6 megfizethető óra, és amit tudnod kell róluk

Szerző: RetekG

Van-e a Rolex és a Patek Philippe üveghegyein innen is élet? Tudja-e egy megfizethető óra azt, amit a luxusmárkák termékei? Lehet-e a csuklódon valami olcsóbb, ami azért jó is? Fejezetek egy órafüggő naplójából.

Van egy Dusterem. Ciki? Kacagsz? Lehet. De gondold végig: Mire kell? Mennyibe kerül? Mit tud? Ugye, hogy ugye! Van az úgy néha, hogy a legnagyobb sárban, erdőben, hegyre fel, durva terepre az angol királyfi sem Mercivel megy vadászni, mert nem minden a márka!

Heló, a nevem RetekG, és óraholista vagyok!

Kedvelem, gyűjtöm, imádom, rajongom, fotózom és hordom. Ám ezt az addikciót sem adták ingyen, tettem érte. Egy dolog a rá költött pénz, egy másik a hosszú, rögös út (ha már Duster), amit bejárva egyre több tudásmorzsa tapadt rám. Az évek során végül két dologra biztosan ráébredtem. Egyrészt az indító kérdésre válaszolva: igen,

van élet a Rolex, az Audemars Piguet és a Patek Philippe ragyogásán innen is.

Másrészt a legtöbb férfi súlyos pénzeket költ ruhára, frizkóra, kocsira, házra, nyaralásra meg fehérjeturmixra, de a csuklója mintha nem is létezne.

Archetípusok

Van az, aki nem hord órát. Őt én mint függő sosem érthetem meg. Szinte menthetetlen, már magával ragadta a sötét oldal, s csak titkon remélem, hogy e sorok visszarántják majd a fénybe. Annak viszont, aki hord időmérőt a csuklóján, de a választása balul sikerült, esetleg épp most keresi az igazit, de nem tud, vagy nem akar milliókat költeni egy-egy luxusmárkára, mutatom az utat.

A főszabály legyen az, hogy

ami tetszik neked, az jó is neked!

Mi senkit nem ítélünk el az ízléséért, még akkor sem, ha a választásával egyébként objektíve és egyértelműen tévedésbe esett. Mert tévedni emberi dolog, és mi olyanok vagyunk, mint Terentius, semmi nem idegen tőlünk, ami emberi. Viszont adunk pár alszabályt is a főszabály mellé, az esetleges csorbák kiköszörülését segítendő.

A nagyágyúk többnyire nagyágyúkkal támadnak. A képen Djokovic az Audemars Piguet egyik kampányában.

#1 Divatmárkát inkább ne

Nem sorolom, de úgyis tudod, az egyik rendőr, a másik üzemanyag, a harmadik – bár az inkább csak a nőket fertőzte – korsós misi, egy másik meg hilfe tomi. Az isten szerelmére, ne tedd! Ha ezeket veszed százezrekért, nekifutásból szaladsz a pofonba. Ezen készülékek előállítási költsége mindennel együtt jó, ha darabonként eléri az 1000 forintot. Gyenge minőségű, alacsony élettartamú, megbízhatatlan tömegcikkek, legfeljebb divatkiegészítőknek nevezhetők, de semmiképp sem órák.

#2 Kvarcszerkezetek kíméljenek!

Ma az óra a csuklódon nemcsak egy időmérő eszköz, hanem önmagadról kiállított oklevél, látlelet, ami sokat mond el arról, ki is vagy valójában, vagy legalábbis kinek akarsz látszani.

A mechanikus óra egy műszaki csoda, egy mérnöki műalkotás,

melyben több száz apró, néha szabad szemmel szinte láthatatlan alkatrész tökéletes harmóniában működik együtt. Lüktet, pumpál, ketyeg, forog, dinamikus táncot lejt, melynek eredménye végül az idő múlásának folyamatos és egyenletes kijelzése, akár egy élő organizmus. Nem holmi gombelem alá nyomtatott áramkörnek kiszolgáltatott, primitív jel. A mechanikus óra életre kelti a fémet a csuklódon.

#3 Válaszd a „hazait”

A hazai alatt most európait érts, mindenféle felhang nélkül. Egyszerű a képlet ugyanis: ha az Unión kívülről rendelsz bármit, arra a határnál vidáman ráteszik a 27% áfát és a vámot. Ez akár 41% plusz kiadást is jelenthet a végén, amikor át akarod venni, amit rendeltél.

Az EU országaiban különböző ÁFA kulcsok érvényesek, ezért érdemes egy-egy gyártó több európai hivatalos forgalmazójánál is körülnézni, mert így ugyanahhoz a modellhez akár olcsóbban is hozzájuthatsz.

Éppen ezért most nem foglalkozom olyan EU-n kívüli márkákkal, melyeknek nincs legalább európai forgalmazójuk, bár azt érdemes tudni, hogy akár Hongkongban, akár Szingapúrban vagy épp az USA-ban is nagyon sok megfizethető áron kínált, igen jó minőségű óra készül. Ár-érték arányuk remek egészen addig, amíg a fenti bónusszal meg nem duplázzuk az árcédulán szereplő összeget, ezért a csalódások és a bosszúság elkerülése érdekében óvatosságra és körültekintésre intelek.

#4 Csináld meg a házit!

Elolvasod ezt a cikket, hatalmas piros pont, köszönet érte, de ne állj meg itt! Olvass utána! Kérdezz tőlem vagy bárkitől, aki járatos a témában, így kisebb eséllyel adsz ki pénzt valamiért, amit utána megbánsz. Az egy dolog, hogy kiválasztod a megfelelő márkát a megfelelő árban, majd megleled az órát, amitől fátyolos lesz a tekinteted. Fontos, hogy megismerd a műszaki paramétereit is.

Ahogyan óramárkákból, úgy technikai jellemzőkből is sok van. Mire jó a zafírüveg? Mennyivel jobb egy automata szerkezet, mint egy kézi húzós? Mi az a búváróra? Milyen egy pilótaóra? Mi az a kronográf? Fontos-e, hogy lumineszkáljon a számlap; egyáltalán mi az, hogy lumineszkál; mi az a lume? Miért jó, ha kerámia a lunetta; egyáltalán mi a rosseb az a lunetta? Ha ezekre a kérdésekre nem tudod fejből a választ, mindenképp olvass még e témában, vagy kérdezz, hogy később ne csalódj.

#5 Microbrand és Affordable elmentek halat fogni

Talán a fenti szavak jelentése nem teljesen ismeretlen, de az órásvilágban kicsit mást értenek alattuk. A microbrand az a jelző, ami a kis példányszámban gyártó, megfizethető áron órákat kínáló, független cégeket, márkákat díszíti. Ha a Rolex vagy az Omega a nagy testvér, egy microbrand az újszülött, aki már születésekor jókat tud, és jól, csak keveset. Hogyan csinálják? Függetlenek, kevés emberrel dolgoznak, nincs multinacionális hálózatuk, amit etetni kell, nincs gazdájuk, akinek tejelni kell, nincs kötelező eladási szám, amit hozni kell, tehát nem csak a bevétel lebeg a szemük előtt.

Infobox. A legnagyobb világmárkák 90%-a olyan multimilliárdos befektetői csoportok kezében van, amik egyébként nemigen kötődnek az órapiachoz. Egyetlen istenük a profit, ennek rendelnek alá mindent.

A microbrand márkák tehát megfizethetőek, azaz hordhatják az affordable kitűzőt is. Azonban erről a címkéről is érdemes egy mondatot szólni, mert ahogyan látni fogod, hatalmas multicégek vagy cégcsoportok is képviseltetik magukat a megfizethető skálán, sőt, az óraipar egyik legnagyobb szereplője lényegében ebből él.

Az alapok letételét követően térjünk a tárgyra!

Vertigo

születési hely: Olaszország

árfekvés: 60 000 – 100 000 Ft

Rómából, szeretettel. Ez az az óra, amiben nyugodt szívvel lenyírhatod a füvet, felfúrhatsz egy képet a falra, elmehetsz edzeni vagy rúgni a bőrt, lényegében bármit kibír, nehéz benne kárt tenni, s ha esik is rajta pár karc, nem dobsz ki azzal együtt százezreket az ablakon, és mindezeken felül az időt pontosan és jól mutatja. A benne ketyegő automata Seiko-szerkezet megdöbbentő módon jobban szabályozott, mint egy gyári Seikóban.

Infobox. Mit jelent a szabályozás? A mechanikus szerkezetek fogaskerekekből, rugókból, csavarokból és jó pár más, még kisebb alkatrészből, apró fémdarabokból állnak. Ezeket kézzel szereli össze az órásmester, tehát ember alkotja, és még ha az adott alkatrészt gép készítette is, nagyon magas szintű mérnöki teljesítmény milliméteres vagy kisebb nagyságrendben minden egyes alkatrészt, minden egyes alkalommal ugyanúgy, ugyanakkorára gyártani. Még nagyobb feladat egy embernek ezeket mindahányszor ugyanúgy összeépíteni. Ezen s még pár egyéb okból a mechanikus szerkezeteket egy szűk tartományon belül szabályozni, azaz állítani lehet. Egyszóval a szabályozás arra jó, hogy a mechanikus szerkezet pontosan járjon.

A céget és a márkát egy római mérnök, Andrea Crognale alapította az Úr 2015. esztendejében. Megdöbbentő, de őt a mai napig megtalálod Face-en, s ha ráírsz, készséggel válaszolni fog! Andrea az órák iránti rajongását formálta sikeres üzletté, s valóra váltotta minden óraimádó álmát, saját brandje lett. Óráin ma már kerámialunetta, zafírkristály üveg védte számlap, sötétben kiválóan világító mutatók mondják meg a pontos időt. Minden búvárórája 300 méterig garantáltan vízálló.

Mindezért 60 000-100 000 forint közötti összeget kell kifizetned, ha megtetszik, és 2 év garancia jár hozzá. Ráadásul nem érződik a Vertigón, hogy egy lenne a sok úgynevezett homage márka közül. Annál több akar lenni, és sikerül is neki. Összességében

tökéletes belépő szintű automata, illetve mechanikus karóra,

amivel nem bőgsz le se a haverok, se az órákhoz valamit konyítók előtt, és biztos lehetsz benne, bármivel is teljen a nap, munka, szórakozás, vadvízi evezés, mindig le tudod majd olvasni róla, hogy mennyi a pontos idő.

A replika nem homage!

A homage egy másolat. Lényegében egyes luxuskategóriájú, illetve az idők folyamán legendássá, stílusteremtővé vált óratípusok (kifejezetten egy adott óra) másolatát jelenti. A legelterjedtebb másolatok a Rolex Submariner, a Rolex Daytona, az IWC Big Pilot, illetve a 20. század régi-új legendája, a Panerai Luminor órákról készülnek.

Dunát lehetne rekeszteni e stílusteremtő remekművek másolataival, melyek az adott óra megjelenését másolják kisebb-nagyobb változtatásokkal. Eddig nem annyira tetszik a gondolat, ugye? Nos, bárki, aki ezzel a jelenséggel szembesül, főleg, ha a luxusórák oldaláról jön (értsd: van neki), biztosan megvető, elítélő, lenéző, gyűlölködő gondolatokkal lesz tele. De lehet, hogy érdemes a dolgok mélyére nézni, mert megváltozhat a véleményed, a saját példámból tudom.

A homage ugyanis felfogható egyfajta tisztelgésnek is a nagy elődök előtt. Egyébként meg hogyan is működik a divat világa? A technológia világa? A tudomány világa? A művészetek világa? Mindenki lop. Amit ma a legnagyobb hype övezte „mester” kitalál, azt jó eséllyel valahol már látta korábban, de szinte biztos, hogy valaki már valahol és valamikor megcsinálta.

Újra meg újra felfedezzük az emberi civilizáció által megalkotott vívmányokat,

a fejlődés, az alkotás lényegében ezen eredmények jobbá tételében, fejlesztésében áll. Mikor a kereket feltalálta az ősember, ő is homage-olta a farönköt vagy követ, mivel látta, milyen remekül tudnak gurulni a hegyről lefele.

A replika ellenben hamisítvány.

A replika „Rolex” felirattal, Rolex-mutatókat, -számlapot, mindent megszólalásig utánzó, olcsó, igénytelen és rossz, a Ribák cipővel és az Adios melegítővel egy kategória.

Iszonyatosan vigyázni kell, mert ma már mindenhol megtalálhatóak. Egy egész üzletág próbál átverni, és eredetinek beállítva, hatalmas kedvezménnyel csak most, csak neked eladni egy-egy ilyen szemetet, amit a kínai hamisító ipar önt a fejünkre. Egy homage óra kicsit mindig más, mint a másolt nagy testvér, egy replika viszont ugyanaz akar lenni, de nem tud, mert ócska szemét. Mindig, minden körülmények között kerülendő!

Lüm-tec

születési hely: USA

árfekvés: 130 000 – 250 000 Ft

Árban és szolgáltatásban is feljebb pozicionált, leginkább egyedi stílusával elkápráztató óramárka, igen széles kínálattal. Látszólag ellentmond a #3 szabálynak (lásd az előző oldalon), hiszen az Egyesült Államokban készül, de az EU-ban is teljesen hivatalosan meg tudod venni, ergo no vám, no áfa (legalábbis nem 27%). A céget 2007-ben alapító és azóta is vezető CEO, Chris Wiegand luxusórák szervizelésével és modolásával foglalkozott.

Infobox. A mod. Sosem találnád ki, de módosítást jelent. Ez óráknál is dívik, akár a kocsiknál, bár jelen esetben leginkább csak optikai átalakítást takar. Őrült variációk születnek egyes témákra, a cél szinte mindig az, hogy teljesen egyedivé varázsolják az adott példányt.

Chris modolás közben feltalált egy spéci lumineszkáló festéket, amit aztán gyakran használt órák felújítása és átalakítása közben is, a megrendelők igen nagy örömére. Egy igazi freak számára, különösen búvárórás és pilótaórás körökben,

az órád lume-ja olyan, mint a privát-méret: a legerősebb kell, a leghosszabban tartó meg a legfényesebb, és biztos, hogy össze fogod mérni előbb-utóbb egy másik beteggel.

A világon a legkomolyabb lume-ja a Panerainak és a Seikonak van (volt), legalábbis a legenda és a köztudat így tartja számon. Eleve a Panerai találta fel a sötétben világító órát, mint olyat.

Infobox: Miért jó, ha világit? Alapesetben a számlapon a számok, jelek és a mutatók világítanak, perverzebbek már a lunettát is kezelik. Így sötétben is le tudod olvasni akkor is, ha nincs nálad lámpa, felhős az ég, lemerült a telód, vagy épp katonai búvárkommandós, esetleg éjszaka ugró ejtőernyős bevetésen vagy az elit alakulatnál.

Na most, hogy tudjuk, miért jó, és tudjuk, hogy a Panerai és a Seiko a legjobb, vegyük ezt alapul, és higgyük el, hogy ezeket is körökkel veri a Lüm-tec által használt festék, és még csak nem is radioaktív. Ugye milyen jó?

Vegyél még egyet, és fogd rá a nyuszira

Kapunyitásra 800 db órát készített a cég, megjelent róluk egy cikk az amerikai Playboyban, melynek nyomán az összes órát eladták, pár hét leforgása alatt. A kezdeti sikereken felbuzdulva ma olyan egzotikus anyagokból készült órákat is kínálnak, mint a karbonszálas vagy bronztokkal készült különleges darabjaik, természetesen mindegyiknek sajátja a szinte már elmebeteg lume-hatás.

Steinhart

születési hely: Németország/Svájc

árfekvés: 100 000 – 250 000 Ft

Günter német. Günter kedves ember. Günter mérnök. Günter svájci órákat gyárt. Persze nem egyedül, már régen nem. Günter Steinhart 2001-ben alapította óráscégét Augsburg városában, Németországban. Az egyébként tervezőmérnök végzettségű, ma már fiatalembernek csak nagy jó indulattal nevezhető, megszállott órarajongó akkor kezdte, amikor a kvarcválság után végre helyreállt a világ rendje, s ma már a svájci Jura régióban mondhat magáénak egy globális piaci szemmel is jelentős méretű gyárat.

Célja ma is az, ami a kezdetekkor: menő és szuper minőségű órákat gyártani, megfizethető áron. Jelenlegi választékuk meglehetősen bőségesnek mondható,

a cég bőven túlnőtte már a microbrand címkét, ennek ellenére, ha írsz neki emailt, vagy bejelölöd Fácsén, ő fog válaszolni.

Egyébként a cég gyökerei távolabbra nyúlnak. Simon Steinhart (Günter nagyapja) már működtetett egy órákat készítő, de főleg javító kis manufaktúrát az 1900-as évek elején, Németországban.

A Steinhart óra a jó homage (lásd korábban) iskolapéldája, igazi svájci óra, svájci ETA-szerkezettel, amely a világ élvonalába tartozik, nem hiába választotta ezt a beszállítót kezdetben a Panerai, egy jó ideig az Omega, az elmúlt 1-2 évet leszámítva a Hublot és sokan mások. A zafírüveg alap, ahogy a kiváló minőségű és megmunkálású anyagok használata is, köztük olyan különlegességgel, mint a bronz vagy a titánium. Egyetlen kritikus szó érheti csak a Steinhart ház elejét: az óraszíjak gyengébb minőségűek. Ezen azonban könnyen lehet segíteni, egy későbbi írásban lerántom majd a leplet arról is, miként.

Végül essen szó olyan cégekről is, melyek jelentős múlttal, kifejezetten nagy vagy épp hatalmas gyártási kapacitással és az egész világot lefedő üzleti hálózattal felvértezve is a megfizethető órák mellett törtek pálcát, vagyis affordable órák a legnagyobbaktól:

Seiko

születési hely: Japán

árfekvés: 70 000 – 150 000 Ft

Közülük is kiemelkedik egy mutáns polip, a Seiko. Mutáns, hiszen Grand Seiko néven kvázi önálló márkaként beállított (de attól ez azért még Seiko) termékcsaládjuk árban mindenképp befogja a svájci luxusmárkákat, bár minőségben vitatható elemeket is mutat. Rengeteg technikai fejlesztés jellemzi, melyek igazán japánosra sikerülnek, vagyis ötvözik a tradíciót az innovációval.

Iskolapéldája ennek a Spring Drive-szerkezet, ami mechanikus és elektronikus mechanizmus egyben. Mielőtt azonban nagyon mélyen elmerülnék a technikai részletekben, vegyük észre, hogy ez nem a megfizethető kategória, ezen órák ára forintban a milliókat nyaldossa. A cég keresi is az utat, hogyan tudná meggyőzni a pénzesebb, nem ázsiai órakedvelőket, esetleg gyűjtőket, hogy ekkora summát adjanak ki valamire, amire az van írva, hogy Seiko.

Na de

A kérdés minket persze jelenleg nem érint, mert a mutáns megapolip alapvetően a megfizethető szegmensben alkot, és képviselteti magát. A Seiko folyamatosan árasztotta és árasztja el az órapiacot olcsó, megfizethető, többé-kevésbé jó minőségű termékeivel, ma már többnyire automata vagy valamilyen hibrid szerkezettel szerelve, miközben palettáján természetesen megtartja a gyengébb kvarcszerkezeteket is.

Hogy miért érdemes a Seikóra nem csak egy tömegcikkeket előállító, ázsiai nagyvállalatként gondolni, annak oka az olyan legendás darabok megalkotása, mint a Seiko SKX búváróra-széria, amelyik szinte elpusztíthatatlan, kellően pontos, és a maga nemében, bár erősen submariner homage jegyeket hordoz (de melyik búváróra nem, ugye…?), mégis egyedi tud lenni.

Legendáját Martin Sheen alapozta meg az Apokalipszis Most című filmben. A nemrég kihozott Seiko PADI vagy az újjáélesztett Seiko Samurai mind limitált példányszámban készültek, és bejelentésüket követően hetek alatt elfogytak már az előrendelés alatt. 70 000 – 150 000 forintért a Seiko ugyan nem ad kerámia lunettát vagy svájci szerkezetet, se csodálatos űrtechnikát, mint a Spring Drive, nem is lesz az óra halálpontos, de strapabírása legendás, -30 fok vagy forró olaj meg se kottyan neki. Tapasztalatból tudom, hogy ezt az órát nem lehet elpusztítani.

Vagy ott van az Orient is, amely szintén a Seiko gyermeke, hazánkban közkedvelt, megfizethető, megbízható óra, és valamivel még olcsóbban tudja azt, amit a Seiko.

Bulova

születési hely: USA/Japán

árfekvés: 100 000 – 250 000 Ft

Most bele is mehetnék a „ki a tulajdonosa kinek” fejtegetésbe, de azt majd máskor. Annyi legyen elég, hogy a Bulova tulajdonosa egy másik polip, a Citizen Group, szintén Japánból. Ennek ellenére a Bulova lélekben és a gyökereit tekintve ízig-vérig amerikai.

New York city, 1875, az USA ipara repülőrajttal tör a világ tetejére. Ekkor indítja el órákat árusító kis műhelyét Joseph Bulova, ahol 1911-ben már saját készítésű asztali és zsebórákat árusít. Később aztán egyik karórája több mint 46 NASA-küldetés során hű társa lesz olyan űrhajósoknak, mint Hadley Rille, aki az Apollo 15 űrhajósa volt 1971-ben, vagy

Dave Scott, aki az óráját a Holdon is viselte, és 2015-ben 1.6 MILLIÓ DOLLÁR ellenében adta el egy árverésen.

Őrület, főleg, hogy az óra 2016-ban kiadott változatát kicsivel több mint 100 000 forintért megvásárolhatod. Igen jó befektetés lehet belőle, ha épp a Holdra vagy a Marsra készülsz.

A Bulova ugyanakkor alapvetően kvarcszerkezetekkel igyekszik elkápráztatni minket. Ennek több oka is van, egyrészt, amikor az űrben legendává vált, épp tombolt a kvarcválság, szinte minden talpon maradt márka kvarcra váltott, de a Bulova ezt legalább egyedien tette. Az alapító a kezdetektől a lehető legpontosabb órák megalkotásán fáradozott, és talán még napjainkban is megállja a helyét az az állítás, hogy ezt az elektronikát IS tartalmazó szerkezetekkel lehet elérni leginkább.

A Bulova végül 1952-ben mutatta be Accutron névre keresztelt hangvillás, elektronikus alapokon működő karóráját, amely addig soha nem látott pontosságot mutatott a világnak. S ez a magas rezgésszámú, igen pontos, elektronikus alapokon nyugvó szerkezet azon jellegzetes tartozéka a legtöbb Bulova órának, ami máig figyelemre méltóvá teszi a márkát. Egy modern Bulova kvarc vagy épp egy hangvillás Accutron mutatója úgy úszik körbe a számlap felett, hogy azt tényleg öröm, és megnyugtató érzés csillogó szemmel nézegetni.

Hamilton

születési hely: USA/Svájc

árfekvés: 150 000 – 500 000 Ft

Nem Lewis, mert ő IWC-t hord… bizony. A lassan a Formula 1 legendájává érő brit pilótával ellentétben a hasonló nevet viselő óráscég amerikai, Pennsylvaniában született 1892-ben. Az előbb részletezett Bulovával szemben nem a repülés, hanem a vonatozás lett meghatározó a történetében. 1912-ig az amerikai vasútvonalakon ugyanis igen sok volt a baleset, melynek egyik oka az volt, hogy a vasutasok órái nem igazán voltak összehangolva.

A Hamilton szállította aztán a vasútnak a megoldást, egyformán és megbízhatóan pontosan járó óraszerkezetek formájában, ami annyira jól sikerült, hogy pár év múlva már az USA hadseregének beszállítója lett. A második világháború alatt polgári célra nem is gyártott, kizárólag az amerikai katonákat látta el karórával. Igen, az amerikai katonák akkor mind Hamiltont hordtak.

A márka az 1960-as évektől „celeb” státuszba került. Előbb Elvis Presley viselte örömmel, majd megjelent a világ első digitális, az időt LED-csíkokkal kiíró órája, szintén a Hamiltontól. 1974-ben a kvarcválság utolérte, megrágta, de nem köpte ki.

A Swatch Group ölelte hatalmas keblére, s azóta svájci órának mondhatja magát. Mégis, ahogy a legtöbb nem svájci eredetű márkát, szíve, lelke köti az eredethez. Celebsége nem múlik, sőt egyre inkább ragyog. Láthattunk Hamilton órákat a Men in Black-filmekben, a Halálos fegyver 4-ben, a Függetlenség napjában vagy a Drágán add az életedben, s legutóbb 2014-ben a Csillagok között című űreposzban, Matthew McConaughey csuklóján.

A Hamilton mögött tehát luxusmárkákat megszégyenítő a legenda és a felhajtás, mégis megmaradt megfizethető áron beszerezhető, jó minőségű, szép, egyedi kinézetű órákat kínáló, de már svájci cégnek.

Köszönöm, hogy meghallgattatok. Jöhet az ölelés.

Itt van még jó kis kontent