90 éves lenne a feketébe öltözött ember, Johnny Cash

Szerző: NLD

A 18-szoros (!) Grammy-díjas zenész február 26-án ünnepelte volna 90. születésnapját. Kedvenc dalainkkal emlékezünk rá.

Johnny Cash 1932. február 26-án született Arkansasban, J. R. Cash-ként, mert szülei nem tudták eldönteni, mi legyen a neve. Később John R.-ra változtatta, mert egybetűs keresztnévvel nem vonulhatott be a hadseregbe.

Szegény családban nőtt fel, édesanyja és édesapja is zenélt, úgyhogy már kissrácként elsajátította a legfontosabb akkordokat. Első saját gitárját tizenkét évesen kapta – ebben az évben egyik testvére, Jack életét vesztette egy fűrészbalesetben, és ez a zenész egész életére rányomta a bélyegét.

A fiatal Cash különféle kékgalléros melókkal kereste meg a kenyérre valót, szabadidejében pedig kérészéletű zenekarokban játszott. Később bevonult a seregbe – és egészen az őrmesteri rangig jutott. Utána viszont tényleg a zenére fókuszált, és hamar sikerült is szerződnie a Sun Records lemezkiadóval. Ezután sorra jöttek a sikeres szerzemények és a telt házas fellépések,

na, meg a hordószámra vedelt italok, amiket Cash időnként szeretett egy kis amfetaminnal is megküldeni.

Szerencsére második felesége, June Carter Cash segített kijönni neki a függőségből, és a zenész egészsége többé-kevésbé helyre is állt. Ezután még évtizedeken keresztül – kisebb megszakításokkal – sorra írta a slágerdalokat, amelyekkel gyakran turnézott a világ körül.

Johnny Cash 71 évesen, 2003. szeptember 12-én hunyt el, alig négy hónappal felesége halála után. Számos felvett dalt hagyott maga után, ezeket a sztárproducer Rick Rubin jelentette meg – Cash mindkét posztumusz lemeze a Billboard-lista élére került.

Cash, a börtönzenész

Fiatalkorában rengetegszer került összetűzésbe a törvénnyel, azonban sosem ítélték börtönbüntetésre. Mégis közösséget vállalt azokkal, akik rossz döntéseket hoztak az életben – a hatvanas évek végén nagysikerű börtönturnéra indult. 1969-ben fellépett a hírhedt San Quentin börtönben, és az ekkor felvett koncertlemezét több Grammy-díjra is jelölték. Szerencsére videón is megörökítették a börtönbulit – megéri rászánni háromnegyed órát, tényleg fantasztikus fellépés:

Ha pedig ismerkednél Johnnyval, hoztunk tőle pár remek dalt. Érdemes elmerülni az életműben – Cash lényegében haláláig zenélt, és rengeteg mesterművet alkotott.

Hurt

Ez az első rögtön egy kakukktojás annyiban, hogy feldolgozás: a dalt Trent Reznor írta a Nine Inch Nailsnek, Cash pedig – késői korszakában – újraértelmezte akusztikus verzióban. Mindkét változat zseniális.

God’s Gonna Cut You Down

Nem túl vidám, sőt, kimondottan kemény dal – durva sztárcameókkal a videóban.

Ring of Fire

A világ egyik legjobb countrydalának tartott, tiltott szerelemről szóló Ring of Fire-t Cash felesége, June Carter Cash írta húgának, Anitának – de Johnny Cash előadásában lett világhírű.

I Walk The Line

Ez volt Cash első slágerlista-vezető dala. Friss házason írta, arról szól, hogy jól fog viselkedni – így esküdött hűséget a feleségének.

Majdnem egyező, Walk The Line címmel (magyarul: A nyughatatlan) kiváló életrajzi film készült Johnny Cash-ről Joaquin Phoenix és Reese Witherspoon főszereplésével – mindenképp érdemes megnézni:

Man in Black

Johnny Cash-t nemcsak zseniális zenészként, de stílusikonként is gyakran emlegetik. A legtöbb countrysztár csillogó, színes ruhákban lépett színpadra, Cash azonban a hetvenes évektől kezdve szinte csak feketét hordott, fellépéseken és magánéletében egyaránt. Azt nyilatkozta, egészen addig jár majd feketében, amíg léteznek a világon háborúk és nyomorgó emberek. A stílusa miatt kapta a Man in Black (Feketébe öltözött ember) elnevezést.

Ha bejön Johnny Cash stílusa, íme néhány tipp a fullos fekete viseléséhez:

Itt van még jó kis kontent