Gyorsan megértek új dolgokat, hamar képes vagyok átlátni komplex struktúrákat, viszont nem tudok megjegyezni neveket, csak rövid ideig tudok figyelni egy dologra, cserébe a figyelemmegosztásom szörnyű. Ha csak ezeket nézzük, vajon le lehet vonni bármilyen következtetést az intelligenciámról?

Mielőtt jobban belemennénk, tisztázzuk, hogy pontosan mit is értünk intelligencia alatt. Logikai vagy analitikai képességeket? A gyors tanulásra való hajlamot? Magas szintű tudatosságot? A szókincs gazdagságát és a kifejezőkészséget? Problémamegoldást, kreativitást? Vagy ezek mindegyikét? Mi van akkor, ha valaki ezek majdnem mindegyikében kimagaslóan teljesít, egy területen viszont messze az átlag alatt?

Nincs igazán jó válasz, a tudomány még az intelligencia (bármi legyen is az pontosan) mérésével kapcsolatosan is megosztott, mert a pszichometriai intelligencia vizsgálata (vagyis a tudományos módszerekkel mért intelligenciaszint) sem tudja igazán minden aspektusát felmérni ennek a komplex fogalomnak.

Okosabb vagy a kortársaidnál?

Az IQ-tesztek az intelligencia hányadosát mérik, vagyis hogy az adott értelmi érettség egy adott, azonos életkorú populáció átlagához viszonyítva alacsonyabb vagy magasabb. Magyarországon ez a szám 100, és az intelligenciakvócienst ±15-ös szórással számolják, tehát a népesség szignifikáns részének IQ-ja 85 és 115 között van valahol. De vajon a magas IQ jelent-e bármilyen kimutatható előnyt az életben? A statisztikák szerint messze nem annyit, mint amennyi hátrányt okoz az átlagtól jócskán elmaradó intelligenciaszint, ilyenkor ugyanis karrierutak egész sora van elvágva az értelmileg korlátozottabbak elől.

Albert Einstein és William Sidis (akiről a Good Will Hunting című film címszereplőjét mintázták) IQ-ját egyaránt 160 felettinek mérték, és Zuckerberg, Bezos és Musk is ekörül van (már egyenként, nem összesen), tehát feltételezhető, hogy a magas intelligencia és a siker kéz a kézben járnak.

De ennyire azért nem egyszerű a képlet.

Egyrészt, láttunk már szerényebb értelmi képességű embereket is a csúcsra felkapaszkodni és olyan zseniket is, akik életét a számkivetettség és a nélkülözés jellemezte. Nikola Tesla (akinek a nevéhez 100-nál is több, a 20. századot alapjaiban megváltoztató találmány fűződik, például a váltóáramú hálózat vagy a rádió) például élete utolsó éveiben elszegényedve élt és szinte csak galambokkal érintkezett, holttestét is csak két nappal halála után találták meg. Az életét kutatók szerint Tesla IQ-ja valahol 170 és 200 között lehetett, viszont annyira rosszak voltak a szociális készségei, hogy anyagi értelemben nem tudta kamatoztatni a zsenialitását. Egy idő után már túlságosan ritkás volt a levegő abban a szellemi magasságban, ahol ő élt, illetve a túlzásba vitt tisztaságmániája se könnyítette meg vele a kapcsolattartást.

A nemzetközi statisztikák szerint a depresszió is inkább a magasabb intelligenciájúak között számít népbetegségnek. Ez sem egyparaméteres megfigyelés, a betegségnek ugyanis van kognitív vetülete (a pesszimista gondolkodásmód hajlamosíthat a depresszióra), biokémiai magyarázata (alacsony szerotoninszint), sőt genetikai eredője (öröklött hajlam) is lehet és a környezeti hatások is kiválthatják.

Az egyik amerikai Mensa-klub (a társadalom legeszesebb 2 százalékának tagjai, vagyis a ~130-as IQ felettiek társasága) felmérése szerint a tagok 27 százalékánál diagnosztizáltak valamilyen hangulati zavart (jellemzően szorongást vagy depressziót) ami az országos átlaghoz képest (10%) jelentős eltérés. Az okok nem egyértelműek, de valószínűsíthető, hogy az intelligens emberek könnyebben „túlingerelhetők” (Kazimierz Dabrowski lengyel pszichológus által kitalált és bevezetett fogalom), vagyis érzékenységük, az átlagnál jobb megfigyelőkészségük miatt hajlamosak lehetnek

túlságosan intenzíven reagálni az általuk fenyegetésként azonosított jelenségekre.

Például teljesen rossz következtetéset vonnak le a hasfájós főnökük rossz kedvéből, és a túlelemzés révén megszületett téves gondolataik szorongást váltanak ki belőlük. Magyarországon – a világon talán egyedülálló módon – inkább a kevésbé iskolázott emberek között mértek magasabb arányban depressziósokat. A kutatások idején a szellemileg gazdagabbak lehet, hogy épp mással voltak elfoglalva.

Az intelligenciatípusok nyomában

Scott Barry Kaufman, a Pennsylvania Egyetem pszichológusa az alkalmazott intelligencia egyik szakértője. Gyerekkorában az átlaghoz képest több idő kellett neki ahhoz, hogy a tananyagot feldolgozza, lassabb felfogása miatt egy kisegítő osztályba kellett járnia középiskolás koráig. Itt vette észre az egyik tanára, hogy nem az értelmi képességeivel van a baj, sőt átlagon felüli az intelligenciája, csak máshogy kell a tananyag feldolgozásának nekilátnia.

Kaufman a saját élményeiből alkotta meg a személyes intelligencia fogalmát, amely nagyjából azt fedi le, hogy valaki az érdeklődési köre (szenvedélye) és képességei (az intelligencia mellett itt az önuralmat, a koncentrálókészséget és a kitartást említi) kombinációjával hogyan érheti el a céljait.

Hogyan működik?

Az intelligencia másik megnyilvánulási formája az agyban a fókuszált feladatmegoldásra optimalizált végrehajtó hálózat aktiválása, amikor több különálló agyterület vesz részt a munkában, például egy logikai, kombinatorikai és vizuális készségeket egyaránt próbára tevő IQ-teszt kitöltése közben. Ehhez kapcsolódott az agy alapértelmezett hálózatának (default mode network) felfedezése, ami a kognitív neurológia egyik legizgalmasabb dobása volt az ezredforduló környékén. Erről a területről korábban azt gondolták, hogy akkor aktiválódik, amikor a végrehajtó hálózat pihen, és az alany 4000 sornyi Excel kitöltése után álmodozni kezd arról, hogy mire fogja költeni a munkáért kapott bérezést. Vagyis azt feltételezték, hogy amikor a figyelem a külvilágról a belső gondolatok irányába terelődik, akkor veszi át a másik hálózat az irányítást. Kaufman funkcionális MRI-s kutatásaiból azonban kiderült, hogy a problémamegoldás során egyszerre aktiválódik a két hálózat, a kreativitás pedig

a tudat egy egyedülálló állapotát hozza létre.

A genetikán múlik?

A tudomány ebben is megosztott, de a konszenzus mintha abba az irányba mutatna, hogy a fogantatáskor örökölt DNS-ünk nagymértékben meghatározza a későbbi intellektuális képességeinket. Robert Plomin a Blueprint című könyvében egy évszázadnyi genetikai kutatásra alapozva azt fejtegeti, hogy a génállomány 80 százalék feletti mértékben meghatározza a szellemi javak kialakulását, és a megfelelő iskolával, az inspiráló környezettel vagy a szélessávú internettel sem lehet ezt érdemben befolyásolni. Az egyik, Plomin által sokat hivatkozott kutatásban például olyan, hetvenes éveikben járó emberekkel töltettek ki IQ-tesztet, akiktől rendelkezésre álltak gyerekkorukban kitöltött tesztek is, és bár öregkorukban már jóval alacsonyabb értékeket értek el, de a teszteket kitöltők egymáshoz képest nagyjából ugyanolyan teljesítményt nyújtottak, vagyis aki fiatalon nem remekelt, az később se tudta behozni a lemaradását.

Fontos az intelligencia, vagy sem?

Sok szempontból fontos, például a magasabb intelligenciájú emberek a statisztikák szerint tovább élnek, jobb és tudatosabb döntéseiknek, életstratégiájuknak köszönhetően. Az anyagi megbecsültség terén nem olyan egyértelmű az összefüggés: itt inkább az derült ki, hogy a határozottság, az asszertivitás, a döntéshozókkal ápolt jó viszony és a szorgalom elegye az, ami igazán számít egy előléptetésnél vagy fizuemelésnél – az más kérdés, hogy ezek a paraméterek is valamilyen szinten összefüggenek az intelligenciával.

A sikeres/boldog élethez a szakértők szerint nem szükséges kiemelkedő intelligencia, egészen átlagos szellemi kapacitással is sokra lehet vinni pusztán azzal,

ha tudatosak és önazonosak vagyunk:

megtaláljuk a saját hivatásunkat, és ennek mentén jelöljük ki azokat a célokat, amelyeket belső indíttatásunk révén (vagyis nem a társadalom vagy az Instán látott minták nyomására) szeretnénk elérni. Ezeknek a céloknak a megvalósításáért végzett lelkiismeretes, kitartó és kemény munka tud minket kiemelni a mindennapok fásultságából, és megteremteni egy teljesebb élet lehetőségét.

És a mindfulnessről hallottál már?