Marilyn Manson szerint hamisított bizonyítékokkal akarják szexuális ragadozónak beállítani

Szerző: Lakinger Béla

Azt állítja, Evan Rachel Wood bosszúhadjáratot folytat ellene és a legkülönbözőbb csalásokatól sem riad vissza.

Marilyn Manson beperelte egykori barátnőjét, Evan Rachel Woodot, amiért az állítása szerint hamisan vádolja egyebek mellett szexuális abúzussal és erőszakkal – írja a Deadline. Manson szerint Wood és állítólagos partnere, Illma Gore rosszindulatú hazugságokkal, hamis bizonyítékok kreálásával és megrendezett tanúvallomásokkal akarják őt rossz színben feltüntetni. A keresetet már be is nyújtotta egy Los Angeles-i bíróságon.

Az ügy előzménye, hogy a Westworld színésznője egy évvel ezelőtt súlyos vádakat fogalmazott meg a közösségi médiában Mansonról, akivel 2006 és 2010 között volt együtt. Kettejük kapcsolatát Wood nézőpontjából dolgozza fel Amy Berg kétrészes dokumentumfilmje, a Phoenix Rising, melynek

két hét múlva lesz a bemutatója az HBO-n.

Az énekes „a valóság szörnyű eltorzításának” nevezte volt barátnője kijelentéseit, a lemezkiadója azonban kirúgta, és több tévéfelvételét is lemondták. Közben előkerült több másik nő, akik szintén lelki és fizikai abúzussa vádolták meg (köztük a Trónok harcában is szereplő Esmé Bianco).

FBI-os megtévesztés

Manson verziója úgy szól, hogy Woodék feltörték a számítőgépét és a közösségimédia-fiókjait, továbbá létrehoztak egy hamis emailfiókot, hogy azt a látszatot keltsék, mintha tiltott pornográf felvételeket küldözgetne. Továbbá állítja, hogy egy létező FBI-ügynöknek adták ki magukat, és levelet hamistottak az illető nevében. Az ügyvédeinek minderre, úgymond, bizonyítékaik vannak.

Itt van még jó kis kontent