Teljes útmutató a tökéletes első benyomáshoz

Szerző: Kacor

Ha toporogtál már HR-es előszobájában arra várva, hogy álmaid állásáért interjúzz, vagy fixíroztad már szórakozóhelyen a legvonzóbb csajt, akit valaha láttál – erőt gyűjtve a lehengerlő bemutatkozáshoz; nos, akkor vannak sejtéseid arról, mennyire fontos az első benyomás, amit másokban keltesz. De talán tudunk még újat mondani.

Sok minden múlik az első pár másodpercen, és az a gáz, hogy minél jobban szeretnénk tetszeni, sokszor annál sutábban, erőltetettebben, görcsösebben és merevebben viselkedünk. Ezt pedig

egy kicsit is gyakorlott szem pont úgy leveszi, mint a vöröslő füleiden és izzadó tenyereden kuncogó leányzó, vagy az üzleti partner, akit épp egy tökéletes befektetésről próbálsz elkeseredetten meggyőzni.

Gyakorlati vizsga. Forrás: The Big Short/Paramount

Mit tehetsz, hogy ezekben a helyzetekben mégis te legyél a győztes? Nos, van egy jó hírünk: mint a kommunikációban oly sok minden, ez is tanulható. És most nem az öltözék vagy a frizura fontosságáról lesz szó, de még csak nem is a magabiztos indítószövegek titkairól.

A direkt nyomulás helyett vigyázó szemünket most a nonverbális kommunikációra, vagyis a testbeszédre vetjük, ami a kutatások szerint négyszer(!) meghatározóbb az első benyomás kialakításában, mint a kimondott szavak.

Ezen nincs is mit csodálkozni, hisz ki ne tudna betanulni egy jó kis szöveget elkötelezettségről, lojalitásról meg egyéb, önpromózó, szívmegmelengető topikokról? Sajna, ezzel a HR-esek is tisztában vannak, és míg szarkasztikus, fölényes és mindentudó mosollyal hallgatják gondosan előkészített, fél éjszakán át gyakorolt mondandódat, sunyin és kárörvendőn lesik az ember remegő szájaszélét, vagy ahogy idegesen morzsolgat egy papírzsebkendőt.

A magabiztosságot sugárzó testbeszédet ugyanis a bullshiteléssel ellentétben nem lehet begyakorolni.

De gyúrni azért lehet, ezért is vagyunk most itt.

Jó kis grafika az Art of Manlinesstől.

A testbeszéd szentháromsága

Avagy mit is kellene egyáltalán sugallni, ha rokonszenvet szeretnél ébreszteni. Akár az álommelóra, akár az álomnőre, álomüzletre pályázol, meglepő módon nem csupán a szakértelmet, a szorgalmat vagy az örök hűség forrását kell árasztanod magadból. Az első benyomás ugyanis jóval ösztönösebb annál, hogy ilyen mesterséges kategóriákon múljon:

nyitottság, bizalom és érdeklődés – ez az a három tulajdonság, aminek jelenléte ösztönös szimpátiát kelt.

Ha tehát jó első benyomásra gyúrsz, ezeket kell közvetítened, mégpedig elsődlegesen nem szavakkal, hanem az azokon túlmutató testbeszéddel. Eddig megvolnánk. Most már csak az a kérdés, hogyan érhető el, hogy beszélgetőpartnered éppen ilyennek lásson. No para, nem kvantumfizika.

#1 Nyitottság

Hová zörgetnél be szívesebben éjszakai szállást kérni: egy olyan szállodába, amelynek ablakait zsalugáter fedi, a redőnyök lehúzva, vagy pedig olyanba, amelynek ablakai tárva-nyitva, és a fény beömlik a szobákba? Ahogyan a második opció sokkal hívogatóbb, úgy neked is meg kell mutatnod pár dolgot a lelkedből. Hogy miket?

A szemed

A viselkedésed akkor sugall nyitottságot, ha a beszélgetőpartnered szemébe nézel, nem kapod el a tekinteted, főleg nem fixírozod sunyin a telefonod.

A pengeszáj sem nyerő, a száj körüli ráncok ugyanis a fenyegetés érzetét keltik a szemlélőben. Inkább mosolyogjlehetőleg őszintén! Ez sokkal könnyebben fog menni, ha igyekszel magadban pozitív érzelmeket ébreszteni a másik iránt, mert ez minden gesztusodban és mozdulatodban visszatükröződik. Az őszintén érdeklődő tekintet és egy lágy mosoly szerethetőbbé tesz, mint bármilyen vicces, de izzadságszagú szövegelés.

A kezed

A kéznek mindig is kiemelt szerep jutott a kapcsolatfelvételben. A barátilag kinyújtott, nyitott (ergo fegyvertelen) kéz és azt azt követő férfias kézszorítás sokkal többet jelent, mint elsőre gondolnád. Az elrejtett kéz nyílt vagy burkolt fenyegetést hordoz. Ha jó benyomást akarsz kelteni, soha ne dugd el a kezedet, ne tedd zsebre, ne kulcsold össze a hátad mögött, ne fond össze magad előtt. Helyette tegyél nyílt, széles gesztusokat, tárd szét a karod, mutasd meg minél többször nyitott tenyeredet, időnként pedig ne félj lazán az oldalad mellett vagy magad előtt tartani őket.

A lábad

A legnehezebben uralható faktor, épp ezért az igazán dörzsölt megfigyelők a lábat nézik. A figyelem ugyanis általában megreked az arc és a felsőtest uralásánál, pedig a lábtartással is igen sok mindent ki lehet fejezni. Ha egyik lábfejed a másik lábszárad mögé rejted vagy összekulcsolod a bokád, akkor elutasítást és elzárkózást közvetítesz anélkül, hogy ennek tudatában lennél. Lépj tehát bizalommal a másik felé, egész testtartásod sugallja a közeledés szándékát! És ami a legfontosabb:

ha ideges vagy, akkor se rázd a lábad feszülten, mert egyértelmű jelét adod ezzel annak, hogy valami nem oké.

A tárgyak

Innentől már csak arra kell ügyelned, hogy a kellékekkel ne rontsd el az összhatást. A kettőtök közötti tér a közeledésé és az ismerkedésé, tartsd üresen és tisztán, ne építs határvonalat. Például ne tedd magad elé a  telefonod, ha pedig ültök (mondjuk egy kávézóban), ne rakd magad elé a táskád, a laptopodról nem is beszélve. Tudományosan

bizonyított tény, hogy a mobiltelefon puszta jelenléte, látható volta azt sugallja: a másik jelenlétét csak másodlagosnak tekinted. 

Ha azt akarod, hogy beszélgetőtársad azt vegye le: csak rá figyelsz, süllyeszd el a telód a táskád legmélyére, lehetőleg lenémítva, és ne is vedd elő a beszélgetés végéig.

#2 Bizalom

Talán még az első pontnál is nehezebb meló, a bizalom ugyanis mindenképpen bizonyos fokú sebezhetőséggel, kitárulkozással jár. Cserébe viszont kiváló kapcsolatépítő,

az a tény pedig, hogy hagyod, hadd kerüljön felszínre pár gyengeséged, erőt és magabiztosságot sugall,

így végső soron nem rombolja, hanem éppen hogy javítja a rólad kialakuló képet. Igen ám, de hogyan tudod ezt üzenni. „Bízom benned, ezért nem rejtem el még a kevésbé előnyös tulajdonságaimat sem”?

Mi lenne, ha azt mondanám, ne próbáld elrejteni, for real? Vajon mit üzensz azzal, ha nem túlságos kidolgozott karjaidat, kopaszodó üstöködet vagy a kívánatosnál terjedelmesebb pocakodat oversize pólóval, fejedhez forrt sapkával takargatod, és folyamatosan arra figyelsz, nehogy a testtartásod vagy mozdulataid felfedjék tested kevéssé kívánatos voltát? Nos, az ilyesfajta viselkedéssel valójában jóval fontosabbnak és rettenetesebbnek mutatod a rejtegetni kívánt tulajdonságodat, mint amilyen az valójában, ráadásul azt sugallod, hogy mindez téged foglalkoztat, sőt szégyennel tölt el. Egyszóval nem akasztod ki az önbecsülésmérőt.

Persze nem azt mondom, hogy az őszinteség kedvéért járj talpig latexben. De a lényeg nem is a ruha, egyszerűen válassz olyat, ami előnyös, és amiben jól érzed magad. Az igazán fontos az, ahogyan viseled – nemcsak a ruhát, hanem magadat is. Légy (a ruhádhoz hasonlóan) laza, és hagyd, hogy a másik adott esetben akár az előnytelen vonásaiddal is szembesülhessen! Ez esetben ezt mondod magadról:

“Igen, van rajtam egy kis felesleg/a héten nem voltam a teremben/kopaszodom, na és? Vagyok annyira rendben, hogy ne ezek határozzanak meg.”

#3 Érdeklődés

Ennek a fontosságát egyszerűen nem lehet túlhangsúlyozni.

Kevés dolgot tartunk hízelgőbbnek annál, mint amikor érdeklődnek irántunk, és ez alól senki sem kivétel.

A nagyokosok szerint (és évszázados tapasztalat alapján) a következőképpen tudod elérni, hogy a testbeszéded a másik mondanivalója és lénye iránti olthatatlan kíváncsiságot fejezze ki.

Mosolyogj!

Nem kell folyamatosan vigyorognod, mint a fakutya, ám ha többször elmosolyodsz, az a másik iránti szimpátia és érdeklődés egyértelmű kifejezése. Azt jelenti: “érdekel, amit mondasz, és élvezem a társaságodat”.

Bólogass!

A bólintás nem feltétlenül jelenti, hogy egyetértesz azzal, amit a másik mond, viszont egyértelműen jelzi: odafigyelsz! Arra ügyelj, hogy ha ezek a megerősítések túl gyakoriak, és kényszeressé válnak, akkor olyan érzetet keltenek, mintha siettetni akarnád a másik fél mondandóját.

Tendálj a másik felé!

Beszélgetés közben jó, ha felsőtestedet egy kicsit a másik fél felé mozdítod, amikor ő beszél. Ezt akkor is megteheted, ha éppen ültök. Ez a mozdulat a fokozott érdeklődés érzetét kelti a másikban.

Nézz a másik szemébe, de ne bámuld!

Ahogy azt korábban már említettük, a folyamatos szemkontaktus a nyitottságon és a jó szándékon kívül érdeklődésed is kifejezi, különösen hatásos eszköz, ha love is in the air esete forog fenn. Férfiak között első találkozáskor már csínján kell bánni ezzel az amúgy láthatóan teljesen univerzális metakommunikációs eszközzel, mert támadó fellépést, dominálás szándékát is kiérezheti belőle egy-egy tesztoszteron túltengésben szenvedő személy. Ne hagyd, hogy a másik fél úgy érezze, hogy szuggerálod, néha adj egy kis levegőt, vagyis

kerüld a farkasszemet, mert azzal meg a frászt hozhatod a másikra.

Jó, ha a beszélgetőpartner szemébe nézel, de néha-néha nyugodtan nézz másfelé is, hogy a másik ne érezze úgy, a veséjébe akarsz látni.

Gesztikulálj!

Mindnyájan tudjuk, milyen nehéz valamit kezdeni a kezeinkkel. Figyelj tehát rá, hogy nyitva tartsd őket (lásd fent), viszont akkor is könnyen zombinak nézhetnek, ha rongybabaként lógatod őket magad mellett. Inkább használd őket a mondandód alátámasztására, hangsúlyozására, és nyugodtan gesztikulálj. Mindez

a friss kutatások szerint ráadásul annak esélyét is csökkenti, hogy elakad a szavad, és hümmögni, ööö-zni kezdesz,

ami lássuk be, első találkozón vagy állásinterjún sem nyerő.

Barátias érintés

Természetesen nem taperolásra biztatlak, de számos kísérlet bizonyította, hogy a konszolidált érintésekkel is kommunikáló emberekről sokkal pozitívabb vélemény alakul ki, mint az ezzel nem élő kontrollcsoport tagjairól. A #metoo előtti időkben azt mondtuk volna, hogy a másik nemétől függetlenül belefér például a lapocka biztató jellegű megpaskolása, de ma már azt kell javasolnunk, a bizalmaskodás ezen formáját az ellenkező nemű illetők esetén hanyagold.

#4 Állj úgy, mint egy férfi!

Elcsépelt közhely, mégis kevesen tartják be. Pedig a kiállása szinte mindent elmond az emberről. Ezt érdemes a tükör előtt is gyakorolnod akár, hiszen sokszor az ember szívesebben összegörnyedne, mint hogy folyamatosan “fenn hordja az orrát”. Különösen fontos, hogy stabilnak, kiegyensúlyozottnak tűnj, amikor a szobába belépsz: a lábad ide-oda rakosgatása, a körömrágás/bajuszsimogatás, ízületropogtatás mind-mind idegességről árulkodik.

A mozdulatlanság ellenben a nyugodt magabiztosság és a fókuszált figyelem eltéveszthetetlen jele.

first impression body language what to do when standing illustration

A  kihúzott hát, egyenesen tartott fej egészséges testről és lélekről mesél, de vigyázz, hogy ne vidd túlzásba a dolgot:

a katonás merevség gőgről, kimértségről, szabálykövető attitűdről és vaskalaposságról árulkodik,

ezért ügyelj arra is, hogy mindig legyen némi hanyag elegancia is a kiállásodban. Lábaidat tartsd egymástól 15-20 centire, mivel az összezárt lábak bizonytalanságról, a túl nagy távolság pedig konfrontációról, agresszív vagy defenzív hangoltságról árulkodik.

Ha sokakhoz hasonlóan a genetika és/vagy az irodai meló nálad is keresztbe tesz a férfias kiállásnak, olvasd el ezt:

És ha a fentieket megértetted, begyakoroltad, és alkalmazod is, akkor nincs más hátra, mint learatni a babérokat. Egy pillanatra se gondolj arra, hogy ezeket az eszközöket alkalmazva hamis képet alakítasz ki magadról, netán csalsz. Érdekes módon

a bizalmat és rokonszenvet sugárzó testbeszéd nemcsak a pozitív első benyomás kialakításában segít, hanem vissza is hat rád

hasonlóan ahhoz, ahogyan az udvarias nevetés egy idő után valódi jókedvet szül.

Használd hát a fenti praktikákat nyugodt szívvel, és magad is egy kicsit még kedvesebb, még nyitottabb, embertársaid iránt még érdeklődőbb leszel. Az már csak a hab a tortán, hogy vélhetően még sikeresebb is.

Cikkünk az Art of Manliness összeállítása alapján készült. 

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás