8 színész, aki meglepő módon bejön a nőknek

Szerző: Bronson

Nem kérdés, hogy a külsőségek sokat jelentenek a párválasztásban (nőknél és férfiaknál egyaránt), de azért sokan akadnak, akik valamiképpen áthágták saját fizimiskájuk korlátait, és úgy váltak világszerte rajongottá a nők körében, hogy ezt azért az igazolványkép még nem indokolta volna. Ők adnak hitet nekünk, átlagosoknak abban, hogy van még keresnivalónk ebben az új, elitista szexuális világrendben még akkor is, amikor Hollywood szobrot állít a penge állvonalnak, a hiánytalan skalpnak és az izmosan domborodó fizikumnak.

Létezik egy érdekes jelenség, amely szerint a nők egy része sok esetben a szóban forgó színészt azonosítja egy szereppel, és nem hajlandók beismerni, hogy

ők dr. House-ba szerelmesek, nem pedig Hugh Laurie-ba.

Ilyenkor meggyőződéssel állítják, hogy nem a képernyőn látott karakterért, hanem magáért a színészért vannak oda, és bizony ők akkor is megnéznék az utcán az illetőt, ha egy random idegenként jönne szembe, bármiféle filmes múlt nélkül. Aham.

Ettől függetlenül érdemes elgondolkodni azon, mi különbözteti meg a látszólag átlagos külsejű hírességeket azoktól, akik arcra is vonzónak mondhatók, ezért összeszedtük azokat a figurákat, akik nem dekorativitásukkal, hanem fellépésükkel, a vásznon eljátszott karaktereikkel vagy más tulajdonságaikkal lettek a nők rajongásának tárgyai. Most tehát azokról lesz szó, akikre látszólag indokolatlanul sütik rá a jó pasi bélyeget, vagyis Louis De Funes, Woody Allen és Zack Galifianakis nem lesz jelen.

#1 Vincent Cassel

A ’95-ben a La Haine (Gyűlölet) című filmmel (de még inkább Gaspar Noé 2002-es, irtózatosan durva Irréversible-jével) befutott színész

a póló és a camembert után a harmadik legjobb francia dolog, és Derrick után a második legmenőbb ember táskás szemekkel,

közvetlenül megelőzve Gary Sinise-t. Cassel legnagyobb erőssége hihetetlen intenzív kisugárzása, a tekintetének átható, ösztönszerű, elemi vadsága, ami hamar világsikerré is dagasztotta karrierjét (tolta többek között az Ocean’s filmekben és az Oscar-díjas Fekete hattyúban is).

Sok nő Casselt attól függetlenül tartja vonzó palinak, hogy nem az a klasszikus szépfiú. A suhancos stílust a korral egy visszafogottabb sárm váltotta fel, a látszólag agresszív viselkedés csendes magabiztossággá szelídült, ami mögött még mindig ott lappang valamiféle izgalmas kiszámíthatatlanság. Nem utolsósorban pedig megtanult öltözködni, illetve rendesen viselni a borostát.

#2 Stanley Tucci

Tucci egyik legfőbb szkillje, hogy mivel soha nem volt sok haja, hamar akklimatizálódni kényszerült a kopasz férfiak kétpólusú lelkivilágához, ahol az egyik véglet a sörény elvesztése feletti masszív letargia, a másik pedig a magabiztosság, amit az a tény ad, hogy

soha többé nem kell figyelned olyan bagatell ügyekre, mint a frizurád.

Nem vicc, állítólag tényleg ad egyfajta megtisztulásérzést a tar fej, cikket is írtunk a tanulmányról, ami ebben látja gyökerezni a kopaszokra jellemző öntudatosságot. Tucci stílusával kapcsolatban jó iránymutatás lehet a nagy cikkünk az eleganciáról vagy az az írás, ami a helyesen kiválasztott öltöny kérdéskörét taglalja. Sőt, itt van némi útravaló a nyakkendőkhöz is. Nem véletlen, hogy a tavalyi GQ Men of the Year díjának átadóját is ő vezette. Erről az alábbi videó készült:

#3 David Duchovny

Az ő szexepiljéhez nyilván hozzátartozik a tudományosan nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható dolgokban való vakhit, amit Fox Mulder karaktere óta sokan tévesen a személyéhez kötnek, és ami a tenyérjósláshoz és a homeopátiához hasonlóan a nők egy része számára valamiért rendkívül vonzóvá tesz valakit.

− Mi a foglalkozásod?
− Programozó.
− Meh. 
− Na jó, asztrológus vagyok, napi nyolc órában.
− Wow! És foglalkozol még más, tudománytalan dolgokkal?
− Öh… biorezonancia, reinkarnáció?
− Ah! OMG! Még mondjad!

Szexepiljének valódi nyitját egy hozzászólás adhatja meg az IGN-boardon: „Have you seen the man’s hands? He has ****ing beautiful hands.” Ettől a felismeréstől pedig egyenes út vezet ehhez a jelenethez:

A válasz tehát: Duchovny szexepiljének titka hibátlan kézfejében leledz’.

#4 Daniel Craig

Fotó: Esquire UK

Ha nem lenne egyértelmű, hogy a korábbi James Bondokhoz képest kidolgozottabb felsőtestű Craig hogyan válhatott őfelsége titkos ügynökévé, tessék beleolvasgatni a Fleming-féle eredeti regények valamelyikébe, amelyekben Bond csak annyira kemény, hogy az egyik részben

puszta kézzel agyonver egy embert.

Ezt Craigről hamarabb elhisszük, mint az egyébként fantasztikus Pierce Brosnanről vagy Roger Moore-ról, ráadásul ő olyan elszánt tekintettel is képes nézni, hogy Wagner valkűrjei vonyítva takarodnak el a naplementébe.

#5 Hugh Laurie

A listán szereplő valamennyi színész közül Laurie-ról hisszük el a legkevésbé, hogy a Doktor House nélkül bármi esélye is lenne a nők rajongására. A forgatókönyvírók fergeteges munkája és remek poénjai nélkül aligha lett volna több esélye elnyerni a nők szívét, mint Klaus Brinkman professzornak a Die Scwarzenwaldklinikből.

Nehéz okosat mondani arról, miért válhatott Dr. House-ból mégis egy szexuálisan vonzónak tartott figura, Joel Fleishmanből pedig nem. A karakter némiképp Fox Mulder ellentéte, a hideg, logikus, mégis kiszámíthatatlan seggfej, akivel az ember nem szívesen keveredik szakmai vitába, mert valószínűleg beégés lenne a vége. Ahogy korábban egy szerzőnőnk fogalmazott, a nők szemében ő az, akinek

„mindig van egy frappáns poénja, egy őrületes sztorija vagy egy vesébe nyilalló riposztja. Akiből sugárzik az intelligens humor, és hiába állsz ellen, hiába utálod az elején a szócsaták és a beszólogatásai miatt, mélyen belül tudod te is, hogy élvezed”.

#6 Peter Dinklage

És ha már Lannisterek, Tyrion

a legtökéletesebb példája annak, hogyan képes a magas intellektus legyőzni mindenfajta fizikai hátrányt, még akkor is, ha az a hátrány mondjuk mínusz 50 centiméter.

Dinklage az élő bizonysága annak, hogy a 135 centis testmagasság G.R.R. Martin szövegeivel és egy kellően vagány attitűddel bizony sikert, pénzt és ágyasok végtelen tengerét eredményezheti. (A valóságban persze több mint tíz éve él boldog házasságban, és két gyerekük van − a szerk.)

Az igazat megvallva Tyrion karakteréért rohadtul hálásak lehetünk G.R.R. Martinnak, mert benne az egész világ szeme láttára ölt testet a remény mindenki számára, aki valaha úgy érezte, a külseje alapján megbélyegezték. A Dinklage által megformált karakter nem pusztán egy felszínes geggyűjtemény, nem olcsó ponyvabölcsességek fülbemászó daljátéka egy mókás kis törpe szájából. Ha lehántjuk a figuráról a Trónok harca fantasyelemeit és a túltolt drámaiságot, akkor Tyrion Lannister egy következetes, világos példát mutat nekünk arra, hogyan

írja felül a környezetünk prekoncepcióit az a lehengerlő intellektus, amit magára ölteni mindünknek joga és lehetősége van.

#7 Javier Bardem

Ő korábban is szerepelt már összeállításunkban, itt, de meggyőződésünk, hogy ebben a mostani pakkban is helye van. Bardem egyszerre csúnya és jóképű, ijesztő és bizalomgerjesztő, és épp a hozzá hasonló esetek mutatják, mekkora szerepük van az olyan „apróságoknak”, mint a stílus. Bardem például tud így kinézni:

Meg így:

De így is:

Azon túl, hogy színészi kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, a fenti képek jól példázzák, mennyit számít a grooming, a helyesen kiválasztott frizura, de még az általános arcápolási szabályok betartása is.

#8 Sacha Baron Cohen

Forrás: Wikimedia Commons

Első blikkre egy teljesen ízlésesen öltöző, jó megjelenésű fazon, tehát akár meglepő is lehetne a szerepeltetése a listán, amíg nem tudja az ember, hogy Cohen kreálta és alakította többek között Boratot, Ali G-t és Brünót is.

A Cambridge-en végzett Sacha egyébként okos ember hírében áll, és a komikusvonal mellett (mint a Diktátor vagy a túl erősre sikeredett Grimsby) színészként is rendre bizonyít olyan produkciókban, mint Scorsese Hugója vagy a Les Misérables.

De komolykodó elemezgetések helyett, hasznosabb elfoglaltságként nézzük is meg inkább, miként ad randitanácsokat:

Vagy rekreációs céllal, meditatív jelleggel azt a jelenetet, amelyben egy türelmes boltostól vásárol sajtot:

„Wat iza dis?”

Itt van még jó kis kontent