Izgalmas véleménycikk jelent meg a BBC News oldalán Steven Pinker, a Harvard pszichológiát és kognitív tudományokat kutató professzora tollából. Írásában az észszerűség kontra zsigeri vágyak témakört körbejárva arra keresi a választ, hogy ösztöneinken felülkerekedve hogyan válhatunk produktívabbá, hogyan gyarapíthatjuk anyagi, testi és szellemi javainkat némi önreflexióval és önkontrollal.

Gondolj a holnappal!

Amikor a mérleg egyik serpenyőjébe a gondolatainkat, a másikba az érzéseinket pakoljuk, általában az azonnali haszonnal/élvezettel kecsegtető alternatíva mellett tesszük le a voksunk a hosszú távon jövedelmező döntés helyett.

„Ilyen és ezekhez hasonló döntéshelyzetekben két énünk vetekedik egymással” – írja Pinker. „A Simpsons egyik részében, amikor Marge felhívja Homer figyelmét a káros életmódja következményeire, Homer azt feleli: ez a jövő Homerjának a baja; na, őt aztán nem irigylem!” A kérdés tehát adott: hozunk-e vajon elég áldozatot most a jövőbeli énünk érdekében? A válasz sajnos általában az, hogy nem.

Nem mindig rossz a jövőre hárítani

Egyes döntéseink akkor is lehetnek racionálisak, ha a jövő „kárára” hozzuk meg őket: ezért vállalunk kamatot annak ellenére is, hogy tudjuk: a jövőben ráfizetünk – végtére is nem élünk örökké, és az sem kizárt, hogy még azelőtt feldobjuk a talpunk, hogy a jelenben hozott áldozatunk kifizetődne. Az élet túl rövid, kezdd hát a desszerttel! – tartja az amerikai mondás, és hát tényleg nem élünk örökké. Minek gyűjteni évtizedekig egy menő verdára, ha hetven leszel, mire repeszthetsz vele?

A probléma tehát nem az, hogy a jelen javára nyirbáljuk meg jövőbeli lehetőségeinket, hanem az, hogyha túl sokat nyisszantunk le belőlük. „Úgy eszünk, iszunk és szeretünk, mint ha nem lenne holnap – a jövőnket tekintve rövidlátók vagyunk. Tudjuk, hogy előbb-utóbb el kellene kezdenünk spórolni, mégis úgy füstöljük el a pénzt, hogy a végén a zsebünkbe is lyukat égetünk” – szól Pinker gondolatmenete.

A kisebb azonnali és a későbbi nagyobb jutalom ígéretének konstans viadala az emberi természet sajátja,

olyannyira, hogy a művészetekben és a mítoszokban is számos helyen találkozhatunk a dilemmával. Ilyen Éva biblikus története az almával, melybe annak ellenére beleharap, hogy ez esetben garantált a kiűzetésük a paradicsomból, és ilyen a nyáron önfeledten muzsikáló tücsök és a télre készülő szorgos hangya szembeállítása Ezopusz meséjében.

Néha jó az árbóchoz kötni magad

De a mának élés káros hatásai mellett a mitológiában találunk példát ennek ellenkezőjére is: Odüsszeusz például az árbóchoz kötözi magát, nehogy a szirének csábításának engedve zátonyra kormányozza hajót – így jár túl jövőbeli énje érdekében saját, ösztöneinek engedni vágyó énjének eszén azzal, hogy biztosra megy, és lehetőségeit tekintve (ebben a történetben a szó szoros értelmében) megköti saját kezét.

És épp ez a titka a dolognak. Egy-egy pillanatban még nem olyan nehéz fogunkat összeszorítva gúzsba kötni magunkat a szebb holnap érdekében, és kidobni a nasit, amikor már jóllaktunk vele. Vagy a költekezés elkerülésére a havi appanázsból előre lekötni pénzeket, hogy ne lehessen impulzus-jelleggel elverni, és így tovább. Az adott pillanatban épp kielégült egónkat könnyebben rávehetjük, hogy holnapi alteregójáért is tegyen, és ehhez még vasakarat sem szükséges. Kevesen tudják, hogy az elhíresült

Carpe diem! mondás nem csak annyiból áll, hogy Élj a mának! A kevésbé szívesen idézett folytatás úgy hangzik: …de gondolj a holnappal!

És lásd be: könnyebben gondolsz a holnapra, ha a mai napod sem alakult rosszul. Steven Pinker kutatásain alapuló cikksorozatunk következő részében megmutatjuk, hogyan érheted el, hogy a véletlenek is a te malmodra hajtsák a vizet.