a laikus nem érzi megrendezettnek a dolgot. Nem mondom, így is akadnak túlzások, például annyi blokkolt dobás, amennyi ebben a filmben van, az NBA-ben szerintem két szezon alatt sem jön össze, de ez azért belefér.

Lőttek a ripacskodásnak

A dolognak persze az az ára, hogy így a színészi teljesítmény az érintett karakterek esetében kevésbé lesz cizellált, de ha kosarasokról van szó, akkor a mintaszerűen kivitelezett tempódobásokért végül is feláldozhatunk egy-egy rafinált manírt – Adam Sandler meg majd elviszi a hátán a többit. És tényleg elviszi.

Lehet ebben annak is szerepe, hogy Sandler köztudottan imádja a sportágat, nemcsak nézni, csinálni is. Az ő szájából igazán autentikusan hangzik, hogy

I love this game”.

De a kosárszenvedélyénél fontosabb, ahogy az apafigurát hozza. Ahogy Stanley Sugerman

rájön, hogy a védence hiába apa maga is, valójában még gyerek, akit a számára idegen világban a reggeli felkeléstől kezdve terelgetni, motiválni kell, ápolni a lelkét, és megvigasztalni, ha bántják.

Egy ponton pedig feléget maga mögött mindent, hogy segíthessen neki. Nézőpont kérdése persze, hogy ez valóban egy önfeláldozó gesztus-e, vagy épp ellenkezőleg: a saját igazában makacsul hívő, feljebb törni igyekvő, elhivatott szakember most-végre-megmutatom-a-világnak projektje, megfelelő mennyiségű empátiával vegyítve. Aki a film magyar címét adta, az nyilván az utóbbit látja benne, és hajlamos vagyok igazat adni neki.

Mi teszi a nagy sportolót?

Nem szándékozom eltagadni a tényt, hogy a Mindent egy lapra forgatókönyve híján van a megdöbbentő fordulatoknak, ennyiben tehát követi a műfaja legszebb hagyományait. Mégis érdemes megnézni, mert remekül megmutatja, amit egy kívülálló talán egyáltalán nem is sejt: hogy aki jól mozog a pályán, és kivételes érzékkel dob, abból még nem feltétlenül lesz játékos nemhogy az NBA-ben, de esetleg egy szinttel lejjebb sem. Egy jó megfigyelő fejét nem csavarja el a pazar dobóstatisztika, ha közben azt látja, hogy a hozzáállás nem megfelelő vagy hiányzik a higgadtság, a fegyelem, esetleg az illető felelőtlen trükköket is bevállal.

Mióta jó sorozatokat nézek, minden második filmnél eszembe jut, hogy “ezt sorozat formátumban sokkal jobban ki lehetett volna bontani, mint így elkapkodva, néhány tíz percben”. Itt a többhetes edzésmunka bemutatása nem hagy maga után efféle hiányérzetet, amellett kimondottan érdekes részleteket is felvillant azon kívül, hogy rengeteget kell futni. A fene se gondolta volna például, hogy milyen jól használhatók a kosárlabdaedzésben traktorgumik vagy ventilátorok. Egyedül ott szisszent fel a bennem élő, felfedezetlen tréner, amikor Sugerman hajnali fél 4-kor ébresztette a fiatal sportembert, hogy edzeni vigye – ilyet utoljára Paprikás Oszkár mesteredző csinált a magyar futball-börtönválogatottal, és annak sem lett jó vége.

Mert igen, az NBA-ben az edzők is karakterek:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás