24 friss, rejtélyes és gyönyörű karakterplakát a Gyűrűk Ura-sorozatból

Szerző: Bronson

Megadják a módját az eddigi legdrágább sorozatnak evör.

Részletek nem tudni még az Amazon Prime streaming-szolgáltató gigászi sorozatáról, és hát nem mondhatjuk, hogy ez a 24 kép közelebb visz ezekhez. Az alapokat és a kereteket tudjuk már egy ideje, például a két showrunner nyilatkozatából, melyet akkor tettek, amikor kiderült, hogy a cím a The Lord of the Rings: The Rings of Power, magyarul A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi lesz:

Ez a cím remekül kiegészíti Tolkien klasszikusait. A sorozat Középfölde Másodkorának minden fontosabb eseményét taglalja: a Gyűrűk létrejöttét, Szauron felemelkedését, Númenor történetét és a tündék és az emberek Utolsó Szövetségét. Eddig csak az Egy Gyűrű története elevenedett meg, de előtte volt több is, amiknek a legendáit alig várjuk, hogy elmesélhessük.

Ebből mondjuk az egyértelmű, hogy az alkotók fullos világépítésben gondolkoznak, és mindent el akarnak mesélni, azt is, amire J. R. R. Tolkiennek, az alapművek szerzőinek már nem jutott ideje. Két hete kaptunk egy trélert is:

A legalább 5 évadosra tervezett széria összköltsége az egymilliárd dollárt is elérheti, melyből csak az elsőre 465 milliót költenek. Bemutató szeptember 2-án. De elég a süketelésből, nézzük a képeket:

További cikkek és infók filmes társoldalunkon, a Puliwoodon a Gyűrűk Ura-sorozatról

Itt van még jó kis kontent