Három fontos sorozat, ami formálta a modern eleganciát

Szerző: Mack

Arról már értekeztünk bővebben, hogy a filmek világa hogyan csinálta meg a divatot, de már ott is fájdalmasan gátat kellett szabnunk magunknak, olyannyira, hogy ebbe a hibába kétszer nem esünk bele. Most azokról tévészériákról értekezünk, amik akkor is adtak egy pofont a férfidivat univerzumának, ha mondjuk történetesen a figyelmedet el is kerülték. Watch and learn. 

Az első etapban az eleganciáé a főszerep, három megkerülhetetlen játékost mutatunk, amik után bújhatjuk a netet a látott felöltőket keresve. A későbbi epizódokban újabb klasszikusok jönnek majd of course, de ha van ötleted, miről írjunk mindenképpen, akkor nyugodtan jöhet kommentben itt vagy a Facebookon.

#1 Mad Men

Ha létezik olyan sorozat, ami mérhetően befolyásolta a férfidivatot, akkor az a Mad Men, legalább akkora hatást gyakorolva napjaink ízlésére, mint mondjuk a Miami Vice tette anno. Csak azzal a szériával ellentétben itt nem találták fel a készítők a spanyolviaszt, helyette visszarepítettek a hatvanas évekbe, hogy egyfajta tézisként bizonyítsák:

a férfi eleganciája egy különlegesen állandó és kőbevésett dolog, amin nem érdemes sokat variálni.

Másképpen nem is lenne elképzelhető, hogy közel 60 éves trendek ugyanúgy megállják a helyüket manapság is, anélkül, hogy az ápdételésen kéne törnünk a fejünket. Persze akadnak példák kifejezetten korhű darabokra is, amik talán jobb, ha a feledés homályába merülnek, úgy mint a terítőmintás sportzakó. Bár létezik az a kontextus, amiben még azzal is lehet vagánykodni.

Több karaktert is lehetne elemezni, hogy megragadjuk azt az esszenciát, ami ennyire vonzóvá (a szó minden értelmében) teszi a vintage reklámügynökök acélos világát, de a legildomosabb a főszereplőre, Don Draperre (Jon Hamm) fókuszálni, akiről még az is minimum hatmillió képet látott, aki a sorozatot nem is követte.

Ahogy arról említést tettünk, hősünk elképzelhető többféle ruhában is, legyen az valami félig casual variáns, vagy akár alkalmi öltözet, de az alapszetten nem sokat variál. A maskarát a Brooks Brothers kompánia szállított neki a kezdetekben, törekedve az autentikus anyaghasználatra, amitől a megszokott ruhadaraboknak is valamivel nagyobb súlya van, így némileg optikailag változtatva a kinézeten.

Az első évad után ugyanez a cég megvásárolhatóvá is tette a ruhákat, ezúttal viszont modernebb, könnyebb szöveteket használva.

Az meg innentől már ízlés kérdése, hogy valaki a tupírozott verziót kedveli-e vagy az eredeti megjelenést, aminek azért ugyanúgy akad kritikusa, mint imádója.

A legfőbb kellékfelelős, Janie Bryant legalább annyira belevetette magát a lehetséges divatforrásokba, mint annak idején a Miami Vice stábja, itt azonban nem a kortárs európai divat volt a mérvadó, hanem a történelemhűség. Ő maga így nyilatkozott erről a munkáról:

Utánajártam a western stílusnak, könyvtárakba jártam, és olyan magazinokat kezdtem olvasgatni, mint az Esquire, a GQ, a Vogue vagy a Harpers Bazaar. Egyre mélyebbre ástam, és kutatásokat végeztem. Természetesen ennek a kornak a filmjeit is végignéztem. Nagy hatással volt rám például a North by Northwest, ami 1959-ben jött ki. Mivel a Mad Men 1960-ban kezdődött, ezért ez inspirált talán a legjobban.

Miután nyilvánvaló vált, hogy még évek távlatából is mérvadónak számít a sorozat által támasztott sztenderd, így reagálta le a kurrens divatforradalmat, amit ők idéztek elő:

Ez talán a leghihetetlenebb része a sorozatnak, mindig is bóknak éreztem, hogy a férfiakat befolyásolja a műsor. Annál is inkább, mert a nők folyamatosan cserélgetik a ruháikat, változik a divat, ezzel együtt (minden alkalommal) a stílusuk is. Ez volt az a sorozat, ami a férfiakat megismertette a valódi divattal.

Mint mondottuk volt, a férfi divat ezen része elég állandó, nincs más dolgod, csak tisztában lenni vele. Köszi, Mad Men!

Fotók: AMC

Így rakd össze

Na de akkor miből is áll a Don Draper stilo? Nem olyan bonyolult, csak jegyzetelni kell hozzá:

  • Vékony hajtókák a zakón.
  • Mérsékelt válltömés.
  • Szigorúan munkahelyi színsémák: szürke, kék, szénfekete.
  • Vékonyra szabott nadrágok, amik törés nélkül illeszkednek a bokára.
  • Autentikus, vékony nyakkendők.
  • Állandó jellegű fehér ing, bármilyen szetthez.
  • Kiegészítők: Aviator napszemcsók, fekete bőrcipő (illetve akár norvég derby cipők).

#2 Suits

A Mad Men-hez képest itt átevezünk a kevésbé prémium minőségekkel kecsegtető kereskedelmi tévés világba, ahonnan azonban így is kiemelkedhetnek figyelemreméltó sorozatok, mint amilyen a Suits is. A legtöbben talán Meghan Markle kapcsán figyelhettek fel erre a gyöngyszemre, aki ugye időközben az angol királyi háztartás új hercegnője (majd exhercegnője) is lett, de

egy öltönyökről elnevezett széria lábon is lőné magát, ha nem szentelne elég figyelmet a karakterek által hordott elegáns ruhák minőségére.

A premissza szerint egy diplomával nem rendelkező, 420-kompatibilis zsenipalántát, Mike Ross-t (Patrick J. Adams) szárnyai alá vesz a sorozat igazi főszereplője, Harvey Specter (Gabriel Macht), hogy mindenkit átverve hitessék el a világgal, hogy a srác egy valódi ügyvéd, ha már egyszer csont nélkül lezár ügyeket mindenféle papír nélkül is. Mike így körülbelül a laikus néző megtestesítője, aki teljesen kívülről érkezik ebbe a világba, ahol még a négy fal között is kellemetlen, ha kiderül, hogy mintás pólót hord az ember, arról nem is beszélve, hogy a munkahelyi dress kód kemény kihívásokat állít elé. Ennek az antitézise

Harvey, aki még civilben is smart casualben nyomná minimum, ha valaha is átmenne civilbe.

De nem megy, és ugyan mindenki a legjobb formáját hozza, de ő egyszemélyben lopja a showt már az első évadtól kezdve, ahol még Tom Ford két-háromrészes, hegyes hajtókájú öltönyeit szállították az öltöztetésére, amiket

helyben igazított méretre egy Harry Rosens Menswear nevű torontói szabóság.

Ezeknek darabja pár ezer dollártól pár tízezerig terjed és volt belőle vagy 200 darab raktáron, ami talán hatással lehetett arra, hogy a második évadtól a helyi Garrison Bespoke készítette méretre a ruhákat, hivatalos indoklás szerint azért, mert a Tom Ford göncök így sem passzoltak teljesen. A méretre igazítás és a méretre szabás közti különbség egyébként fontos: első esetben kész ruházatot vásárolsz, amit aztán a szabó itt-ott megvagdos és varrogat; jellemzően derékban, fent a vállnál, és a hát felső részén (ezt hívják háta nyakkörnek). Utóbbi viszont egy nulláról, kimondottan a méretedre készült, kiválasztott kasmírból, bélésselyemből és egyéb jóságokból összehegesztett varázslat. Erről egyébként a kolléga nagyon masszívat írt még abban a cikkben, ami a budapesti méretre igazítási lehetőségeket térképezte fel, éles tesztben:

De vissza a Garrison Bespoke-hoz. Az biztos, hogy ezzel a sorozat kosztümőre jóba tenyerelt, mert ugyanez a csapat többek közt gyártott öltönyöket a Mad Men-nek és Hannibal-nak is. Ebben az iterációban lejjebb kerültek a gombok és jobban ki lettek tömve a vállrészek, hogy az alapból magabiztos ügyvéd kimaxolja a benne rejlő madafaka potenciált.

Fotók: USA

Így rakd össze

De bármelyik verzióról is beszéljünk, az öltönyök alapvető stílusa mindig fix marad:

  • Milánói gomblyukak alul szabadon hagyva.
  • Élére vasalt nadrágok.
  • Egyrészes, színben megegyező mellények (a legkonformistább választás).
  • Fehér, galléros ingek (visszatérő motívum, vegyünk példát!).
  • Egyszerű mintájú, windsor kötéssel megoldott nyakkendők.

Utóbbiról itt informálódhatsz, ha már a ruhatár többi darabjára nehezen futja a fizuból:

Ugyan nem egy reális elvárás, hogy akkora császár legyél, hogy ilyen öltönyökben nyomasd (vagy egy stáb berendeljen belőle egy szekrényre elegendőt), de azért nincs minden veszve nekünk, pórnépnek sem. Ízléssel és kellő talpalással remek cuccok gyűjthetők be Budapesten is.

#3 Justified

Senki sem ismeri, pedig mindenkinek kéne – sokadik rész. Nem is lenne teljes a lista egy olyan sorozat nélkül, ami nem rúgja fel az eddig felállított, visszafogottságot hirdető szabályokat, hogy helyette a kevésbé hagyománytisztelő, macsó férfi imázsát tárja elénk. Raylan Givens (Timothy Olyphant) nem egy irodából igazságot osztó, hanem inkább azt szóró nyomozó, aki úgy öltözik a sokszor mocskosba forduló alkalomhoz, hogy

ötvözi a smart casual irányba áthajló moderált eleganciát és az USA déli féltekére jellemző, máig releváns cowboy stílust, amivel már nem olyan necc pisztollyal lövöldözve hanyatt vágódni a porban.

Noha itt nehéz annyira meghatározni az állandó elemeket, mint az előző két példában, de úgy lehetne leszűkíteni a look-ot, hogy lényegében egy zakó és hétköznapibb darabok egyvelegéről beszélünk, csak a wannabe pesti betyár modortól eltérő, praktikus használattal. Ja és persze cowboy kiegészítők, hogy mindenkinek lejöjjön elsőre, hogy ki a f.szagyerek.

Ez nem is véletlen dizájneri döntés amúgy, a sorozat története szerint Raylan Miamiból kerül át a rusztikus amerikai vidékre, amiből egyenes adódik, hogy miért ragad meg a két világ közt ingázva. Nem idegen tőle a flanel ing használata sem valami színben hozzá passzoló, vékony nyakkendővel és egy Levi’s farmerrel, de olykor-olykor teljes öltönyruházatban is tolja, ha ki akarja maxolni az irodai eleganciát.

Fotók: FX

Így rakd össze

A teljesség igényei nélkül álljanak itt a legkiemelkedőbb darabok a diverz kollekcióból:

  • Sötétszürke, egyrészes gyapjúzakó vékony hajtókával és egyetlen gomblyukkal.
  • Sötétkék bootcut farmer.
  • Kék chambray ing.
  • Fehér (vagy tan) kalap a Baron Hats istállójából
  • Sötétbarna tehénbőr csizma.
  • Passzoló sötétbarna bőröv.
  • Asszonyverő trikó
  • Aligátorbőrszíjjas karóra, rozsdamentes acélból (valószínűleg TAG Heuer) + Rolex Submariner.
  • És persze farmerdzseki, azokra az alkalmakra, mikor minden más ruha szakadna

Tegyél meg magadnak egy szívességet és amikor legközelebb vidékre visz utad, flexelj a mamókákra egy kavbojkalappal és Wesco csizmával. Csak aztán figyelj oda nagyon a rendellenességekre.

A legstílusosabb sorozatokról szóló sorozatot még folytatjuk.

Források: Quora, Gentleman’s Gazette #1,  Gentleman’s Gazette #2, BAMF Style 

Itt van még jó kis kontent